Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Jatszoteri_piknik_es_adomanygyujtes1

Játszótéri piknik és adománygyűjtés

Pelenka, tartós élelmiszer, játékok és többzsáknyi jó állapotban lévő ruha – az idén is rendkívül népszerűnek bizonyult a hegyvidéki „játszótéri anyukák” által szervezett adománygyűjtő piknik, amit ezúttal is a Hollósy Simon utcai játszótéren tartottak. Az önkéntes akciónak köszönhetően, az Igazgyöngy Alapítvány közreműködésével, három teherautónyi adományt kapnak a mélyszegénységben élő berettyóújfalui rászorulók.

A Hollósy Simon utcai játszótéren kezdődött minden. Amíg a gyerekek játszottak, addig az anyukák beszélgettek. Egyebek mellett szóba került a nagytakarítás, meg persze az is, hogy milyen jó lenne elajándékozni a már kinőtt, de jó állapotban lévő ruhákat és a megunt játékokat.
A „játszótéri anyukák” nem tétlenkedtek, nem sokkal később életre hívták az első nagy adománygyűjtő pikniket. Azóta három év telt el, és az akció olyannyira sikeres lett, hogy már más kerületben élők is gyarapítják az adományozók körét.
„Mi a hetedik kerületből érkeztünk. Három gyermekem van, pontosan tudom, mekkora anyagi kiadással jár egy új cipő, vagy kabát megvásárlása. Nincs kocsink, ezért tömegközlekedéssel jöttünk. Nem vagyunk gazdagok, de fontosnak tartom, hogy a gyerekeim tisztában legyenek azzal, bizony, vannak olyanok, akik sokkal rosszabb helyzetben állnak, mint mi. Ezzel egyúttal nevelem is őket. Nem nyavalyogtak, amiért hétvégén lustálkodás helyett cipekedni kellett. Büszke vagyok rájuk!” – mesélte Bodorné Kelemen Tímea, aki családjával együtt két sporttáskába és négy reklámtáskába gyűjtötte össze azokat a ruhadarabokat, amiket már nem használnak.
Az akció során nem csak Tímea gyermekei segítettek a pakolásban. A nyolcéves Dominik a játszótéri mókázás előtt vette ki a részét az önkéntes munkából.
„Nehezen váltam meg a kisautóimtól, de tudom, hogy vannak gyerekek, akiknek nagyobb szükségük van a játékokra. Csomó ruhát is hoztam, amit már nem hordok. Remélem, a pókemberes pólómat egy Pókember-fan kapja majd meg!” – bizakodott a kisfiú.
Az adománygyűjtés az évek alatt igazi családi mulatsággá forrta ki magát. Voltak, akik finomsággal, mások jógaórával, csillámtetkó-készítéssel járultak hozzá a piknikhangulathoz, amihez Ülkei Dávidnak és Subicz Gábornak köszönhetően kellemes élő zene is párosult.
„Nagyon örülök, hogy a szervezők időt, energiát és pénzt sem sajnálva mindent megtesznek azért, hogy a lehető legjobb helyre kerüljenek a felajánlások. Minden tiszteletem és elismerésem az övék!” – méltatta a nagyszabású akció ötletgazdáit Kovács Dóra, aki tartós élelmiszereket is hozott a rászorulóknak.
Az idei gyűjtés olyan sikeres volt, hogy a saját költségen rendelt két teherautó néhány óra leforgása alatt teljesen megtelt. Ezért a szervezők két nappal később – szintén saját pénzből – még egy fuvart intéztek.Jatszoteri_piknik_es_adomanygyujtes2„Fontos számunkra, hogy valóban azoknak segítsünk, akik rászorulnak. Az Igazgyöngy Alapítvány közreműködésével berettyóújfalui, mélyszegénységben élő, hátrányos helyzetű, zömmel cigány családokhoz juttatjuk el a felajánlásokat. Az adományok szétosztását Ritók Nóra, az alapítvány vezetője szervezi majd meg. Nagyon jó érzés látni, hogy ilyen sokan csatlakoztak!” – mondta Szörényi Nóra, az adománygyűjtés egyik szervezője.
„Mi csak olyan játszótéri anyukák vagyunk, akik tudják, hogy adni jó – tette hozzá Kádár Anna, a másik ötletgazda. – Kitaláltuk, megszerveztük, és teljesen civil alapon tesszük, amit kell. Az eseményt internetes közösségi oldalon hirdettük meg. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, sőt, sokan már most megkérdezték, mikor lesz a következő gyűjtés. Úgy segítünk, hogy közben egy jót bulizunk itt, a játszótéren.”

BM