Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Decemberi_utepitesek

Decemberi útépítések

A viszonylag enyhe időjárást kihasználva decemberben is folytatódnak a XII. kerületi útépítések. Jól halad a Zugligeti úti támfal felújítása, a munkálatok során kicserélik a rossz állapotú, több helyen málló köveket. A későbbi állagromlást megelőzendő, a mintegy 400 méteres szakaszon szivárogtató rendszert is kialakítanak a kivitelezők, azon keresztül távozhat a támfal mögé befolyó csapadékvíz. A Belügyminisztérium vis maior pályázatán elnyert támogatásból megvalósuló építkezés legkésőbb tavasszal befejeződik.
Hamarosan elkészülnek az új sebességcsillapító küszöbök a Svábhegyi Bölcsőde bejárata közelében. A fejlesztésnek köszönhetően ezen az útszakaszon biztonságosabbá válik a gyalogosközlekedés.
Mintegy fél méterrel szélesebb lett a térköves járda a Hóvirág út alsó részén, a temető melletti oldalon, így jutott elegendő hely a most elültetett facsemetéknek. Szintén a Hóvirág utat érinti, hogy korszerűsítették a gyermek és a felnőtt orvosi rendelő bejárata előtti parkolót. Az ízléses térkő lerakása mellett az akadálymentesítést is elvégezték a szakemberek.
A Jánoshegyi úton a buszfordulónál, a Jánoshegyi és a Budakeszi út csatlakozásánál, valamint a Mátyás király út végén a helyükre kerültek a rendszámfelismerő kamerákkal összekötött sorompók. Várhatóan még ebben az évben beindul a próbaüzem.
Bár az útfelügyelők folyamatosan ellenőrzik az utak minőségét, a Hegyvidéki Önkormányzat munkáját a lakók is segíthetik. Amennyiben nagyobb méretű, balesetveszélyes úthibával találkoznak, a még gyorsabb javítás érdekében jelezhetik ezt a polgármesteri hivatalnak. Erre a mobiltelefonra letölthető Hegyvidék-applikáción keresztül, valamint a https://www.hegyvidek.hu/uthiba-bejelentes internetes oldalon is lehetőség nyílik. A balesetveszélyes kátyúkat a kivitelezők 24 órán belül hideg aszfalt felhasználásával szüntetik meg, tavasszal pedig a hideg időben használható javítóanyagot a még tartósabb meleg aszfaltra cserélik.

M.