Hegyvideki_ONvedelem_felsofokon

Hegyvidéki ONvédelem felsőfokon

Az internet és általában a digitális világ árnyoldalaira, a gyerekekre gyakorolt, sok esetben negatív hatásokra hívja fel a figyelmet a helyi önkormányzat tavaly elindított Hegyvidéki ONvédelem Programja. Ennek egyik pillére a pedagógusoknak szóló, „Út a médiaértéshez a digitális világban” című, hatvanórás, akkreditált képzés, amely a valós veszélyek feltárása mellett a mindennapokban használható megoldásokat kínál az online visszaélések kivédésére.
Erről is beszélt a második alkalommal meghirdetett kurzus záróünnepségén a jelenlévőket köszöntő dr. Pócsik Ilona médiaszakértő, aki elmondta, hogy az internet veszélyeinek feltárása és ezek visszaszorítása össztársadalmi kérdés, ami a többi között a gyermekvédelmet, az oktatást, sőt a médiát is érinti. El kell érni, hogy mai, mediatizált, digitális világunkban otthonosan és biztonságosan mozogjanak gyermekeink. Ezért fontos és példaértékű a Hegyvidéki Önkormányzat programja – emelte ki a pedagógusképzést szervező MédiaSmart Hungary Oktatási Kht. elnöke.
A kurzus elvégzését igazoló okleveleket átadó Pokorni Zoltán kiemelte, hogy bár az iskolák fenntartása az államhoz került, az intézményekhez fűződő erkölcsi felelősség az önkormányzat(ok)nál maradt, ezért segíti továbbra is a XII. kerület az itteni oktatási intézményekben folyó munkát. A hegyvidéki háztartásokban a nyugat-európaival megegyező a legmodernebb digitális eszközök száma, ezért lényeges, hogy a pedagógusok tisztában legyenek az internet veszélyeivel.
A polgármester külön is megemlítette Molnár Viktória nevét, ahogyan fogalmazott, az önkormányzat szakemberének köszönhető, hogy a program összeállt, és mit sem veszített lendületéből. Így indulhatott el a tanfolyamon kívül a Szülői Akadémia és a kortárs mentorok oktatása. Ez utóbbi keretében a témában előzőleg felkészített, 9–10–11. évfolyamos diákok tartanak foglalkozásokat fiatalabb társaiknak. Méghozzá rendkívül sikeresen, hiszen ők azok, akik igazán naprakészek az internettel kapcsolatos kérdésekben.
Pokorni Zoltán mindenkit megnyugtatott, hogy nem egyszeri kampányról van szó, a Hegyvidéki ONvédelem Program jövőre folytatódik. A tréningre is egyre nagyobb az igény, az első csoportban huszonnégyen végeztek, míg az idén már több mint harmincan jelentkeztek, ezért a mostani után közvetlenül egy újabb tanfolyam indul. Ezen kizárólag óvodapedagógusok vesznek majd részt, ami azért fontos, mert az óvodások közül is egyre többen kerülnek kapcsolatba az internettel. A szakemberképzésre pedig azért van szükség, mert ezekre az ismeretekre nem készít fel az egyetemi, főiskolai oktatás. Mindehhez Almási Gizella, a MédiaSmart Hungary projektvezetője annyit tett hozzá, hogy ők a médiaértéshez vezető úton viszik végig a pedagógusokat, akik majd megtanítják közlekedni a gyerekeket az online térben.
Máris átültette a gyakorlatba a továbbképzésen tanultakat Mráz Katalin. A Zugligeti Általános Iskola tanára elmondta, hogy diákjaival órai keretek között rendszeresen beszélgetnek az internethasználatról, applikációkat, különböző technikai megoldásokat próbálnak ki. A szülőknek szóló ismertetője annyira jól sikerült, hogy Szolnokra és Nagykanizsára is meghívták őt, sőt elképzelhető, hogy más városokba is eljut a hegyvidéki előadás.

sm.