Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Varosmajori_diakok_a_daganatos_gyerekekert

Városmajori diákok a daganatos gyerekekért

Jótékonysági estet szerveznek a Városmajori Gimnázium végzős diákjai a Tűzoltó utcai gyermekonkológiai intézet javára. A programról a főszervezőket, Szántói Zsófiát és Szolnoki-Vékás Olíviát kérdeztük.

Először szerveznek jótékonysági estet a diákok a Városmajori Gimnáziumban. Mit kell tudni az előzményekről?

Szántói Zsófia: Az osztályból jó páran orvosi pályára készülünk, és úgy gondoltuk, már most, orvosi diploma nélkül is sokat tudunk tenni az egészségügy fejlesztéséért. Az ötlet július közepén pattant ki a fejemből, és azonnal támogatókra talált. Osztályfőnökünktől, Fráter Adrienne-től azóta is rengeteg segítséget kapunk. Dr. Szebedy Tas igazgató is áldását adta a kezdeményezésre, így elkezdhettük a szervezést.

Miért éppen a Tűzoltó utcai intézetre esett a választásuk?

Sz. Zs.: A nyári szünetben nagyon szerettem volna önkéntesként dolgozni ott, sajnos erre végül különböző okok miatt nem volt lehetőségem. Nem hagyott azonban nyugodni, hogy valahogyan mégis hozzájáruljak a gyerekek gyógyulásához, így jutott eszembe a jótékonysági est megszervezése. Az iskola támogatásával felkerestem a II. számú Gyermekklinika klinikavezető főnővérét, és megbeszéltük a részleteket; nagyon kedvesen fogadták a felajánlást.

Milyen műsorszámokkal készülnek, kik lépnek fel?

Szolnoki-Vékás Olívia: Nagy örömünkre sokan jelentkeztek, ezért három előzetes meghallgatást is le kellett bonyolítanunk. Nehéz dolga volt a „válogató zsűrinek”, mert számos tehetség jár a gimnáziumunkba, de sajnos a rendezvény ideje nem korlátlan. Tanárok és diákok klasszikus és modern stílusú darabokkal, verses, prózai, hangszeres, énekes, zenekari és táncos produkciókkal készülnek. A próbák során megbizonyosodhattunk arról, hogy a szereplés most nem a versengésről szól, hanem az összefogás, az adományozás és a szeretet vezérli. Reméljük, ez a hangulat a rendezvényen is érzékelhető lesz.

Varnus Xavér a program legnevesebb vendége. Hogyan sikerült megnyerni a világhírű orgonaművészt?

Sz-V. O.: Varnus Xavér az évfolyamtársunktól, Bärnkopf Balázstól tudta meg, hogy mire készülünk. Megtisztelő, hogy elvállalta a fellépést, és jelenlétével emeli az est színvonalát. Bach Máté passiójának első tételét Balázzsal közösen adják elő két orgonán, és egy meglepetés is színesíti majd a műsort.

Rehabilitációs eszközvásárlásra fordítják a bevételt. Van már konkrét elképzelésük, mit vesznek?

Sz-V. O.: A gyermekrehabilitáció rendkívül eszközigényes. Mindenből sok kell, ráadásul gyors az amortizáció. Azok az eszközök, amik a gyerekek felépülését segítik, nekik és a rehabilitációs szakembereknek egyaránt nagyon fontosak. A súlyos betegségből talpra állni igazi csapatmunka, a kis betegek, a szülők, a barátok és persze az orvosok közös sikere. Modern környezetben egy új gyógyító részleg kialakítását tervezik az intézetben, ehhez szeretnénk hozzájárulni.

Gondolkodnak a folytatáson, a hagyományteremtésen?

Sz-V. O.: Mindenképpen! A rendezvényre több évfolyamról jelentkeztek fellépők, magával ragadta őket a kezdeményezés. Biztosak vagyunk abban, hogy a hangulat, ami a közösséget most nálunk formálja, mások számára is felemelő és inspiráló. A rendezvényszervezéssel kapcsolatos összes információt, segédanyagot átadjuk, a követőink kitaposott úton haladhatnak. Úgy érezzük, így lesz ebből hagyomány. Soha nem gondoltuk volna, hogy egy ilyen nagyszabású rendezvényt képesek leszünk ennyire rövid idő alatt összehozni. Köszönetet szeretnénk mondani ezért tanárainknak, a szülőknek, osztálytársainknak a 12. c osztályból és a több mint száz diáktársunknak, akik segítenek a szervezésben, az est lebonyolításában. Hálásak vagyunk mindenkinek, aki eljön a rendezvényünkre; most a közönségé lesz a főszerep, amely jelenlétével, adományaival lehetővé teszi a jótékonysági est sikerét.

M.

Jótékonysági est a Városmajori Gimnáziumban

 

A jótékonysági est időpontja: október 21. 18.00.

Helye: az iskolaépület aulája.

Jegyvásárlás:

- elővételben kedvezménnyel a Városmajori Gimnázium (XII., Városmajor utca 71.) gazdasági irodájában (telefon: 356-5288);

- helyszínen: 2500 Ft/fő;

- családi jegy: 5000 Ft/család.

További adományokat az iskola Kálmán Gyula Alapítványán keresztül lehet eljuttatni. Az alapítvány számlaszáma: 11600006-00000000-61552609. A megjegyzés rovatba be kell írni: „Adomány a Gyermekklinikának 2016”.