A_hang_a_lelek_megszolalasa1

„A hang a lélek megszólalása”

Balázs Elemér, a középgeneráció egyik legkiemelkedőbb jazzmuzsikusa az idén töltötte be 50. életévét. Nem pusztán dobos, aki a ritmusalapot biztosítja zenésztársai számára, hanem komponista, hangszerelő, zenekarvezető, emellett természetesen férj, apa, jó barát és megnyerő személyiség is. Vele beszélgettünk – nem csak a muzsikáról.

Hogyan lehet sokirányú érdeklődését, szenvedélyesen szeretett hivatását összeegyeztetni a magánélettel?

Nem könnyű, de több évtizedes rutinom van már ebben. Boldog házasságban élek, feleségem nagyon megértő a rendkívül hektikus jazz-zenészi pálya iránt. Talán a tizenhét éves Elemér fiam éppen ezért akar inkább komolyzenész és komponista lenni…? Tény, hogy a klasszikus és kortárs zene érdekli jobban, bár igazán „blikkfangos” intrókat írt a zenekarom, a Balázs Elemér Group (BEG) tizenötödik születésnapja alkalmából készített, Örök szerelem című lemezemen közreműködő Budafoki Dohnányi Zenekar számára. Kiváló zongoraművésznek ígérkezik, az ötvenedik születésnapi koncertemet egy barokkos hangvételű darabbal nyitotta meg a MOM Kulturális Központban. Egyébként a Bartók Béla zeneművészeti szakközépiskola harmadéves tanulója zongora és zeneszerzés szakon.

Köztudott, hogy öccse, Balázs József is neves zongorista, akinek két saját együttese is van: a kvintettje és a hattagú East Gipsy Band. Úgy tudom, Balázs János zongoraművész is a tágabb családhoz tartozik.

Öcsém komponistaként is jelentős, nem beszélve a hangszerelői munkásságáról. Ebben a vonatkozásban is óriási szerencsém van, hiszen mindhárom különleges zenei „kirándulásom” során felbecsülhetetlen segítséget nyújtott. Ezek voltak a Contemporary Gregorian Dés Lászlóval, a reneszánsz zenét feldolgozó Early Music album – többek között Pergolesi és Palestrina műveiből – a neves katalán énekesnővel, Núria Riallal, valamint a Magyar népdalok Szalóki Ági és Palya Bea közreműködésével. Balázs János is rokonom. Őt aligha kell bemutatni a Hegyvidék olvasóinak, hiszen gyakori vendég a MOMkult-ban, elég csak a jövő tavasszal harmadízben sorra kerülő Cziffra György Fesztiválon játszott rendkívül aktív szerepére gondolni. Országosan is jól ismert, klasszikus zongoraművész, különösen Chopin és Liszt műveinek avatott tolmácsolója.

Bár ön a főváros nyolcadik kerületében lakik, különleges a Hegyvidékhez való kötődése. Honnan datálódik ez?

Csaknem negyed évszázadon keresztül voltam Vukán György Creative Art Triójának dobosa. Gyuri – barátom és mesterem – itt lakott, a tizenkettedik kerület díszpolgára. Gyakran játszottunk a MOMkult-ban, itt volt az egyik legutolsó nyilvános szereplése is, 2013 tavaszán. Annyira megszerettem mind a színháztermet, mind pedig a kupolát, hogy saját exkluzív nagykoncertjeimet is ide szerveztem. Itt volt a New BEGinning és az Örök szerelem lemezek bemutatókoncertje, az idén pedig ugyancsak itt ünnepeltük meg az ötvenedik születésnapomat több mint harminc jazz-zenész részvételével. De játszottam itt a Trio Midnighttal is, a kupolában pedig a Vukán-emlékesten és Szulák Andreával is felléptem. Örömmel tettem eleget minden meghívásnak, akár olyan kis klub részéről is, mint amilyen a Ráth György utcai Nyitott Műhely. Az itteni fellépéseim közül felejthetetlen emlék Tommy Vig vendégszereplése hazatelepülése előtt, 2006 elején, vagy Tony Lakatos frenetikus koncertje 2013 őszén, és persze az Early Music album hazai premierje. Természetesen nem feledkezhetem meg másik kiváló barátomról és pályatársamról, Berkes Balázsról sem. Sok formációban játszottunk együtt, de a legfontosabb Vukán Gyuri már említett Creative Art Triója volt. Ezt folytatjuk CB Trió néven, az elárvult zongoraszéken Józsi öcsémmel. Nos, ez is kötődésem a Hegyvidékhez, hiszen Berkes Balázs is itt lakik.A_hang_a_lelek_megszolalasa2

Szülei felmenői mindkét ágon zenészek voltak ugyan, de dobos nemigen akadt közöttük. Mitől vonzódott ehhez a hangszerhez?

