Haromszazezer_magas_Ce1

Háromszázezer magas Cé

„Bánk bán soha nem szerep volt, hanem az én ügyem […] Tudom, hogy mindenem neked köszönhetem, mert én csakugyan mindent ennek a kis országnak, ennek a népnek köszönhetek, mindent a világon” – ezt írta Simándy József a naplójába, amikor Oláh Gusztávtól megkapta Bánk bán szerepét.Haromszazezer_magas_Ce2A 20. századi magyar operajátszás kiemelkedő alakja, a Hegyvidék posztumusz díszpolgára szeptember 18-án lett volna százéves. Ebből az alkalomból a jeles napon „Háromszázezer magas Cé – Simándy 100” címmel kiállítás nyílt a Bajor Gizi Színészmúzeumban.
A tárlat létrehozóinak egyik célja, hogy árnyalják azt a napjainkra rögzült képet, amely a Kossuth-díjas énekest – érthető módon – Erkel Ferenc operájának címszerepével azonosítja. A címadás „rejtélyére” Dalos László életrajzi könyvéből kapunk választ: Vaszi Viktor mondta a fiatal Simándynak Szegeden, hogy háromszázezer magas Cé van a torkában.
Ács Piroska, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) igazgatója a színészmúzeum napfényes teraszán üdvözölte a művész özvegyét, Hegedűs Judit balettművészt, fiát, Pétert és leányait, Katalint és Juditot, valamint a szép számmal megjelenő tisztelőket, barátokat, szakmabelieket. Prőhle Gergely köszöntőjében személyes okot említett, amiért szívesen vállalta a szereplést: négyéves kora óta járt az Operába és az Erkel Színházba, édesapja fuvolaművész, édesanyja csellista volt. Simándy József az Erkel büféjében a térdén lovagoltatta őt. „Személyiségének ereje és ez a kiállítás a korról is szól, amikor az autószerelőből, a taxisofőrből is lehetett sztár, de soha nem lett rabja sztárallűröknek” – fogalmazott.
Simándy József egy taxis vállalatnál tanult autószerelést, és ott is dolgozott. 1939 őszétől Posszert Emília magániskolájában, majd 1943 és 1945 között a Zeneakadémián, Székelyhidy Ferenc növendékeként gyakorolta az éneklést.
„A magyar operajátszás és kulturális élet szempontjából meghatározó, hogy ő és kiváló kollégái 1956 után is Magyarországon maradtak – folytatta Prőhle Gergely. – Abban a sajátos helyzetben képesek voltak olyan művészeti atmoszférát teremteni, hogy egy más életminőséget biztosítva kiragadták az embereket, az országot a politikai rögvalóságból. A kiállítás felmutatja, hogyan vált már-már kultikussá Simándy József, s hogyan épültek be a köztudatba az általa megformált operaalakok. Akit megismerünk, bár a színháztörténet, az operatörténet jelentős személyisége, elsősorban mégis egy kedves ember.”Haromszazezer_magas_Ce3Batta András zenetörténész, egyetemi tanár szintén személyes vallomással kezdte az operaénekes méltatását. Kicsit meghatódott, mert végignézve a képeket, újra hallva a lemezfelvételeket megérintette az a varázs, ami Simándy József személyiségéből, hangjából árad: a lírai, ugyanakkor hősies karakter és a tisztaság.
„Simándy olyan művész volt, aki együtt élt a szerepeivel – mondta Batta András. – Egész életében kereste, melyek azok a figurák, amelyek megfelelnek az egyéniségének. Voltak nagy tenorszerepek, melyekben nagy sikere volt, mégis nagyon megterhelték, például a mantovai herceg a Rigolettóban – ezt a léha, csapodár, jellemtelen figurát nem tudta magáénak érezni. A Bohémélet Rodolphe-ja szerinte sopánkodó alak volt. Magával ragadó, hogy olyan hősöket keresett, amilyen ő maga volt; a Fidelióban, Florestan szerepében például a beethoveni morált, eszmét tolmácsolta hangjával. A Magyar Állami Operaház csodálatos aranykorában fiatalon együtt élt a legnagyobbakkal, Nádasdy Kálmánnal, Oláh Gusztávval, Tóth Aladárral, s e generáció mögött ott állt Kodály Zoltán. Felfigyeltek rá külföldön is, Solti György, vagy épp Herbert von Karajan.”Haromszazezer_magas_Ce4Az interaktív elemeket sem nélkülöző, 2017. március 5-ig megtekinthető kiállítás anyagának gerincét a Simándy család dokumentumai alkotják, amit a Magyar Állami Operaház Archívuma és Emlékgyűjteménye, az MTI fotóanyaga, valamint az OSZMI Fotó- és Színlaptárának dokumentumai egészítenek ki.

Balajthy Anna