Rendhagyo_viranyosi_tanevnyito

Rendhagyó virányosi tanévnyitó

Különleges és emlékezetes tanévkezdetben volt részük a Virányos Általános Iskola elsőseinek. A gyerekeket a hatvan évvel ezelőtti elsősök és egykori tanáruk fogadta az ünnepségen, ami egyúttal azt is jelképezte, hogy virányosi diáknak lenni életre szóló köteléket jelent.

„Hatvan évvel ezelőtt kicsit nehezebb volt megszervezni az évnyitót, mert nem állt rendelkezésünkre ekkora tornaterem vagy sportpálya, így az ünnepséget az udvaron tartottuk. Volt viszont egy kiváló kórusunk, a gyerekek előadása jelentette a nap fénypontját. Az elsősöket, mint mindig, nagy ünnepség fogadta, mindenki vidám és gondtalan volt, még egyáltalán nem éreztük a társadalmi forrongás jeleit” – idézte fel 1956 szeptemberének évnyitóját Lehoczky Irén, aki 90 évesen is pontosan emlékszik a történtekre.
A Virányos Általános Iskolában a felsős évfolyamokon harminchat éven át biológiát és földrajzot tanító pedagógus az ünneplőviselettel kapcsolatban annyit mondott, hogy a kötelező fehér inghez a fiúk sötét rövidnadrágot vettek fel, ami mai szemmel talán kicsit furcsának tűnhet. Szerinte a gyerekek akkoriban sokkal szófogadóbbak, együttműködőbbek, türelmesebbek voltak, könnyebben lehetett őket tanítani. Tisztelték az iskolát és tanítóikat, amihez az is kellett, hogy a családok rengeteget foglalkozzanak velük, talán többet, mint manapság.
Lehoczky Irén különösen büszke az általa szervezett kirándulásokra. „Kitaláltam, hogy hétvégenként elviszem túrázni azokat a diákokat, akik azon a héten nem kaptak egyest vagy intőt – mesélte. – A dolog működött, a pluszmotiváció meglátszott a magatartásukon és a tanulmányi eredményeiken.”
Ötödikben egy-, hatodikban két-, az utolsó két évben pedig már háromnapos túrákra mentek, méghozzá elsősorban a Börzsönybe. Vitték magukkal a főznivalókat, maguk készítették el a menüt: paradicsomlevest mákos tésztával, paprikás krumplit kolbásszal.
„Egyszer az egyik fiú a Bugyihó nevű hegycsúcson elvesztette a nagy becsben tartott svájci bicskáját. Nem volt mese, az egész csapat visszamászott érte; kis kutatás után szerencsére megtaláltuk az avarban. Egy másik alkalommal azt hittük, különleges szarvasokat látunk, igyekeztünk is csendben maradni, aztán kiderült, hogy csak a fiúk tartottak faágakat a fejük fölé… Majkpusztán találkoztunk Esterházy Móricnével. A grófnő büszkén újságolta, hogy az egyik unokája focista lesz, a másik pedig író – mind a kettőben igaza lett. Minden alkalommal az ottani munkásszállón laktunk, fiúk és lányok külön szobákban. Biztos, ami biztos, hideg vízzel teli lavórokat tettem az ajtókba, hogy ha tilosban járnának, tudjak róla. Nem kellett csalódnom, reggel mindent érintetlenül találtam” – sorolta legemlékezetesebb élményeit a pedagógus.
A virányosi öregdiákok megerősítették, hogy valóban kevés csínyt követtek el. Igaz, előfordult, hogy egyikük nyolcadikban rágyújtott az osztályban, és a cigaretta égett szagát a szenes kályhára fogta.
A kályha az órák „megúszására” is alkalmas volt, ehhez csupán egy kis füstöt kellett juttatni a tanterembe. Szintén a fűtésnek köszönhették a téli extra szüneteket: ha elfogyott a fűtőanyag – ami bizony sokszor előfordult –, nem kellett iskolába menni.
Néhányan a közeli Zalai úton szívták el az első Fecske cigarettát, mások fácánokat zargattak a környéken, és átjártak csemegézni a kertészet templom mögötti gyümölcsösébe. Ez nem volt éppen veszélytelen vállalkozás, mert a csősz időnként odapörkölt a sóval töltött puskájával, csak a szerencsén múlott, hogy nem talált el senkit.
A gyerekek kivették részüket a környék szépítéséből, ők ültették el a Virányos úti fasort a 60-as évek elején az orosztanáruk, Balogh Imre „Tüske” felügyeletével. 1956 telét biztonságban vészelték át a Virányos iskola akkori elsősei; az óriási hóban szánkóval mentek a segélycsomagokért, míg a nagycsaládos gyerekeket a Vöröskereszt fél évre Kelet-Németországba vitte.
Többen részesei lehettek az iskolai kórus világraszóló sikerének: 1961-ben elsőként vitték színpadra az Iparművészeti Főiskolában, valamint a Zeneakadémián Benjamin Britten A kis kéményseprő című gyermekoperáját. A darabot a Virányos pedagógusa, Thománé Molnár Magda fordította magyarra és tanította be, Udvardy László karnagy vezényelte. Amikor a neves zeneszerző Magyarországon járt, a kórus kifejezetten neki ismét előadta a művet – a főszerepet Hidegkuti Anikó, az aranycsapat olimpiai bajnok csatárának, Hidegkuti Nándornak a lánya játszotta el.
Szerdahelyiné Jászberényi Ágnes, a Virányos Általános Iskola jelenlegi igazgatója örömmel hallgatta az öregdiákok élménybeszámolóit. „Kiderült, mennyire meghatározók számukra az iskolában eltöltött évek, ahogyan az is, milyen erős kötelékek alakultak ki közöttük – mondta. – A hatvan évvel ezelőtti elsősök közössége szép és követendő példa minden mai tanulónk számára.”

-os