Nem tudom megmondani, de arra jól emlékszem, hogy úgy hároméves koromtól kezdve ellenállhatatlan vonzódást éreztem minden „zajkeltő” eszköz iránt. A rádióban hallható zenére kezem-lábam járt, a fedőket cintányérként használtam. Apám és nagybátyám is felfigyeltek erre, és azzal kísérleteztek, hogy különféle ritmusképleteket doboltak az asztalon, amiket én visszatapsoltam, vagy visszaidéztem hiba nélkül. Így aztán már hatévesen elkezdtem a dobtanulmányokat a Vasutas zeneiskolában Kőszegi Imre, majd Gáti József irányításával. Ezt követően a jazz tanszak előképzőjének számító Postás zeneiskolában Nesztor Iván tanítványa voltam. A Vörösmarty gimnázium másodikos tanulójaként Gonda János segítségével bekerülhettem a jazz tanszakra, ahol a legendás Kovács Gyula tanított.

Több mint három évtizedes zenei pályája során számos híres jazz-zenésszel játszott, kötött tartós barátságot. Kik a legismertebbek?

A külföldi szereplések, különösen a fesztiválok sok kapcsolatfelvételre adnak lehetőséget. Csak egy érdekes példa: amikor Belgiumban indultunk egy jazzversenyen, harmadik helyezettek lettünk, az első díjat egy amerikai tenorszaxofonos, Tim Ries nyerte el. Nagyon összebarátkoztunk, és amikor később Ausztriában vendégszerepelt a Rolling Stonesszal – amelynek a fúvóskórusában játszott –, felhívott, hogy átugrana hozzánk. Épp a Nyitott Műhelyben tudtunk szervezni közös koncertet, és ezzel egy tartós barátság kezdődött. Saját kompozícióval is megtisztelt, Brother Elemér címmel. Számos alkalommal fellépett velünk itthon, sőt később Amerikában és Kanadában is. De említhetem Pat Methenyt, Rick Margitzát – vele nemrég turnéztunk itthon és külföldön –, Dave Liebmant, Joe Lovanót, Lew Tabackint vagy Joshua Redmant is.

Saját együtteseivel sok lemezt készített, azoknak a száma pedig, amelyeken közreműködött, bizonyára még több.

Valóban, a saját albumaim száma is több tucat, amelyeken pedig sidemanként szerepeltem, csaknem száz! Most folynak a BEG következő lemezének előkészületei. Öcsém és én jegyezzük a számokat, és az évtizedek óta Franciaországban élő Gadó Gábor gitáros egy-két szerzeménye is szerepel majd rajta, de lesz népdalfeldolgozás is. Előreláthatólag januárban vesszük fel, márciusra tervezzük a lemezbemutató koncerteket.

Jazzberkekben nagy feltűnést keltett, hogy a BEG tizenötödik születésnapjára nemcsak az Örök szerelem CD készült el, hanem Somogyvári Péter tollából ugyanezzel a címmel egy kiváló interjúkötet is napvilágot látott.

Nagy öröm volt számunkra ez a monográfia, annál is inkább, mert a hazai jazzirodalom messze elmarad a még nálunk is sokkal kisebb nyelvterületeké, például a skandináv országoké mögött. Ez az információkban rendkívül gazdag, mégis olvasmányos kötet nem kevesebb, mint harminc interjút tartalmaz élvonalbeli magyar jazz-zenészekkel és -szakemberekkel. Ők valamennyien a 2000-ben alapított BEG korábbi – Juhász Gábor, Hajdu Klára – és mostani – Komjáti Áron, Pecek Lakatos Krisztián – tagjai. Olyan zenészpartnerek is megszólaltak, akikkel más formációkban játszottam, mint Babos Gyula, Szakcsi Lakatos Béla, Berkes Balázs vagy Oláh Kálmán. Milyen jó lett volna, ha még Vukán Gyuri is helyet kaphat köztük… Figyelemre méltó és megszívlelendő az olyan jazzszakértők – Maloschik Róbert, a rádió jazzszerkesztője, Pallai Péter koncertszervező, jazzszakíró – véleménye is, akik mindvégig odafigyeltek az együttes pályájára, és támogattak minket. Hosszú interjú készült velem is a BEG történetéről, amelynek három szakaszát három terjedelmes beszélgetésben mondom el az olvasóknak. A_hang_a_lelek_megszolalasa3

A BEG különlegessége, hogy miközben alapvetően hangszeres zenekar, nagy teret kap benne az emberi hang.

