Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A Szabadság Vándorai

Tizennégy éve működik a Hegyvidék Sportegyesület keretei között a Szabadság Vándorai természetjáró csoport: havonta több alkalommal hosszabb-rövidebb túrákat szervez az ország különböző pontjaira, s rendszeresen tart találkozókat a Virányosi Közösségi Házban. A részletekről Sütő-Nagy Istvánt, a Szabadság Vándorai vezetőjét kérdeztük.

Alvászavarok és nyugtalan láb szindróma

A sokak életét megkeserítő nyugtalan láb szindróma, valamint a szintén gyakori alvászavarok hátteréről és kezelésük lehetséges módjairól beszélt az Egészségesen a Hegyvidéken – Szabadegyetem idei első előadásában dr. Német Rozália. A Budai Egészségközpont neurológus főorvosa elmondta, hogy az alvászavarok a lakosság mintegy 30, a nyugtalan láb szindróma 5-15 százalékát érinti, tehát népbetegségnek tekinthetők.

Itt az influenzajárvány!

Az Országos Epidemiológiai Központ adatai szerint január utolsó hetében az előző héthez képest 69 százalékkal emelkedett az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz forduló betegek száma, ami azt jelenti, hogy hivatalosan is megkezdődött az influenzajárvány. Nem késő azonban megtenni a szükséges óvintézkedéseket, néhány egyszerű szabály betartásával jelentősen csökkenthető a megbetegedés kockázata.

Szívmelegítők, amik színt visznek a szürke hétköznapokba

Néhány trükkel, apró fortélyokkal és ráérős hétvégékre való elegáns desszertekkel tehetjük izgalmasabbá a konyhában töltött perceket-órákat. Ne engedjük, hogy a főzés kötelező jellege elvegye a kedvünket az alkotástól!

Kínát is lenyűgözte az Angelica

A magyar kultúra napján Kínában, a Hudec László által tervezett Moore Memorial Churchben tartott telt házas koncertet az Angelica Leánykar. A fellépés végén a közönség tombolva fejezte ki háláját a nem mindennapi zenei élményért. A különleges útról Gráf Zsuzsanna Liszt- és Bartók–Pásztory-díjas karnagy mesélt lapunknak.

Emléktábla az építészeknek

Három kiváló építész nevét őrzi emléktábla mostantól a Városmajorban. Kallina Mórra, Árkay Aladárra és Árkay Bertalanra egykori lakóházuknál, a Városmajor utca 54. előtt emlékeztek mások mellett az Árkay család leszármazottai és a Hegyvidéki Önkormányzat képviselői.

Új oktató- és kutatóbázis a Zugligetben

Néhány év alatt teljesen átalakul a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Zugligeti úti campusa, ahol a régiek helyén új tömbök épülnek, a megmaradó épületek pedig kívül-belül megújulnak. A nyitottá váló egyetemi központot várhatóan 2018 nyarán veheti birtokba az intézmény és a város.

Újabb kedvezmények segítik a családokat

Csökkenő személyi jövedelemadó, növekvő családi adókedvezmény, bővülő otthonteremtési támogatás, béremelés, olcsóbb ügyintézés – Fónagy János, a XII. kerület országgyűlési képviselője, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára sajtótájékoztatón ismertette azokat az év elején életbe lépő kormányintézkedéseket, amik jelentősen segítik a családok mindennapi életét.

Fórum a Testnevelési Egyetem fejlesztéséről

Nagy érdeklődés mellett zajlott le a Testnevelési Egyetem által szervezett lakossági fórum, amin bemutatták az érdeklődőknek az intézmény jelenlegi campusát, a Sportkórház területét, valamint a Csörsz utcai sporttelepet érintő fejlesztési terveket. A lakók a Csörsz utcai beépítési terveket kifogásolták, valamint többen felvetették: az új létesítményeket inkább a Déli pályaudvar területén lenne érdemes kialakítani.

Cziffra György Fesztivál a MOM Kulturális Központban

Cziffra György tisztelője, Balázs János Liszt Ferenc-díjas zongoraművész kezdeményezésére nagyszabású fesztivált rendeznek február 25–28-ig a MOM Kulturális Központban. A tervek szerint jövőre nemzetközivé bővül a rendezvény, 2021-ben pedig – Cziffra György születésének 100. évfordulója alkalmából – világ körüli turnéra kerülhet sor.

A Béla király úti tüdőkórház

Évtizedek óta újra és újra megjelennek elképzelések a Hegyvidék kórházainak fejlesztéséről, új kórházépületek létesítésének lehetőségéről. Mostanság leggyakrabban a Szent János Kórház szerepel a hírekben, ugyanakkor ritkán esik szó azokról a kisebb-nagyobb egészségügyi intézményekről, amik megszűntek, s épületeik több évtizede üresen állnak, lassú pusztulásra ítélve. Ezúttal a kicsi, de egykor sok fiatal gyógyulását segítő épületcsoportot, a Béla király út 18–24. szám alatti, sűrű, erdős területen lévő tüdőkórházat látogattuk meg.