Új színfoltok a közterületeken

A városi kertek, parkok közvetlenül hozzájárulnak a lakosság életminőségéhez. Ezt saját magunkon is egyszerűen lemérhetjük, ha visszagondolunk a néhány évtizeddel ezelőtti kopott, színtelen, poros közparkokra, és összehasonlítjuk azokat a kerület mai zöld felületeivel. Nemcsak a parkok mérete bővült, hanem a bennük élő növények száma és sokfélesége is jelentősen növekedett, különösen a színes virágoké, amelyek puszta létükkel is jótékonyan hatnak ránk tavasztól őszig, még akkor is, ha egy elsuhanó busz ablakából látjuk őket.
A fejlődésnek azonban ebben az esetben is ára van. A nyírott gyep, a gondozott virágkiültetések rengeteg munkát adnak a kertészeknek. Ahhoz, hogy az ezekben rejlő lehetőségek kibontakozzanak, jelentős szakmai stáb folyamatos odafigyelésére van szükség – ami nyilvánvalóan nem olcsó mulatság, és sok ember részvétele esetén is sok időt igényel.
Erre a problémára megoldásként született meg a virágos rétek koncepciója. Miért ne lehetne a természeteshez közeli növénytársulást telepíteni a városba? Elég tavasszal elvetni a gondosan összeállított magkeveréket, aztán magára hagyni a területet.
Az esők hatására kikelő növények egészen az első őszi fagyokig virágoznak, minden további gondozás nélkül. Teszik mindezt az újdonság erejével, megragadva és jó időre csapdába ejtve megannyi tekintetet. Persze, az ötlet – mint oly sok esetben – nyugatról származik, de miért lenne baj átvenni valamit, ami kipróbált, és jól működik.
A rét talán legnagyobb értéke a változatossága. Légies pillangóvirágok, határozott napraforgók, könnyed pipacsok, rózsaszín mályvák, pirosas lenfélék, illatos mézvirágok, vidámsárga körömvirágok, cirmos szegfűfélék, sokszínű kúpvirágok és cinniák, játékos oroszlánszájak, a városi környezetben egészen váratlan búzavirágok vagy a Hegyvidéken is őshonos cickafarkok nyílnak egymás mellett, és szépségük nem elenyészik ebben a kavalkádban, hanem összeadódik. A virágos rét felfedezésre váró terület, ahol a szemünk önkéntelenül újabb színt, formát keres.
A változatosság nemcsak térben, de időben is gyönyörködtető: ahol két héttel korábban még kék virágok uralkodtak, ott később egy másik faj, szín vagy forma kerül túlsúlyba. Egyetlen nap sem lehet azt mondani, mint egy statikus virágágy esetében, hogy „már láttam”, mert napról napra egészen máshogy fest. És ahogy telik az idő, ráadásul mindenki megtalálhatja benne a kedvencét.
A virágos réteknek van egy további előnye is: vonzzák a rovarokat. Itt most ne a zöldövezeti élet kellemetlen velejáróira, a szúnyogokra és a kullancsokra gondoljunk, hanem a pillangókra, méhekre, dongókra és azokra a jószerével „láthatatlan” állatkákra is, amelyek már akkor ezeken a dombokon éltek, amikor őseink még a rónákon nyargalásztak!
Számukra egy-egy ilyen színes oázis valóságos paradicsom, kifogyhatatlan virágpor- és nektárforrás.
Bár igazolt tény, hogy ha nem lennének a növényeket beporzó rovarok, akkor az ember földi életének napjai meg lennének számlálva, mégsem értékeljük megfelelően őket. A modern mezőgazdálkodás hatására a rovarok száma néhány fajra redukálódott a nyugat-európai földeken. Nálunk szerencsére még nem sérült ekkora mértékben a természetes fajgazdagság, és ha ilyen rétek virítanak, egyre több színes lepke járja majd a környéket.
S van itt még valami… Saját szememmel láttam, amint egy huszonéves fiú, edzőtáskával az oldalán, fülhallgatóval a fülén, hosszan fényképezte a változatos virágtömeget, amíg a buszra várt. A pirosnál álló gépkocsi sofőrje úgy belefeledkezett egy rét színpompájába, hogy csak akkor ocsúdott fel, amikor a mögötte állók rádudáltak. Annak is tanúja lehettem, amikor egy kicsi autóból rászóltak egy nénire, aki engedett a csábításnak, és szedett pár szálat a virágokból. Ott voltam, amikor egy kisfiú huszonöt különböző virágfajt számolt össze az alig egyszobányi területen, és észrevettem a csomóba szedett, a közeli szemetesbe tömött gyomokat.
Az emberekben megszólalt a vágy, hogy akár csak párpercnyi gyomlálással segítsék a szívet melengető virágoskert lakóinak életét. Talán sosem láttunk ilyet, de elég volt egy pillanat, hogy megszeressük, és a magunk módján óvni, védeni kezdjük őket.

(Barta)