A hang, legyen az instrumentumtól származó vagy emberi eredetű, a lélek megszólalása. Végül is az első hangszer, az emberi lény első közlésformája maga az emberi hang volt. Úgy éreztem, hogy az emberi hang számára, szinte hangszerként is, helyet kell biztosítanom a zenekarban, sőt – ami szokatlan gyakorlat – mindkét nembeli énekest kellene alkalmazni, akik nemcsak szöveget énekelnek, hanem sokszor a háttérvokált is biztosítják. A férfi- és a női hang kontrasztja különleges hangzásvilágot hozott létre, nemkülönben a hangszerek kombinációja, ami szinte a zenekarom védjegyévé vált. Eddig három énekesnő váltotta egymást, először Hajdu Klára, majd Szőke Nikoletta énekelt, most pedig Kiss Flóra. A férfihang először Winand Gáboré volt, majd Szakonyi Milán következett. A hangszeres művésztársak is változtak a csaknem két évtized során, a BEG új kezdete óta létező felállásban Komjáti Áron gitározik, Pecek Lakatos Krisztián bőgőzik, Czibere József kezeli a mindenféle ritmushangszereket, öcsém, Balázs József zongorázik, én pedig dobolok.

A magyar jazz-zenészek napjainkban már ugyanazt a fontos kulturális küldetést töltik be külföldön, amit hajdanában az operaénekeseink, a szimfonikus zenekaraink és a klasszikus zenét játszó zongoraművészeink.

Így igaz. A jazz is az országimázs része lett, mi is hazánk jó hírét növeljük a világban. Erről igazán az amerikai és kanadai turnéink győztek meg, bár a különböző európai országokban is nagyon jó fogadtatásban volt részünk. De a tengerentúli közönséget, ahol a jazz bölcsője ringott, még inkább elbűvölte mind az East Gipsy Band, mind a BEG különleges hangzásvilága, amely nem az amerikai kliséket utánozta, hanem a mi kultúrkincsünkre alapozott, a jazz nyelvén megszólaló művészettel lepte meg az ottani közönséget. Ezt sokkal többre becsülik bárhol, mintha kizárólag a nemzetközi jazzvilágban megszokott módon játszanánk. Az öcsém zenekarában, például, nemcsak hegedűs van – mégpedig a Cziffra fesztiválok rendszeres vendége, Sárközi Lajos –, hanem cimbalmos is, egyes vokális számok pedig roma nyelven hangoznak el.

Mit jelent az ön számára a karácsony? Milyen emlékeket idéz fel ez az ünnepi időszak?

Nem könnyű a megállás, hiszen nem kevesebb, mint tíz formációnak vagyok a tagja: a BEG, az East Gipsy Band, a harmincéves Trio Midnight Oláh Kálmánnal és Egri Jánossal, a CB Trió, a Szakcsi Jr. Trió, az Oláh Kálmán Sextet, a Pintér Zoltán trió, a Regály György trió, a Szulák Andrea kvintett és a Remember 80/81 együttes. Jellemző, hogy már a két ünnep között, december 28-án is lesz koncertem a saját együttesemmel a Budapest Jazz Clubban. De a karácsony szent: mind a család, mind pedig a vallás szempontjából. Amikor még élt édesanyám, Vukán Gyuri barátom több mint tíz éven keresztül nálunk töltötte a szentestét. Mi jelentettük neki a családot, nagyon szerette anyám főztjét, különösen a halászlét. Nagyra tartotta és élvezettel hallgatta öcsém és fiam zongorajátékát, tanácsaival segítette a fejlődésüket. Elemérnek ő volt a keresztapja. Csodálatos emlékek fűződnek ezekhez az ünnepekhez, éppen úgy, mint a gyermekkori karácsonyokhoz a hetvenes-nyolcvanas években. Az akkori ajándékok között voltak zenész édesapám külföldről hozott lemezei: Chick Corea, George Benson vagy Herbie Hancock albumai, amiket szájtátva hallgattunk. Mi lett volna nagyobb ajándék egy muzsikuspalántának?

Ön szerint – kortól függetlenül – miért olyan fontosak nekünk az ünnepek, különösen a karácsony?

Ünnepekre nagy szükségünk van. Mindenki igényli, hogy a nagy rohanásban, ami a mai embert jellemzi – és ebben, mi, zenészek, még inkább „halmozottan hátrányos” helyzetben vagyunk –, nagyon kell a megállás és a lelki egyensúly megtalálása. A család mindennél fontosabb, és a karácsony valóban a család, a Szent Család ünnepe is. Még akkor is, ha ez a szép ünnep is erősen kommercializálódott az elmúlt évtizedek során. A mai gyerekek számára mégis ugyanolyan, mint nekünk volt évtizedekkel ezelőtt, hiszen ők már ebben a világban nőttek fel. Fontos lenne, hogy az emberek megértsék: nem az ajándékok sokasága, hanem a mély emberi érzések teszik ezt oly fontossá. Ráadásul a mi kultúrkörünkben a karácsony nem az a fajta „Merry Christmas”, mint az angolszász népeknél, hanem meghitt családi ünnep, az elhalkulás, a bensőséges érzelmek és gondolatok ünnepe. Olyan, mint egy szépséges, méltóságteljes jazzballada…

Márton Attila