Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Karacsonykor_nyilik_a_mikulasvirag2

Karácsonykor nyílik a mikulásvirág

Advent időszaka és a karácsony elképzelhetetlen növények nélkül. Ilyenkor nemcsak a fenyőfa költözik a lakásba, hanem az ünnep fényét emelő más virág is, például a mikulásvirág. Ha ez utóbbit nem csupán vízkeresztig tartó dekorációnak szánjuk, nem árt odafigyelni rá ebben a kiemelt időszakban is.

A mikulásvirág talán az egyik legkedveltebb téli szobanövény. Népszerűségét annak a kedvező körülménynek is köszönheti, hogy épp ilyenkor virágzik, s lesz a leglátványosabban színes a lombja. Természetesen hozzájárul az ünnepi megjelenéshez, hogy piros színű, ami a karácsony hivatalos színe is lehetne, annyira kötődik az ünnephez.
Ha már itt tartunk, érdemes megemlíteni, hogy a piros valószínűleg régebben elválaszthatatlan része a karácsonynak, mint bármely más szokásunk. Ez a szín ugyanis az isteni jelölésére szolgált már az ókeresztény közösségekben. A bizánci templomokban gyakran látni Krisztust piros ruhában kék béléssel, Máriát pedig kék ruhában piros béléssel. Mindkettejüknél az isteni és emberi attribútumok kiemelésére szolgálnak a színek, csak fordított hangsúllyal. Ezt tudva már nem is olyan meglepő, hogy a Megváltó születésének ünnepekor nemcsak a csomagolópapírnál, vagy a karácsonyfadíszekben, de a szobanövényekben is visszaköszön a piros szín.Karacsonykor_nyilik_a_mikulasvirag1A mikulásvirág eredetileg Közép-Amerikában él, és a mi kutyatejünk (nem a pitypang, hanem a valódi kutyatej!) rokona. Erről tanúskodik a sérüléseiből folyó, sűrű, fehér tejnedv, ami a seb elzárására és a növényi szövetek rothadását okozó baktériumok elpusztítására szolgál. (Nekünk is érdemes tartózkodni a hatékony méreganyagoktól, amik kiütéseket, bőrirritációt okozhatnak.)
Származásából adódóan a növény kedveli az egyenletes meleget, a fényt és a magas páratartalmat. A gondozás során csak ezeket az egyszerűnek tűnő igényeket kell kielégíteni.
A fénnyel, ugye, az a baj, hogy decemberben van belőle a legkevesebb. Tegyük ezért a cserepet a lakás legvilágosabb részére. A meleg ugyan adott otthon, de egy kiadós szellőztetéssel az állandóság már sérül, és ezt sajnos a mikulásvirág is nagyon gyorsan észreveszi. Elég pár perc huzat vagy hideg, és a tetszetős levelek egymás után lehullanak. Ezért még arra is figyelni kell, hogy amikor hazavisszük, legyen jól becsomagolva, amíg a fűtött bolttól az autóig érünk.
A pára szintén nem magától értetődő feltétel. Egyes lakásokban talán túl sok is van belőle, amit a mikulásvirág szeret – de sajnos szeretik a penészgombák is. Más lakásokban, különösen a távfűtésesekben, olyan száraz a levegő, hogy a növény levelei azonnal száradni kezdenek. Persze, rendszeres öntözéssel javíthatunk a vízháztartásán, de a száraz levegőt – ahogyan mi magunk sem viseljük jól – megsínyli, elveszti dekoratív leveleit, vagy a legyengülése miatt kártevők jelennek meg rajta.
Ha a mikulásvirág jól érzi magát nálunk, akkor a virágokat körülvevő, leggyakrabban piros – de néhány nemesített változat esetében rózsaszín vagy fehér – fellevelek februárra kizöldülnek, vagy lehullanak. A nyári hónapokban a növény nyugalmi időszakba kerül, olyankor nem szabad megijedni attól sem, ha elveszti minden levelét. Ha türelmesen kivárjuk, nyár vége felé újra növekedésnek indulnak.Karacsonykor_nyilik_a_mikulasvirag3Ha azt szeretnénk, hogy újra virágozzon, akkor imitálnunk kell az őshazájában jellemző fényviszonyokat. Ehhez napi tizenkét órára sötétbe kell tenni. Legegyszerűbb egy dobozzal letakarni, mint egy kalitkát. A „kezelés” hatására mintegy két hónap alatt elkezdenek fejlődni a bimbók, és szépen kiszínesedik a növény. Ilyenkor már nem kell lefedni, inkább gyönyörködni a szépségében.
Némi gyakorlattal a virágzás egészen pontosan időzíthető. Ugyanezt teszik a kertészek is, csak ők egész üvegházakat sötétítenek, vagy világítanak ki, ahol sok ezer cserépben kezdenek „parancsszóra” virágozni a mikulásvirágok.
A „nevelését” érdemes a virágboltban kezdeni, ugyanis szaporítása elég lassú folyamat. A hajtásdugványok gyengén erednek, így még a tapasztalt hobbikertészek türelmét is próbára teszik. Kicsit jobb eredmény érhető el a vízben történő gyökereztetéssel, de nem biztos, hogy érdemes ilyesmivel kísérletezni, amikor a kereskedelemben könnyen és viszonylag olcsón beszerezhető. A szép, piros mikulásvirág meghálálja a gondoskodást, és az ünnepi lakás ékessége lehet, amelyre jólesik ránézni, akár egy bögre illatos forralt borral a kézben.

(Barta)