Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Hagyomanyteremto_vidam_sportnap_idoseknek

Hagyományteremtő, vidám sportnap időseknek

A rendszeres testmozgás az idősek életében is fontos szerepet tölt be, hiszen segíti fizikai erőnlétük és szellemi frissességük megtartását. Ezt igyekszik tudatosítani az itt élők körében a Hegyvidéki Szociális Központ, amely immár harmadik alkalommal szervezett sportnapot a Hegyvidéki Sportközpont közreműködésével.
Az őszi rendezvényt a kerületi gondozási központokban, a Kulturális Szalonban, valamint a házi segítségnyújtásban részt vevő önkéntesek között hirdették meg. A jelentkezők hat-hét fős csapatokban mérhették össze tudásukat, ügyességüket a Városmajor utcai sportközpont tornatermében. A szórakoztató versenyszámok sok derültség forrásai voltak: egyszer összegabalyított fonalat fejtettek le egymásról a csapattagok, máskor lufikat kellett minél tovább a levegőben tartaniuk. Az sem jelentett mindennapi látványt, amikor táncoló párok lábára kötött léggömbökből kellett az ellenfeleknek minél többet kidurrantaniuk.
„Minden napom azzal kezdődik, hogy tizenöt-húsz percet tornázom” – mesélte Németh Lajos, a Virányos Gondozási Központ tagja, aki 94 évesen teljesítette a sportnap erőpróbáit. A találkozó doyenje fiatalabb korában aktívan kézilabdázott, evezett, úszott, és később sem volt hajlandó lemondani a mozgás öröméről; mint mondta, ha teheti, mostanában is inkább a gyaloglást választja a tömegközlekedés helyett.
A csapatépítő verseny lebonyolításához ezúttal is nélkülözhetetlen segítséget nyújtott a Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft. és annak vezetője, Móczán Mónika, aki örömmel állt az időskori aktivitás megőrzését célzó kezdeményezés mellé – emelte ki Csuka Istvánné, a Hegyvidéki Szociális Központ intézményvezető-helyettese. „Szeretnénk hagyományt teremteni – tette hozzá –, s a Szépkorúakért a Hegyvidéken program részeként minden tavasszal és ősszel sportnapot hirdetni időseknek.”

d.