Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyerekek népszerűsítik a szelektív hulladékgyűjtést

„Szelektálj kreatívan!” címmel – a Földművelésügyi Minisztérium pályázati támogatásával – új programot indít a Hegyvidéki Önkormányzat annak érdekében, hogy a társasházakban élőkhöz eljussanak a szelektív hulladékgyűjtéssel és a hulladékképződés megelőzésével kapcsolatos hasznos információk. Ezekre iskolások közreműködésével hívja majd fel a lakók figyelmét.
A diákok számára a szóban forgó témakörökben plakátkészítő versenyt hirdet az önkormányzat. Az állami fenntartású általános iskolákba járó, 10–14 éves diákok háromfős csapatokban készítik el műveiket, a legjobbakból a társasházakban kihelyezendő plakátok születnek. Az eredményhirdetés és a díjátadó jövő februárban egy játékos ismeretfelmérő vetélkedőn lesz, azt követően – vándorkiállítás formájában – a hegyvidéki intézményekben is meg lehet majd tekinteni a legkiválóbb alkotásokat.
A program részeként jövő márciusban tréninget szerveznek a közös képviselőknek, hogy ismertethessék velük – és rajtuk keresztül a kerületi lakókkal – a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos kihívásokat és azok lehetséges megoldását. A társasházak képviselői nemcsak a gyermekrajzok felhasználásával készített plakátokat, hanem az önkormányzat tájékoztató kiadványát is eljuttathatják a lakókhoz, amely részletesen bemutatja a különböző típusú hulladékok szelektív gyűjtésének lehetőségeit.

d.