Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Vidam_jatekrendor_vigyazott_a_gyerekekre

Vidám játékrendőr vigyázott a gyerekekre

A Hegyvidéki Rendészet munkatársai mellett egy életnagyságú játékrendőr segített átkelni a diákoknak a minap a Kós Károly Ének-zene Emeltszintű Általános Iskola előtti lámpás zebrán. A vidám játékfigurától a gyerekek még ajándékot is ­– matricás mappát – kaptak.
A rendhagyó közlekedésbiztonsági akcióval a Hegyvidéki Önkormányzat és a LEGO kívánta felhívni az autósok és a kisiskolások figyelmét, hogy a jó idő beköszöntével is oda kell figyelni egymásra az utakon. Különösen igaz ez az iskolák környékére, ahol a reggeli és a délutáni csúcsidőszakban jelentősen növekszik a gyalogosok száma.
A Hegyvidéki Önkormányzat évekkel ezelőtt az elsők között festtette pirosra, és tette ezzel még inkább láthatóvá a forgalmasabb gyalogátkelőhelyeket. A közlekedésbiztonság javítását szolgálta a 2009-ben elindított ZebraFest kampány is: a gyerekek által kifestett, műanyag zebrák a tanintézményekhez közeli átkelők mellett késztették lassításra a járművezetőket. A mérések szerint közel harminc százalékkal csökkent is a Hegyvidéken azoknak az eseteknek a száma, amikor egy autós nem adja meg az elsőbbséget a zebrára lépő gyalogosnak.
Követendőnek tartja a kezdeményezést Máté Gyula, a Kós Károly iskola igazgatóhelyettese, aki szerint nem lehet elégszer elmondani a fiataloknak a közlekedési szabályokat.
„Minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy átadjuk nekik ezeket az ismereteket! Sok egyéb mellett azt is, hogy mindig nézzenek körül a zebrán, akkor is, ha zöldet mutat a lámpa” – mondta a pedagógus, hozzátéve, hogy a baleset-megelőzés érdekében a Kós iskolában rendszeresen zajlanak előadások, bemutatók és vetélkedők. Ezeken a szabályok ismertetése, gyakorlása mellett a fenntartható közlekedési eszközök népszerűsítésére is figyelmet fordítanak.

m.