Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

SzivSN_segitenek_a_hegyvidekieknek

SZÍVSN segítenek a hegyvidékieknek

A SZÍVSN (Segítünk Neked) Országos Betegegyesület munkáját mutatta be az Egészségesen a Hegyvidéken – Szabadegyetem legutóbbi előadásában Bernáth-Lukács Zsuzsa. Szó esett a hegyvidékieknek szóló ingyenes lakossági programokról, valamint arról is, hogyan lehet megelőzni, kezelni a leggyakoribb szív- és érrendszeri betegségeket.

Magyarországon elsőként a városmajori klinikán valósított meg betegoktatási programot a SZÍVSN (Segítünk Neked) Országos Betegegyesület, amely 2011-ben alakult, és máig az egyedüli honi betegszervezet. Különlegessége abban rejlik, hogy a közjó érdekében végzett egészségvédő munkáját a betegek irányítják diplomás szakdolgozók segítségével – kezdte az Egészségesen a Hegyvidéken – Szabadegyetem legutóbbi előadását Bernáth-Lukács Zsuzsa, az egyesület Astellas-díjas elnöke.
Mint elmondta, bár génjeink szerint akár 120 évig élhetnénk, az életmódunk sajnos megakadályozza ezt. Elég csak arra gondolni, hogy az 50 éven felüliek mindössze egyhatoda végez testmozgást, ráadásul a felmérések szerint évente túl sok liter tömény ital, sör és bor folyik le minden magyar torkán, a helyzeten pedig még tovább ront az 1500 szál elszívott cigaretta. A magyarok 58 százalékát nem érdekli, mit eszik, és ahelyett, hogy a személyes kapcsolataira helyezné a hangsúlyt, inkább napi 4 órát internetezik. Éppen ezért a SZÍVSN arra törekszik, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse az egészséges életmódot, különösen az infarktussal, magas vérnyomással, ritmuszavarral, veleszületett szívbetegséggel, pacemakerrel élő betegek körében.
A Hegyvidéki Önkormányzat segítségével szervezett nagy sikerű szűrőprogramjukkal kapcsolatban Bernáth-Lukács Zsuzsa kiemelte, annak célja az infarktus és a stroke megelőzése. Rendkívül fontos a prevenció, sok esetben ugyanis az infarktus után derül ki, hogy a páciens soha nem járt szűrésen, pedig az időben elvégzett vizsgálat hozzájárulhat a keringési betegségek elkerüléséhez. A felvilágosító munka eredményeként négy év alatt 800-an vettek részt a szűréseken, és a SZÍVSN 196 esetben tudta lerövidíteni a betegutat, ami jelentősen felgyorsíthatja a gyógyulást.
Nagyon lényeges a stroke tüneteinek ismerete, hiszen az időben elkezdett orvosi beavatkozás életet menthet. Az agyi katasztrófának látható jelei vannak: ilyen a hirtelen elhomályosuló látás, a szédülés, az egyensúlyvesztés, a mozgási zavarok, az arc, a kar vagy a láb általában egy oldalon fellépő hirtelen érzéketlensége, az egyik testfél zsibbadása. Ha ezeket tapasztaljuk, vagy látjuk másokon, azonnal mentőt kell hívni.
A szűréseken alkalmazott EKG-vizsgálat segít felismerni a ritmuszavarokat, és létezik egy olyan telefonos eszköz, amivel otthon bármikor elvégezhető a vizsgálat. A készülék elküldi az eredményeket számítógépre, így az orvos azonnal elvégezheti a kiértékelést.
Az egészségmegőrzést szolgálja a SZÍVSN segítségével elsajátítható ötperces stresszkezelő jóga, valamint a dietetikus szakértő részvételével megrendezett szívbarát főzés. Az utóbbi időszakban az egyesület 58 vérnyomásmérőt adott rászorulóknak, és edukációs könyvtárat hozott létre, amit egy szívbetegséggel élő szakember vezet.
Bernáth-Lukács Zsuzsa szerint fontos a fiatalok megszólítása, éppen ezért zajlik orvostanhallgatókkal egy hat tanórás előadás-sorozat a Sashegyi Arany János iskolában.
Emellett kongresszusokat szerveznek, és nyitottak a külföld felé, hogy még több támogatást szerezzenek a betegszervezet számára. Munkájuk elismeréseképpen már elnyerték a Semmelweis Garancia Védjegyet. Az idén indult az újpesti mintaprojekt huszonöt iskolai osztállyal, ennek keretében a gyerekek az érettségi mellett egy rizikótérképet is kapnak, amiből kiderül, milyen öröklött vagy szerzett betegségeik vannak, illetve lehetnek.
Az egyesület szorgalmazza, hogy akár egy társasház is fogjon össze, és vásároljon vérnyomásmérőt, INR-készüléket és vércukormérőt, mert ezekkel az eszközökkel számos betegség időben kiszűrhető. Amennyiben a családban 50 éves kor körül már előfordult infarktus vagy hirtelen szívhalál, tünetmentesség esetén is el kell végezni egy részletes kivizsgálást a családtagok körében. Egyebek közt erről szól a SZÍVSN Mona Lisa kampánya, ami a Facebookon már több mint 60 ezer embert ért el.

-os

 

További információk: www.szivsn.hu, www.facebook.com/szivsn