Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Altalanos_iskolas_Europa-bajnok1

Általános iskolás Európa-bajnok

Alig nyolcévesen már többszörös magyar bajnoknak, kétszeres Európa-bajnoknak, világbajnoki ezüstérmesnek és számos nagyszerű díj tulajdonosának mondhatja magát Várkonyi Vanda Véta. A Virányos Általános Iskola diákja a modern balett és a ritmikus gimnasztika mellett a tanulásban is az élen jár – nem mindennapi teljesítményét a Hegyvidéki Önkormányzat március 15-én a „XII. kerület sportjáért” díjjal ismerte el.

Minden szülő szeretné, ha gyermeke egészségesen élne, olyan sportot űzne, ami illik hozzá, erősíti, fejleszti testben és lélekben egyaránt. Ám a mindkét mozgásformában rendkívül sikeres Várkonyi Vanda Véta nemcsak ezért választotta a ritmikus gimnasztikát (rg-t) és előtte a modern balettet, hanem azért is, mert ott volt előtte a jó példa: öt évvel idősebb nővére, a ma már rg-válogatott Dea és világhírű balettművész nagybátyja, Barbay Ferenc, aki nyugdíjba vonulásáig a müncheni balettintézet egyik vezetője volt.
Mindössze kétévesen már spárgában rajzolgatott a földön, sőt, egyedül koreografált kisebb produkciókat, amelyeket be is mutatott a többiek nagy örömére – mesélik szülei a „XII. kerület sportjáért” díjjal március 15-én kitüntetett Vétáról. „Amikor kétéves korában nem sikerült neki az angolspárga, elkeseredetten megszidta a lábait… Aztán megtanulta, hogy minden egyes rg-elem kitartás és sok-sok gyakorlás eredménye” – emlékezik a kezdetekre Várkonyi Judit, Véta édesanyja.
A kislány 4 évesen megnyerte élete első nemzetközi ritmikusgimnasztika-versenyét, a Mikulás Kupát, s korkedvezménnyel elindulhatott a Berczik Sára versenyen, amit elsőre arany minősítéssel zárt. Egy évvel később modernbalett-szólójával győzött az országos bajnokságon, az Európa-bajnokságon, a lengyelországi világkupán, míg az olaszországi világbajnokságon – az egész versenysorozat legkisebbjeként – ezüstérmet szerzett. Modern balett kategóriában összesen 13-szoros magyar bajnok, 2-szeres Európa-bajnok, 2-szeres vilagkupagyőztes és világbajnoki ezüstérmes, valamint 2-szeres AMITA-díjas.
Három esztendővel ezelőtt Véta a testvérével együtt az MTK rg-szakosztályához igazolt, ahol Deutsch-Lazsányi Erika vezetőedző vette pártfogásába. Javaslatára abbahagyta a balett-tanulást, és teljes erővel az rg-re kezdett koncentrálni. Kiváló szakemberek veszik körül, a vezetőedző mellett Gelle Noémi, Lauber Zsófia, Királyvári Nikolett, Hörcher Noémi nemcsak mesterként, de emberként is mindenben segítik a tanítványokat.
Nem véletlen, hogy már nyolcszoros országos bajnok és diákolimpia-győztes – sorolja ritmikus gimnasztikai eredményeit Véta, aki az rg egyéni országos bajnoki címeire és a tavalyi Magyar Kupa együttes kéziszer-csapatverseny első helyére a legbüszkébb. Ez utóbbira azért, mert a 2007–2008-as évfolyamosokkal versenyezhetett egy csapatban.
A sikereket, persze, nem adják ingyen, hiába kisiskolás, kedd kivételével minden hétköznap fél háromtól hatig, szombaton reggeltől délután egyig gyakorol az MTK városmajori csarnokában. Évente többször edzőtáborokban csiszolja a tudását. A ritmikus gimnasztika szinte minden szabad idejét elveszi, játszani sem tud eleget, azonban ez egyáltalán nem zavarja. Ahogyan nevetve meséli, számára az lenne a büntetés, ha nem mehetne edzésre. Amikor nagyritkán nem fogad szót, ezzel lehet a legkönnyebben jobb belátásra bírni.
Ami még fontosabb: a versenyzés nem megy a tanulás rovására. A sok hiányzás ellenére minden tantárgyból dicséretes tanuló, amihez a Virányos Általános Iskola, különösen két tanára és az intézményt vezető Szerdahelyiné Jászberényi Ágnes minden segítséget megad – mondja Várkonyi Balázs, Véta édesapja, aki a példás osztályközösségről is szót ejt. A szülők, ha szükséges, e-mailben elküldik a pótolnivalót, ha kell, lefotózzák a feladatokat, s a gyerekek is támogatják Vétát, szurkolnak neki.
„Persze, még így sem könnyű megfelelni, hiszen a Virányos Általános Iskola a tanulmányi eredményeket tekintve az egyik legjobb a fővárosban. Éppen ezért rengeteget tanulunk otthon” – teszi hozzá.
Ami a közeljövő terveit illeti, Véta gőzerővel készül az idei országos bajnokságra. Ez komoly kihívást jelent, mert az egy évvel idősebbek között indul majd, de célja így is egyértelműen a dobogó valamelyik fokának elérése. Később, nővére nyomdokaiba lépve, szeretne bekerülni a magyar válogatott keretébe, és kijutni az olimpiára, amire már most, gyerekként tudatosan készül.

sm.