Kis_paradicsomkalauz

Kis paradicsomkalauz

Szív alakú, koktél-, bordó, tűzpiros, sárga, körte formájú vagy éppen paprika – legyen szó akármilyenről, a paradicsom akkor finom, ha házilag termesztjük! Akárki akármit mond, a termőidején kívül értelmetlen paradicsomot venni, hiszen az üvegházi példányok soha nem adják vissza azt az élményt, amit a nyári nap érlelte gyümölcs, vagy éppen zöldség okoz. Pláne, ha végigkísértük a folyamatot a palántázástól addig a pillanatig, amíg beleharaphatunk egy zamatos példányba.
Palántázni pedig bárki tud! Elég, ha nyáron két szalvéta közé eltesszük az általunk fogyasztott legfinomabb, legédesebb, nekünk legszimpatikusabb paradicsomok kikapart magjait, amelyeket március közepén tejfölöspohárba szórt jó földbe süllyesztünk.
A paradicsom aránylag nagy víztartalmú és így nagy vízigényű növény is. Gondos öntözés után, a májusi fagyokat követően érdemes kertbe vagy nagyobb cserépbe ültetni a töveket, amiket növekedésükkel párhuzamosan meg kell támasztani, és újra meg újra a támasztékhoz kell kötözni, ha nem szeretnénk, hogy egy nagyobb szél, vagy épp a súlyos termés letörje őket.
A paradicsomról talán sokan nem is sejtik, hogy a burgonyafélék családjába tartozik, és bár jó ideje a magyar konyha elengedhetetlen kellékeként tartjuk számon, valójában Dél- és Közép-Amerikában őshonos. Az ősparadicsom színe sárga volt, innen ered a francia és olasz neve is: „pomme d'ore”, vagy „pomodoro”, azaz aranyalma. A 17. században Poma amoris, vagy Liebesapfel, a „szerelem almája" néven is emlegették, mert úgy vélték róla, hogy bódulatot okoz.
Bálint gazda fel is hívja a figyelmet arra, hogy az éretlen paradicsomot óvatosan kell kezelnünk, mert jelentős arányban tartalmaz egy solanin nevű, igen keserű ízű vegyületet, ami nagyobb mennyiségben fogyasztva mérgező hatású, és főzéssel se épül le. Csak egyetlen módon lehet eltüntetni a termésből: ha bevárjuk, míg azt a meleg és a nap teljesen megérleli.
A természet ellentmondásos törvényszerűségeinek hála, áldásos hatású vegyületeket is tartalmaz ez a lédús termés, méghozzá likopint, ami köztudottan csökkenti bizonyos daganatos betegségek kialakulásának esélyét, de védelmet nyújt degeneratív idegrendszeri megbetegedésekkel szemben, sőt a káros UV-sugaraktól is véd, nem véletlen, hogy ma már paradicsomtartalmú fényvédő krémeket is vásárolhatunk. Persze, hétköznapi fogyasztói leginkább magas C-vitamin-tartalmáért tisztelik a paradicsomot, s azt, hogy ezenkívül még 11-12-féle vitamin (egyebek mellett A-, B1-, B2-), sőt karotin is található benne, kevesen sejtik.
Dr. Bálint György kutatásai szerint már Lippai János 1661-es kertészeti leírása is megemlíti, de a 19. század végéig inkább csak az úri konyhákban tűnt fel. Varró Aladár Béla, a múlt századi neves gyógyszerész szerint soványítókúrák elengedhetetlen kelléke a paradicsom, amelyet ő a változó korban lévő hölgyek számára különösen ajánl. Ennek az lehet az oka, hogy mivel 94%-a víz, így alacsony (16 kcal) a kalóriatartalma, a benne található sok káliumnak köszönhetően pedig még a szervezet vízegyensúlyát is stabilizálja.
Az elmúlt évszázadokban a nemesítők a piros, sárga, bordó, az éretten is zöld színű, nagy és apró, gömbölyű, ovális és körte alakú fajták tömegét állították elő. Számomra a legkedvesebb a szív alakú, amely ugyan kissé halványabb, mint élénkpiros társai, viszont annál lédúsabb, hatalmasra képes megnőni, a héja pedig hártyavékony.
Gyerekek reggelije mellé az apró szemű koktélparadicsomok számtalan fajtáját kínáljuk, beleértve a sárga, körte formájút is, amely – az apró szemű paradicsomok kedves szokása szerint – balkonon is kitűnően megterem. Ha véletlenül „csokítóval”, azaz egészen sötét, feketés-bordó paradicsommal találkoznánk a piacon, az elől se futamodjunk meg! A merészeket meglepően édes, tarka zamatával jutalmazza ez a fajta.

Kövesdy–Sashegyi