Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Világversenyeken bizonyítana a karatéka

Tavaly megnyerte a magyar bajnokságot, és kijutott az év végi világbajnokságra, de már a távolabbi jövőt is tervezi Bánovics Zsófia. A Virányos Általános Iskola végzős karatékájával beszélgettünk, aki elmondta, célja, hogy 2024-ben az olimpián képviselhesse Magyarországot, versenyzői pályafutását követően pedig sportjogászként dolgozna.

Csuda finom ételek és hasznos tippek a mindennapokra

Végre bontogatják szirmaikat a virágok, itt a tavaszi hadjárat ideje, ne szálljon tehát inunkba a bátorságunk, ha barátaink, mondjuk, somogyi tarhonyás huszár bográcsost rendelnek tőlünk ebédre! Csak semmi izgalom, hamarosan jön ennek a receptje is, de várjunk még kicsikét, amíg megérkezik az igazi, jó magyar paprika és paradicsom. Addig is álljon itt néhány egyéb finomság, elő- és főétel, leves és desszertek is, annak rendje s módja szerint.

Spenót, sóska, rebarbara a kertekben

A tavasz érkezését legkorábban a levélzöldségek érzik meg. A megelőző években elvetett és megerősödött spenót- és sóskatövekről már március közepén lehet „aratni” a zsenge leveleket. Még most sem késő azonban elkezdeni a nevelést, hogy nyárra spenót, sóska és rebarbara kerülhessen az asztalra.

A gyógyszerszedés útvesztői

„A gyógyszerszedés útvesztői krónikus szív- és érrendszeri betegségek esetén” címmel tartott ismeretterjesztő előadást az Egészségesen a Hegyvidéken – Szabadegyetemen dr. Wessely Mária. A Budai Egészségközpont kardiológusa a mindennapi életben hasznosítható gyakorlati tanácsokkal is ellátta a MOM Kulturális Központ kupolatermét megtöltő hallgatóságot.

Örök szerelem

„Ez a zenei matéria megérdemli mind megszólalásában, mind hangszerelését illetően, hogy külön bemutatója legyen” – mondta Balázs Elemér a MOM-ban tartott jubileumi koncertjük előtt. Ezt igazolta a forró hangulat és a telt házas nézőtér, a szűnni nem akaró vastaps és a ráadások követelése. A Balázs Elemér Group lemezbemutatója sokáig emlékezetes marad a főváros jazzkedvelő közönsége számára.

Emlékek a magyar tenorkirályról

Az idén szeptember 18-án lesz Simándy József, a Kossuth-díjas operaénekes, a Hegyvidék posztumusz címmel kitüntetett díszpolgára születésének 100. évfordulója. A jubileum apropóján országszerte megemlékezésekkel, kiállításokkal, hangversenyekkel és egy nem mindennapi irodalmi pályázattal emlékeznek a magyar tenorkirályra.

Aranyos „Kis Koalák” sikere

Kiválóan szerepelt a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium harmadik évfolyamosaiból verbuválódó „Kis Koalák” csapata a Bolyai Természettudományi Csapatversenyen. A négy diák a területi forduló megnyerése után az országos döntőben a második helyen végzett, ami ebben a korcsoportban az Arany iskola történetének eddigi legjobb eredménye.

Iskolai „zöld” kalandok

Ökoteke, tómentés, kutyasimogatás, virágültetés – egyebek mellett ilyen izgalmas programokban lehetett részük azoknak az óvodásoknak és kisiskolásoknak, akik ellátogattak a Németvölgyi Általános Iskola környezettudatosságra nevelő tavaszköszöntő délutánjára.

Közösségépítő önkéntes polgárőr

Woynárovich András egy nagyvállalat szakszolgálatának vezető mérnökeként, kétgyermekes édesapaként is sok időt és energiát tud fordítani már évek óta arra, hogy aktív, a természeti értékek védelmét szem előtt tartó polgárőrség működjön a XII. kerületben. Rendkívüli teljesítményére az önkormányzat is felfigyelt: Kövesdiné Martin Nóra mellett ő a másik, aki átvehette az idei Hegyvidéki Közösségépítő Díjat.

A Daily Pékség a hegyvidékiek kedvence

A kerületben élők szavazatainak jóvoltából egy tavaly nyáron nyílt Városmajor utcai üzlet kapta meg a Hegyvidék legjobb üzleteinek járó díjat a pékségek kategóriájában. A Daily Pékség különlegességét az adja, hogy a prémium minőségű alapanyagokból összeállított, mesterséges adalékoktól mentes pékárukat Franciaországból hozzák sütésre kész formában.

Folytatódnak a közterületi fejlesztések

Az ütemtervnek megfelelően haladnak a kerületi út-, járda- és lépcsőfelújítások. A tavaszi, szokásos karbantartási munkálatok mellett több helyszínen jelentősebb fejlesztések kezdődtek.

Hegyalja út marad a Hegyalja út

A Hegyalja út átnevezésével állítottak volna emléket Mádl Ferencnek Budapest vezetői. A három érintett kerület irányítóinak megkérdezése nélkül tett javaslatot végül visszavonta a fővárosi közgyűlés. Pokorni Zoltán polgármestert kérdeztük a háttérről.

Költözik az okmányiroda

Április 1-jén bezárt a Krisztina körúti okmányiroda, és április 12-én már kormányablakként nyit újra a Kiss János altábornagy utca 31–33/a szám alatt. Ugyanoda költözik az eddig külön helyszínen működő hatósági és gyámügyi osztály, így rövidesen egy helyen intézhetők a Fővárosi Kormányhivatal XII. kerületi hivatalához tartozó ügyek.

Egy hónap múlva véget ér a Széll Kálmán tér felújítása

Sokáig élénk fantázia kellett ahhoz, hogy a kerítések, paravánok labirintusában bolyongva a hatalmas gödrök és földkupacok helyén meglássuk a látványtervekben bemutatott szép új Széll Kálmán tér világát. A csomópont azonban kezdi elnyerni a tervezők által megálmodott végső formáját, a már elkészült térrészek lassan egybeérnek. A főpolgármesteri hivatal tájékoztatása szerint a Széll Kálmán tér felújítása május 10-re ér véget.