Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Mosolyt_es_adomanyokat_hozott_a_kisbusz

Mosolyt és adományokat hozott a kisbusz

„A mosoly velünk utazik” – olvasható annak a gyermekrajzzal díszített kisbusznak az oldalán, amit a Pető Intézet óvodája vehetett át ajándékként a napokban. A felirat nemcsak a jármű vidám küllemére utal, hanem arra is, hogy nagy örömet szereztek vele a mozgássérült gyerekeknek, akik számára az utazás lehetősége óriási adomány.
„Eddig többnyire buszbérléssel tudtunk kirándulásokat, koncert- és színházlátogatásokat szervezni, és külön fejtörést okozott, hogy a gyerekek mellett hogyan férnek el a járást segítő eszközeik is” – vázolta a korábbi nehézségeket az óvoda vezetője. Antoni Gáborné Henics Erika az új kisbusz átadása alkalmából rendezett ünnepségen elmondta, különösen nagy segítség az igényeikhez igazodó jármű, amellyel a bentlakó gyerekek számára is sokkal jobban kinyílhat a világ, hiszen gyakrabban juthatnak majd el az intézményen kívüli programokra.
A kisbusz dekorációjára házi rajzpályázatot hirdettek a Petőben. Ezen Molnárka Maja alkotása bizonyult a legjobbnak, amelynek motívumaiból – az élénk színű virágokból és a mosolygó napból – hamar megszületett a karosszéria díszítése.
A busz ráadásul nem üresen, hanem meglepetésekkel tele gurult be. Az adományozó Renault Magyarország ugyanis az év elején „mosolygyűjtő” akciót hirdetett, ennek keretében a márkakereskedésekbe betérő családok játékokat ajánlhattak fel a Petőnek.
„Azt terveztük, hogy az intézet óvodájának szánt Renault Traficot megtöltjük a kereskedésekben összegyűjtött játékokkal, ám a háromhetes akció messze felülmúlta a várakozásainkat. Annyi mindent kaptunk, hogy a kisbusz mellett még egy áruszállító furgont is telepakolhattunk ajándékokkal” – mondta el Wachtler Tamás, a cég vezérigazgatója, hozzátéve: köszönet illeti mindazokat, akik felajánlásaikkal támogatták a jótékonysági kezdeményezést.

sz.