Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Olimpikonok_a_szervatultetettekert1

Olimpikonok a szervátültetettekért

Nagyszabású sportprogramot rendezett a nemzetközi szervdonációs és transzplantációs világnap alkalmából a Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért. A szervátültetettek és a felhíváshoz csatlakozó sportbarátok úszóolimpikonokkal és válogatott labdarúgókkal mérhették össze tudásukat a MOM Sportban.

Az idén is családi sportnapot rendezett, egyszersmind így mondott köszönetet a szervdonoroknak és családtagjaiknak, valamint a transzplantációt és az utógondozást végző egészségügyi dolgozóknak a Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért. Az Európa Tanács kezdeményezésére először 1996-ban tartották meg a Szervdonáció és Transzplantáció Európa Napját, amelyet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2005-ben nyilvánított a szervdonáció és transzplantáció világnapjává.
Az alapítványt vezető, huszonkét éve új vesével élő Szalamanov Zsuzsa a sportnap ünnepélyes megnyitóján elmondta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott programot korábban a Ferencváros uszodájában rendezték. Onnan jöttek át három évvel ezelőtt a Hegyvidéki Önkormányzat segítségével a Csörsz utcai MOM Sport Uszoda és Sportközpontba, ahol kifogástalan körülmények várják a résztvevőket.
Jelenleg mintegy 6000 szervátültetett embert tartanak nyilván Magyarországon, s tavaly megkezdődött a tüdő-transzplantáció is, így még többen kaphatnak esélyt az egészséges életre. Szalamanov Zsuzsa hangsúlyozta: a műtét utáni legjobb szellemi és testi rehabilitáció a sport, ami alkalmat ad arra, hogy a szervátültetésen átesettek megosszák egymással tapasztalataikat.
Ilyen közösségi esemény a világnapon megtartott – a Magyar Transzplantációs Társaság, a Magyar Szervátültetettek Szövetsége és az Országos Vérellátó Szolgálat – Szervkoordinációs Iroda közreműködésével megvalósuló – hegyvidéki sportrendezvény, amelyen a szokásoknak megfelelően az úszás és a labdarúgás kapta a főszerepet. Az uszodai váltóversenyen öt csapat indult, ezekben a gyógyult betegek, orvosok, ápolók, valamint családtagok mellett olimpikonok is helyet kaptak.
Güttler Károly szerint óriási dolog, hogy a szervátültetettek valódi sportteljesítményre képesek. „Jó látni, hogy fontos számukra a mindennapos mozgás, és ezért hajlandók akár áldozatokat is hozni” – foglalta össze tapasztalatait a világbajnok és kétszeres olimpiai ezüstérmes úszó. A többszörös Európa-bajnok Verrasztó Evelyn arról beszélt, hogy orvos édesapja révén talán egy kicsit jobban átérzi a betegek helyzetét, ezért vesz részt szívesen az egészséget és az egészséges életmódot népszerűsítő programokon.
A sportnap barátságos focival zárult. Az éveken át az alapítvány nagyköveteként tevékenykedő egykori szövetségi kapitányról, Bicskei Bertalanról elnevezett kupán az MLSZ csapatában számos volt válogatott labdarúgó, többek között Wukovics László és Telek András is pályára lépett. Olimpikonok_a_szervatultetettekert2

-ály