Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Nagy_mesterek_nyomaban_a_Kortars_Alkoto_Kor

Nagy mesterek nyomában a Kortárs Alkotó Kör

Picasso, Klee, Miro, Hundertwasser, Vasarely, El Kazovszkij – néhány zseniális művész a huszadik századból, akiknek ihletésére a Kortárs Alkotó Kör tagjai különleges művekkel örvendeztették meg magukat és a közönséget. A figyelemre méltó stílusgyakorlatokból a Hegyvidéki Kulturális Szalonban nyílt kiállítás.
„A Kulturális Szalon a béke szigete a rohanó hétköznapokban, ahol befogadó közösségekre talál az ember. Ezek egyike a Kortárs Alkotó Kör, amelynek tagjai szakavatott vezetéssel bontakoztathatják ki kreativitásukat, tehetségüket” – mondta el Fonti Krisztina alpolgármester a kurzuson részt vevők munkáiból rendezett tárlat megnyitóján.
Menyhárt Éva, a Hegyvidéki Kulturális Szalon vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy hosszú, több hónapon át tartó alkotófolyamat eredménye a most látható válogatás. Több mint húsz tag munkája tekinthető meg, ők rendszeresen eljártak Schmidt Piroska festőművész, művésztanár és férje, Edi foglalkozásaira.
„Alkotni annyi, mint lenni” – jelentette ki Schmidt Piroska, aki szerint kortól függetlenül mindenkinek megvan a képessége az alkotásra. A munkák, mint mondta, „nagy mesterek nyomában” készültek, az ő művészetükből merítettek ihletet a saját érzéseiket, gondolataikat kifejező alkotók.
A művésztanár tíz évvel ezelőtt Berlinből költözött haza férjével Magyarországra, a Kulturális Szalonban harmadik éve hirdeti meg a mindenki számára nyitott Kortárs Alkotó Kör ingyenes, havi rendszerességgel tartott foglalkozásait. A következő kurzus február 17-én indul.

z.

 

A nagy mesterek nyomában című kiállítás január 27-ig látható a Hegyvidéki Kulturális Szalonban (XII., Böszörményi út 34/a).