Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Repulo_furdokad1

„Repülő fürdőkád” a MOM Sportban

Kúsztak, zsákban futottak, alagútban másztak a gyerekek a MOM Sportban, sőt még azt is kipróbálták, milyen érzés „fürdőkádban repülni”. A XII. kerületi kisiskolások és óvodások immár kilencedik alkalommal gyűltek össze, hogy megküzdjenek egymással és persze önmagukkal a Fitt leszel, ha itt leszel! elnevezésű játékos sportversenyen.

A Kós Károly iskolára épülő kerületi vegyes csapat mellett a Tamási Áron iskola, a Virányos Általános Iskola és az ELTE gyakorlóiskolájának csapatai indultak az idei, kilencedik alkalommal megrendezett Fitt leszel, ha itt leszel! elnevezésű játékos sportversenyen a MOM Sportban. A gyerekeket olyan ügyességi feladatok várták, mint a kúszás, a zsákban futás vagy épp az alagúton átmászás.
A zsákban futóknak még egy luftballont is ki kellett pukkasztaniuk, páros lábbal ráugorva, míg a „repülő fürdőkád” fantázianevű próbatétel során a felfordított svédszekrényben, azaz „kádban” ülőt a társai húzták végig a pályán. Utolsó feladatként a kiválasztott király vagy királynő léptei előtt az „udvaroncoknak” szivacselemekkel kellett kikövezniük az utat, úgy, hogy az „uralkodó”, az ösvényről nem lelépve, begyűjthesse a koronázási jelvényeket: a palástot, az országalmát, a koronát és a kardot.
A versenyt az ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola csapata nyerte, de mind a négy alakulat tagjai kaptak érmet, oklevelet és stílusosan XL-es Sportszeletet. A jutalmakat Fonti Krisztina alpolgármester, Hajnissné Anda Éva, a Közép-Budai Tankerületi Központ vezetője és Móczán Mónika, a programot szervező Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója adta át a gyerekeknek.Repulo_furdokad2Az ELTE-sek jól megdolgoztak a győzelemért. „Két héten keresztül két-két alkalommal reggel háromnegyed hétre jöttek az iskolába – árulta el Szántó Szilárd testnevelő tanár. – Tanítás előtt gyakoroltak, de megérte, nagyon ügyesek voltak.”
Az iskolásokat a Hegyvidék tizenegy óvodájának képviselői követték. A csapatokban két-két szülő is rajthoz állhatott. Ahogy a nagyobbak versenyén, úgy ezúttal sem volt hiány harsány buzdításból, például akkor, amikor egy apuka nyúlügetésben kerülte meg a bóját. Az óvodásoknál a részvétel volt a döntő, minden csapat oklevelet, érmet és csokit nyert.
„Nagyszerű volt a hangulat, a nézők üdvrivalgását hallva szinte világeseményen érezhettük magunkat – mondta Buranits Ildikó, a MOM Sport igazgatója. – A gyerekek egy-egy ilyen rendezvényen nemcsak a versenyzésbe tanulnak bele, hanem az egymásért való szurkolásba is.”
Móczán Mónika szerint fontos feladat felhívni a figyelmet a gyermeksportra. Az ügyvezető igazgató gondolatban már a következő, jubileumi, tizedik versenysorozatot tervezi: „Csak annyit árulhatok el, hogy mindenki meglepetésekre készüljön!”

(-thy)