Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Ujabb_helyi_osszefogas_az_ormansagi_gyerekekert

Újabb helyi összefogás az ormánsági gyerekekért

A hegyvidéki családok a XII. kerületi óvodák és iskolák közvetítésével időről időre adományokkal segítik a legszegényebb dél-dunántúli kistelepüléseken rendkívül nehéz körülmények között élő gyerekeket. Ezúttal a Jókai iskola diákjai és szüleik ajánlottak fel összesen tizenhat ládányi tartós élelmiszert, amit a napokban juttattak el a rászorulóknak.
A gyűjtésekben részt vevő önkéntesek munkáját évek óta két Baranya megyei szervező fogja össze: Békési Andrea, a Szent Márton Caritas Alapítvány programigazgatója és dr. Mangelné Balassa Márta, a megyei pedagógiai szakszolgálat tehetséggondozó koordinátora. A hegyvidéki gyűjtőakciók logisztikai feladatait, helyismerete révén, a pedagógiai szakszolgálat munkatársa irányítja, aki húsz évig a Kiss János altábornagy utcai ELTE-gyakorlóiskolában tanított.
„Magyarmecske, Gilvánfa és Alsószentmárton nemcsak az Ormánság, hanem az ország legszegényebb települései közé tartoznak, oda érkeztek meg az Adománytaxi elnevezésű civil kezdeményezés tagjainak segítségével a jókaisok adományai” – beszélt a jótékonysági akció részleteiről dr. Mangelné Balassa Márta.
A szervező szólt arról is, hogy a Szent Márton Caritas Alapítvány égisze alatt, a pécsi püspökség és Lankó József alsószentmártoni plébános közreműködésével régóta működő Tanoda-programot – amelynek célja a cigény fiatalok tanulás révén történő társadalmi integrációjának elősegítése – pályázati hozzájárulásokból tartják fenn. A legutóbbi pályázaton azonban nem nyertek, így kérdésessé vált a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek számára meghirdetett nyári tábor megvalósítása. Ezért határoztak úgy, hogy tartós élelmiszereket kérnek támogatóiktól, a rászoruló gyerekek családjai ugyanis nem tudnák biztosítani a tábori étkeztetést.

sz.