Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Felidejenel_tart_a_diaksportbajnoksag

Félidejénél tart a diáksportbajnokság

A XII. kerület legnagyobb sportverseny-sorozatára, a Hegyvidéki Diáksportbajnokságra ezúttal tizenegy iskola adta be a nevezését, rajtuk kívül „vendégként” további három intézmény indult el az őszi bajnokságokon. Az egész tanévben zajló viadalokon tíznél is több sportágban küzdenek meg egymással a diákok, akik eredményességi és részvételi pontokat szerezhetnek iskolájuknak.
Az enyhe őszi időjárást kihasználva a tanév elején lebonyolították a váltófutás, a mezei futás és a felső tagozatosok számára kiírt kispályás labdarúgás versenyeit, majd a hideg idő közeledtével a diákok beköltöztek a fedett pályákra. A kerületi iskolák csapatai november óta kosárlabdában, valamint az igazolt sportolókat is foglalkoztató labdarúgó-bajnokságban gyűjtik a pontokat.
Móczán Mónika, a versenyeket szervező Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a Hegyvidéki Önkormányzat kiemelten támogatja a kerület diáksportéletét. A diáksportbajnokságban részt vevő iskolák közötti versenybe az eredményesség mellett a megmozgatott gyerekek száma is beleszámít. Az oktatási intézmények a tanév végén, az önkormányzatnak köszönhetően, a helyezésüknek megfelelő díjazásban részesülnek, amelyet sportcélokra fordíthatnak.
Az első félév után az általános iskolák között a Virányos és az ELTE elhúzott a mezőnytől, előbbi 557, utóbbi 543 ponttal áll, a harmadik Kós Károly iskola 341 pontot szerzett. Eldőlni látszik az első hely sorsa a középiskolák versenyében, a Városmajori Gimnázium ugyanis tetemes, közel 140 pontos előnnyel vezet a 213 ponttal második Tamási iskola előtt, míg a 185 pontos Testnevelési Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium a harmadik helyről várja a „második félidőt”.
Januárban a múlt évben elindított bajnokságok mellett atlétikával, tornával, játékos sportvetélkedővel, röplabdával és floorballal folytatódnak a Hegyvidéki Diáksportbajnokság küzdelmei.

-ály