Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Ajandekok_Valaszutra

Ajándékok Válaszútra

Kilencedik alkalommal küldtek ajándékokat a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium 1–5. évfolyamos diákjai a Kallós Zoltán Alapítvány által működtetett válaszúti szórványkollégiumnak. A dobozokra ráírták, hogy milyen nemű és korú gyereknek szánják a meglepetéseket. Csak olyan tárgyak kerülhettek a csomagokba, amiknek az ajándékozó is örülne. Külön gyűjtötték a könyveket, amik az alapítvány könyvtárába kerülnek.
Novák János, a programot szervező Sashegyi Arany Iskolaalapítvány vezetője elmondta, hogy a szórványterületen, elsősorban a Mezőségen élő magyar ajkú gyerekek hétfőtől péntekig tartózkodnak a kollégiumban. Onnan járnak iskolába, ahol az anyanyelvükön tanulhatnak. A Kallós Zoltán Alapítvány biztosítja a teljes ellátást, a ruházkodást, az orvosi hétteret. Ötödiktől a Téka Alapítvány jóvoltából Szamosújváron, bentlakásos rendszerben tanulhatnak a fiatalok, egészen az érettségiig.
Azok a diákok, akik az általános iskola elvégzése után nem lépnek tovább felsőbb iskolákba, gazdaképzőbe járhatnak. A két éve nyitott felsőtöki tangazdaságukban megtanulhatják, hogyan lehet eredményes az állattartás, a földművelés és az almatermesztés. Jelenleg ötvennégy gyerekkel foglalkoznak, a cél az, hogy rövid időn belül önfenntartó legyen az alapítvány. Ahogyan Novák János fogalmazott, ez kell ahhoz, hogy a magyar gyerekek a szülőföldjükön maradjanak.
A magyar-magyar kapcsolatok erősítését szolgálja, hogy az idén először a Sashegyi Néptánc Együttes tagjai Válaszúton jártak. Az első napon az ottani gyerekekkel közösen táncházat tartottak, majd bejárták a környéket. Mérán találkoztak a „Fölszállott a páva” vetélkedőn különdíjjal jutalmazott táncosokkal, majd megismerkedtek Szék, Szamosújvár és Kolozsvár nevezetességeivel. Az utazást a Hegyvidéki Önkormányzat 500 ezer forinttal támogatta.

M.