Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Szellel_szalltak_a_jokivansagok

Széllel szálltak a jókívánságok

Ismét elültették a reményt jelképező nárciszok hagymáit, és szélnek eresztették sárga léggömbbe rejtett rajzos, szöveges jókívánságaikat a XII. kerületi gyerekek. A Hegyvidéki Önkormányzat és a Magyar Hospice Alapítvány által ötödik alkalommal megrendezett programra minden eddiginél nagyobb számban, több mint kétszázötvenen jöttek el a Királyhágó térre a környékbeli óvodákból és iskolákból.
Először a KIMBI óvodásai mutatták be műsorukat, majd iskolások osztották meg gondolataikat az idősek, betegek, rászorulók iránti együttérzésükről. Az önkormányzat nevében Fonti Krisztina alpolgármester szólt a fiatalokhoz. Mint fogalmazott, a sárga nárciszok az életet szimbolizálják: növekedésnek indulnak, kiteljesednek, virágot bontanak, végül lassan elhervadnak, és itt hagynak bennünket. Ezt a természetes folyamatot érezhetik át a gyerekek, amikor óvodájuk, iskolájuk kertjében, vagy a Királyhágó téri ágyásban elültetik és gondozzák a virághagymákat.
„A Magyar Hospice Alapítvány által meghirdetett Nárcisz Program egyik legaktívabb résztvevője a Hegyvidék” – emelte ki Pataki Ágnes programszervező. Az alapítvány munkatársa szólt arról, hogy az őszi virágültetések mellett ez év tavaszán Nárcisz-futást rendeztek a kerületben, a segítségnyújtás fontosságát hirdető sporteseményre sok óvodás és kisiskolás ment el. Szerencsére – tette hozzá – a hegyvidéki középiskolások közül is egyre többen éreznek felelősséget a súlyos betegek iránt, és csatlakoznak önként, közösségi szolgálat keretében, az alapítvány karitatív munkájához.

k.