Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Ketten_irtak_a_madarvarro_kislany_mesejet

Ketten írták a madárvarró kislány meséjét

Minden esztendőben meghirdeti 2004 óta a „Ketten írtuk” meseíró és illusztráló pályázatot az Ugocsa utcai könyvtár. Ezúttal az Aranyvackor-díjas Turboly Lilla kezdte el A madárvarró kislány című mesét, amit a gyerekek kedvük szerint fejezhettek be.

Egy ismert kortárs író kifejezetten a hegyvidéki könyvtárnak készült meséjét fejezhetik be a gyerekek a „Ketten írtuk” meseíró és illusztráló pályázaton, amit Gerebenné Tóth Éva, az Ugocsa utcai könyvtár időközben nyugdíjba vonuló munkatársa hívott életre tizenkét évvel ezelőtt. A történet első felét mindig a pályázat kihirdetésekor teszik közzé, ezt kell továbbgondolniuk az ifjú irodalmároknak, de a szervezők azoknak a jelentkezését is várják, akik inkább rajz vagy más képzőművészeti alkotás segítségével idéznék meg a mesék csodálatos világát.
Első alkalommal Lázár Ervin fogadta el a felkérést, így született meg A kalapba zárt lány című kötet, ami két későbbi „ugocsás” meséhez, Bosnyák Viktória A szomorú kacagány és Finy Petra A nagyerejű napernyő című írásához hasonlóan nyomtatásban is megjelent. Rajtuk kívül az évek során Békés Pál, Tóth Krisztina, Lackfi János, Boldizsár Ildikó, Varró Dániel, Darvasi László, Berg Judit, Balázs Ágnes és Nógrádi Gergely volt a könyvtár vendége. Az idén a Talált szív című kötetéért Aranyvackor-díjjal kitüntetett Turbuly Lilla írt mesét a pályázatra.
A felhívásra 162-en jelentkeztek, 106 mesét és 91 illusztrációt küldtek be. Az írások száma jelentősen meghaladja az előző évek termését – mondta el az ünnepélyes díjátadón Mátray Klementina gyermekkönyvtáros.
Az olvasás csodájáról beszélt a gyerekeknek a pedagógus végzettségű Fonti Krisztina hegyvidéki alpolgármester. Mint fogalmazott, könyvolvasás közben nem kapunk kézzelfogható képeket, hanem mi magunk képzeljük el a történetből kibontakozó világot, a szereplőket és a helyszíneket. „Írás közben a fantáziánkat használjuk, így mi is részeseivé válunk az eseményeknek” – mondta az alpolgármester.
Turbuly Lilla szerint igen nehéz dolga volt a zsűrinek az értékeléskor, hiszen kivétel nélkül kiváló írások születtek. A madárvarró kislány egy napjainkban gyakorta előforduló élethelyzetből indul ki: a főszereplőnek ugyanis édesanyja külföldi munkavállalása miatt a nagyszüleihez kell költöznie, a vidéki élet pedig számos kihívást tartogat számára.
„A gyerekeknek az volt a feladata, hogy ebben a nehéznek tűnő helyzetben is megtalálják a szépet és a jót, megmutassák, hogyan lehet még szorosabb a kapcsolat unoka és nagyszülők között. Ez mindenkinek nagyszerűen sikerült, sokszor úgy éreztem, hogy saját élmények is felvillannak a történetekben” – összegzett az írónő.
Az értékelés után a gyerekek átvehették jól megérdemelt díjaikat: emléklap mindenkinek járt, míg a korcsoportonként legjobb három helyezett, valamint a dicséretben részesülők apró ajándékokat és könyveket is kaptak. Ezúttal egy különdíj is gazdára talált, a Farkasréti Általános Iskola második osztályos diákjai, Németh Lili Léna, Király Kátya és Lamos Rebeka a mese szereplőinek kézzel varrott figuráiért érdemelték ki az elismerést.
A „Ketten írtuk” pályázat valamennyi meséjét archiválta az Ugocsa utcai könyvtár, ahol az érdeklődők elolvashatják a gyerekek történeteit.

mm.