Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Jubileumi_gesztenyefamentes

Jubileumi gesztenyefamentés

Több mint két évtizeddel ezelőtt rakott ki a gesztenyefákat pusztító aknázómolyra figyelmeztető plakátokat a Svábhegyi Alapítvány a Gesztenyés kertben. Ekkor döntött úgy Gerstl József, a Novotel Budapest City főkertésze, hogy megszervezi a lehulló levelek begyűjtését, mert ez a legbiztosabb módja a kártevő távoltartásának. A rovar lárvái ugyanis az avarban vészelik át a telet, a jó idő beálltakor kikelnek, és még a permetezés előtt megtámadják a gesztenyefákat.
Legelőször a feleségén és a lányain kívül mindössze két kutyasétáltató volt a segítségére, azóta viszont jóval nagyobbra nőtt az akció mérete. Ismert közéleti szereplők is gereblyét ragadnak évről évre, dr. Bálint György, az ország Bálint gazdája pedig a kezdetek óta szinte az összes programon részt vett.
Utánpótlás is van, hiszen mindig sok a diák, az utóbbi esztendőkben a létszámuk rendre meghaladta a 150-et. A legtöbben a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Mechatronikai Szakközépiskolából és a környező hegyvidéki oktatási intézményekből érkeznek. Ennyi önkéntes néhány óra alatt meg tudja tisztítani a park alsó részét, nem csoda, hogy az utóbbi időben alig volt gesztenyefa, amelyik idő előtt ledobta a leveleit.
Bálint György elmondta, hogy ezt a fajta gesztenyefamentést, azaz az avar és a levelek összegyűjtését tulajdonképpen Gerstl József terjesztette el Magyarországon. Eleinte kevesen hittek a hatásosságában, azonban a tapasztalat a lelkes kertészt igazolta.
„Nagy szükség van a hozzá hasonló emberekre, akik önzetlenül, a természet érdekében tevékenykednek, és erre másokat is rá tudnak venni” – emelte ki Bálint gazda, aki szerint különösen nagy szó a fiatalok megszólítása, hiszen náluk a saját maguk végezte munka öröme teszi igazán hatékonnyá a környezettudatos nevelést. A szakember egyúttal arra kérte a döntéshozókat, hogy helyezzenek az eddiginél is nagyobb hangsúlyt a természetvédelemre és az oktatásra, a részfeladatokba pedig vonják be a civil szervezeteket.
Bár a károkozót régóta sikerül távol tartani a parktól, a más betegségek és a természetes elöregedés miatt rossz állapotban lévő fákat rendre ki kell vágni. A program keretében ezért vállalkozások és a Hegyvidéki Önkormányzat jóvoltából az aknázómolynak ellenálló, rózsaszín virágú gesztenyéket is ültetnek.
Ezúttal a 150 éves FŐKERT Nonprofit Zrt. ajánlott fel négy nagyméretű facsemetét. Mint Szabó József vezérigazgató elmondta, a Gesztenyés kert nagyszerű példája a civilek, a cégek, a helyi önkormányzat és a FŐKERT együttműködésének, hiszen a terület az Accor csoporté, a XII. kerületé és a fővárosé is. „Ezért is támogatjuk az első pillanattól Gerstl József munkáját kertészeti eszközök biztosításával, az összegyűjtött zöldhulladék elszállításával és facsemetékkel” – tette hozzá.
A szokásoknak megfelelően ezúttal is az idén szintén ünneplő, ötvenéves Accor csoporthoz tartozó Novotel Budapest City látta vendégül az önkénteseket. A jelenlévők szórakoztatásáról az Anima Prizma Mozgásműhely és a győri Széchenyi István Egyetem Művészeti Kar növendékeinek előadása gondoskodott.

MM.