Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Minden_ovodai_jelentkezot_felvettek

Minden óvodai jelentkezőt felvettek

Ezúttal is májusban zajlott az óvodai beiratkozás. Az önkormányzat informatikai fejlesztése jóvoltából most először elektronikus úton is kezdeményezhették a szülők az eljárást. Az 511 jelentkező közül mindössze kilenc kisgyermek szülei nem értettek egyet a felajánlott elhelyezéssel, ők jellemzően több óvodát is megjelöltek – foglalta össze a beiratkozás tapasztalatait Fonti Krisztina, aki arról is beszélt, hogy az önkormányzat, bár nem kötelezettsége, továbbra is biztosítja az évközi felvétel lehetőségét. Ennek lényege, hogy a szabad férőhelyek terhére az óvodákban elhelyezhetők a harmadik életévüket 2016. szeptember 1. és 2017. február 28. között betöltő gyerekek.
A felvételi eljárást lebonyolító oktatási és közművelődési iroda vezetője, Gilicze Zoltán elmondta: évközi beiratkozás esetén a 3. életévét betöltő gyermek családja a jelentkezési lap kitöltésével már aznap kézhez kapja az óvodai jogviszonyt igazoló határozatot. Bár sok esetben nem biztos, hogy a körzetes intézmény fogadni tudja a jelentkezőt, valamelyik kerületi óvodában biztosan megoldható az elhelyezés. Ehhez arra is szükség volt, hogy a Kiss János altábornagy utcában elkészüljön az Orbánhegyi Óvoda tagóvodája, amely három csoporttal kezdte meg a nevelési évet, s a jövőben egy további csoporttal egészülhet ki.
A Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XII. kerületi Tagintézményével együttműködve folytatódik a nagy sikerű egészségügyi szűrőprogram. Az egyedülálló hegyvidéki modell keretében gyógypedagógusok, logopédusok és gyógytestnevelők vizsgálják meg a gyerekeket, s amennyiben szükséges, javaslatot tesznek a csoportos vagy egyéni fejlesztő terápia megkezdésére.
A szakszolgálat végzi el az iskolaérettségi felmérést, valamint biztosítja a beszédfejlesztésre fókuszáló logopédiai ellátást is, amire az utóbbi években egyre nagyobb igény mutatkozik. Lesz látás-, hallás-, fogászati vizsgálat; a szintén az önkormányzat kezdeményezésére két éve elindított ortopédiai (gerinc)szűrésre már most szeptemberben, míg az esetleges lisztérzékenység megállapítására novemberben kerül sor. Újdonság, hogy a szakorvosi igazolással rendelkező táplálékallergiás gyerekek részére az idén már napi háromszor biztosított a speciális étkeztetés.
Az oktatási és közművelődési iroda két évvel ezelőtt fűzte szorosabbra a XII. kerület kapcsolatát a Magyar Rádióval. Azóta a nagy- és a középső csoportosok november és április között ellátogatnak a rádió gyermekkoncert-sorozatára – méghozzá ingyenesen.

MM.