Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Futoverseny_a_varosert

Futóverseny a városért

A Vivicittá futóversenyt először 1984-ben Olaszországban rendezték meg, azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet az egyre inkább túlzsúfolt városok megóvandó értékeire. Innen ered a Vivicittá (élő város) elnevezés, ami később kibővült az „éljen a város, szeresd a várost!” többletjelentéssel. A nagy sikerű programot hamarosan számos ország átvette, New York, Barcelona, Brüsszel és más városok mellett 1986 óta Budapest is minden évben megrendezi.
A 32. Telekom Vivicittá Városvédő Futás és a Telekom Vivicittá Félmaraton különböző távjain a fővárosban – Budapesten kívül Szegeden és Pécsen is meghirdetik a versenyt – az idén mintegy 30 ezren álltak rajthoz. Köztük a Hegyvidéki Szociális Központ Szépkorúakért a Hegyvidéken programjának önkéntesei és mentorai, akik 2,5 kilométert gyalogoltak.
„A mozgás szeretete, a közösségépítés igénye, nem utolsósorban pedig a Szépkorúakért a Hegyvidéken népszerűsítése hozott minket a versenyre – mesélte Daróczi Krisztina programvezető, aki elmondta, hogy a Hősök tere–Kós Károly sétány–Városligeti körút–Zichy Mihály út–Olof Palme sétány–Műcsarnok–56-osok tere útvonalat 30 percen belüli idővel teljesítették. – Mindnyájan a program feliratával és logójával díszített pólót viseltünk. A célban pedig eldöntöttük, hogy jövőre a gyalogláson kívül a hatszáz méteres futásra is benevezünk.”
A programvezető elképzelhetőnek tartja azt is, hogy a Hegyvidéki Szociális Központ alkalmanként csoportos sétákat szervez majd a XII. kerületben, akár a Normafán, a városmajori parkban vagy a Gesztenyés kertben. Szűkebb körben ez már most is működik, hiszen (az aktív időskort szem előtt tartva) a Szépkorúakért a Hegyvidéken önkéntesei rendszeresen sétálnak a házi segítségnyújtást igénybe vevő ellátottakkal.

sm.