Szeretek_kalandozni_a_zene_vilagaban

„Szeretek kalandozni a zene világában”

Sajnálhatják az Apor Vilmos tér lakói, hogy Kovács Zalán László előrelátó volt, és a házban, ahol lakik, kialakított egy szobát, ahol gyakorolhat. Így talán csak a szomszédok részesülhetnek abban az örömben, hogy Magyarország kevés tubaszólistái közül egynek hallhatják néha a játékát. Ez a hatalmas, kissé bumfordi hangszer ugyanis egyike a legszebb hangszínen megszólaló zeneeszközöknek. A puha, lágy, bársonyos hangot kevesen tudják előcsalogatni, mivel nincs sok tubás a muzsikusok között.

Miért pont a tubát választotta?

– Minden embernek van megalomániája, nálam ez a hangszernél jelent meg. A legnagyobb és leghangosabb fúvós kellett. Van, aki tubásnak születik – én tubássá váltam. A zeneóvodában hegedülni kezdtem, majd játszottam zongorán, dobon, trombitán, harsonán, tenorkürtön, citerán, és még nem tudom, miken. Aztán nyolcadikos koromban felfedeztem a tubát.

Tubásnak lenni milyen zenei karriert jelent?

– Alapvetően zenekarit… Vagy tanárit, bár a szigorodó törvények egyre kevésbé teszik lehetővé, hogy a tubás ne csak tubát tanítson a zeneiskolában, hanem, mondjuk, furulyát, vagy más hangszert, ami aztán továbbvisz a tuba felé. Márpedig a gyerekek ritkán kezdenek azonnal a tubával. Így aztán a tanítást nem is lehet teljes állásban végezni, nincs annyi tanuló, talán ha kétszáz összesen. Végzett tubás is kevés van. Szóval, maradnak a zenekari munkák.

Erre azért kicsit rácáfol a személyes sikereivel. Horvátországban szólistaként nyert díjat nemrég.

– Jó, szólisták is akadnak. Generációnként esetleg egy… Nemcsak habitus, kiállás kell hozzá, hanem olyan technikai tudás, ami más hangszer esetében talán ennyire nem fontos. A hangszer is fejlődik. Az 1900-as évek elején Richard Strauss még írt az operáiba olyan, akkor mozgékonynak számító szólamokat, amikről állította, tubás az életben nem tudja eljátszani. Ma már ez nem okoz problémát egy zeneiskolásnak sem. A tuba nehéz hangszer, kevés a szólista, kicsit csodabogaraknak számítunk.

Mégis meg lehet nyerni egy nemzetközi fa- és rézfúvós verseny fődíját a tubával! Ráadásul egy olyan kontrabasszus tubával, amit tényleg zenekari játékban használnak, és nem szólóra.

– Tulajdonképpen egy tanítványom, Gecse Máté miatt vettem részt a versenyen, aki junior kategóriában második lett. Úgy gondoltam, ha már úgyis ott vagyok, elindulok. Ez a hetedik versenygyőzelmem volt, a sokadik díjam, és harminchárom évesen már a karrieremhez sem tesz hozzá többet a siker, ám a versenyzés élménye még magával ragad. Bár már nem is izgulok ilyenkor. Ebben az is benne van, hogy több lábon állok, sok mindent csinálok, nem ettől függ az életem. Csak hiányzik a kihívás, hogy másfajta anyagot játsszak, másképpen készüljek, mint a hétköznapokban.

Azt mondja, sok mindent csinál. Ez túlzottan szerényen hangzik, ugyanis utánanéztem: nagyon-nagyon sok mindent csinál...

– Igen, szeretek kalandozni a zene világában. Fiatalabb koromban játszottam alternatív rockzenekarban, kipróbáltam a jazzt is. Most is több formációnak vagyok a tagja: Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes, Rázene koncert-fúvószenekar, Musica Sonora Kamarazenekar, HolNemVolt trió, Nehéz Fiúk Tubakvartett… Van egy közös projektünk Bábel Klára hárfaművésszel, ami igen különleges összeállítás, unikum a világban. Ahogyan érdekes a harmonika és a tuba párosítása is, amiben Demenik Mihály a társam. Játszom zongorakísérettel, szólóban is. Szeretem a kihívásokat, az új dolgokat. Nem bírom, ha valami lerágott csont.

Ne álljunk le itt, mert koránt sincs vége a listának!

– Igen, a Hegyvidéki Kulturális Szalonban a Zene-Fere Klubot vezetem és Szalon egyetemi előadásokat tartok. Közben magamat is képzem, a Zeneakadémia Doktori Iskolájában a DLA művészeti doktori fokozat megszerzésének az utolsó stádiumában vagyok, szociológusként pedig az ELTE-n folytatom a PhD tudományos doktori fokozat megszerzéséhez szükséges tanulmányaimat. Emellett számos koncertet és előadást szerveztem, szervezek zenei intézményeknek és fesztiváloknak.

Az utóbbiak közül érdemes kiemelni a Bach Mindenkinek Fesztivált! Nagyon érdekes kezdeményezés volt ez néhány éve itthon, ma pedig már valóban mindenhol Bach szól az utcákon, tereken e pár nap alatt.

– Igen, ez a fesztivál a saját gyermekem. A Bach in the Subways nemzetközi kezdeményezéshez csatlakozva 2015-től fesztiváligazgatóként vezetem minden év márciusában a programok szervezését. Az idén Budapest, Szeged és Kaposvár közönsége négy nap alatt száz koncerten találkozott a barokk géniusz zenéjével. Szeretném, ha a következő évben szűkebb pátriám, a tizenkettedik kerület is részese lehetne az eseménynek.

Mi az, ami boldoggá és büszkévé teszi? Egy fesztivál sikere, annak lebonyolítása van akkora öröm, mint megnyerni egy versenyt, vagy telt ház előtt koncertezni?

– Ez érdekes, ezen még nem gondolkodtam. Ugyanis ha megkérdezné, mi számomra a legnagyobb öröm, akkor azt mondanám, hogy a családom. Ha velük lehetek: a feleségemmel, a kisfiammal, a testvéreimmel, rokonaimmal. Összetartó, olaszos família a miénk.

Ez szép, de mikor van rájuk ideje?

– Sajnos ritkán. Éppen ezért becsülöm meg azokat a pillanatokat.

K. A.