Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez


Futopalya_is_epult_a_megujult_Janoshegyi_uton1

Futópálya is épült a megújult Jánoshegyi úton

A Normafa-rehabilitáció legjelentősebb idei beruházásaként megújult a Jánoshegyi út a Normafa és a Libegő felső végállomása között, a közel két kilométer hosszú szakaszon zöld sávval elválasztott, rekortán borítású futópálya is épült. A fejlesztést közismert sportolók és sportszervezetek képviselőinek jelenlétében adták át a Hegyvidéki Önkormányzat vezetői.

„Bő egy évvel ezelőtt, 2015 májusában helyi népszavazáson döntöttek arról a polgárok, mi valósuljon meg a Normafánál” – idézte fel a fejlesztések előzményeit Pokorni Zoltán polgármester a Jánoshegyi út átadása alkalmából tartott sajtótájékoztatón. Kitért arra, hogy éles viták után állt össze a program a terület rehabilitációjára, a megvalósítás pedig tavaly kezdődött meg. Elkészült a hegygerincen húzódó fő sétaút felújítása, új padokat, táblákat, szemeteseket, mosdót, ivókutat helyeztek ki, továbbá a Libegő felső végállomásánál és az Anna-réten játszóteret építettek.
A polgármester elmondta, hogy az idei év legnagyobb munkája a Jánoshegyi út átépítése, valamint ennek részeként egy új, zöld sávval elválasztott futóút kialakítása volt. A kormány néhány hete döntött a Normafa-program további támogatásáról, így hamarosan forráshoz jut a Hegyvidéki Önkormányzat a fogaskerekű vasút meghosszabbítása és az Eötvös út új nyomvonalának kialakítása érdekében szükséges telkek megszerzéséhez, továbbá a Konkoly-Thege Miklós út felső, zsákutcává váló részén egy parkoló kiépítéséhez, amelynek megnyitásával meg lehet szüntetni a hegygerincen lévő parkolót és a buszfordulót. Az egykori Fácán vendéglő és a mellette található Hild-villa, valamint a lóvasút-végállomás épületének felújítására szintén központi támogatást kap a kerület.Futopalya_is_epult_a_megujult_Janoshegyi_uton2A Jánoshegyi úti munkálatok kapcsán Váczi János alpolgármester elmondta, hogy a Normafa és a Libegő felső végállomása között 1750 méter hosszúságban alakították ki az új, rekortán borítású futópályát. A korábbinál szűkebb keresztmetszetű, megújult útpálya a kerékpárosok, görkorcsolyázók és más kerekes sportokat űzők számára nyújt kiváló mozgási lehetőséget, de babakocsival is jól lehet rajta közlekedni. Folyamatban van az új, mozgásérzékelős közvilágítás kiépítése a felújított szakaszon, továbbá a sorompók is hamarosan kikerülnek a Jánoshegyi út két végére, valamint a Mátyás király útra, így az engedély nélküli behajtás fizikai akadályát is megteremtik.
„A 2010 után elvégzett országos népegészségügyi felmérés lehangoló eredményeit megismerve döntött úgy a kormány, hogy stratégiai ágazatként kezeli a sportot. Ennek egyik eredménye a most elkészült normafai futópálya” – jelentette ki Kozmann György sportért felelős helyettes államtitkár. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselője megemlítette, hogy a kormány a szabadidősport feltételeinek javítása céljából az idén 1,5 milliárd, jövőre pedig 5,5 milliárd forint pályázati keretösszeget biztosít a településeknek kültéri sportpályák létesítésére.
Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke úgy véli, a Normafa ismét a szabadidősport fellegvárává válhat, hiszen nincs még egy ilyen szép, sportolásra alkalmas terület a fővárosban. Elismerően szólt arról, hogy az önkormányzat a futóút előkészítése során alapos egyeztetést folytatott a szakmai szervezetekkel, így a futók igényeinek és a természetvédelmi szempontoknak egyaránt megfelelő pálya épült a Normafánál.

z.