Szoros_egyuttmukodesre_van_szukseg

Szoros együttműködésre van szükség

Szeretné visszaszorítani a Hegyvidéken a lakásbetöréseket, a gépkocsifeltöréseket, és nagyobb hangsúlyt helyezne a lakókkal kapcsolatot tartó körzeti megbízottak munkájára – beszélt lapunknak legfőbb céljairól Sztanyó István, aki október 1-je óta vezeti a XII. kerületi rendőrkapitányságot. A rendőr alezredes korábban a gépjárműlopások és kábítószeres bűncselekmények felderítését végző BRFK-főosztály élén dolgozott, s kiemelt rablásokkal, szervezett bűnözéssel kapcsolatos ügyekkel és bűnügyi hírszerzéssel is foglalkozott pályafutása huszonöt éve alatt.

A sajtóban meglehetősen ritkán szerepelt rendőri munkájával összefüggésben, a legutolsó hír több mint két évvel ezelőtti: a Budapesti Rendőr-főkapitányság felderítő főosztályának vezetőjeként számolt be egy negyvenmillió forint értékű kábítószerfogásról. Mit lehet tudni eddigi pályafutásáról?

– Az első kerületben, egyenruhás járőrként kezdtem a rendőri pályafutásomat 1991-ben, majd 1992-től az ötödik kerületi kapitányság bűnügyi osztályán folytattam a munkámat. A Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi és rablási osztályára kerültem 1994-ben, kollégáimmal együtt éveken át kiemelt ügyekkel foglalkozhattam – ezek közé tartoztak a közismert „Viszkis rabló” posta- és bankrablásai is. A Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni főosztályán végeztem felderítő tevékenységet 2005-től, például a romagyilkosság-sorozat ügyében. A kilencvenes évek leszámolási ügyeit vizsgáló nyomozócsoport tagja lettem a Nemzeti Védelmi Szolgálatnál 2010-ben, majd két év után visszatértem a Nemzeti Nyomozó Irodához, bűnügyi hírszerzési területre. A Budapesti Rendőr-főkapitányság felderítő főosztályának vezetésével 2013-ban bíztak meg, kiemelten foglalkoztunk a gépjárműlopásokkal, valamint a kábítószer-bűnözéssel. Ezért is olvashatta azt a két évvel ezelőtti nyilatkozatomat, amiben egy jelentős értékű drogszállítmány lefoglalásáról adtam hírt.

A téma szakértőjeként hogyan látja, fővárosi összehasonlításban mekkora problémát jelent a Hegyvidéken a gépjárműlopás és a kábítószer-bűnözés?

– Ami az utóbbit illeti, szerencsés helyzetben van a tizenkettedik kerület, mert nyílt terjesztői tevékenység nem tapasztalható, és kábítószer-használat miatt is csak ritkán kell intézkedni. A gépjárműlopások terén a Hegyvidéken a fővárosi tendenciák rajzolódnak ki, Budapesten az elmúlt évek során számos bűnözői csoportot felszámoltunk, így a bűncselekmények száma erőteljesen csökkent. A járműlopások eredményes felderítéséhez elengedhetetlen a gyors és hatékony fellépés, hiszen az eltulajdonított gépkocsik többségét néhány órán belül alkatrészeire bontják, s úgy már elég nehéz megtalálni azokat.

Melyek a leggyakoribb bűncselekménytípusok a tizenkettedik kerületben, amiknek a visszaszorítására kiemelt figyelmet fordít a jövőben?

– A vagyon elleni bűncselekmények közül a lakásbetörések és a gépkocsifeltörések fordulnak elő leggyakrabban a Hegyvidéken. Visszaszorításuk érdekében tervszerű intézkedéssorozatot hajtunk végre: folyamatosan elemezzük az esetek körülményeit, a lehetséges elkövetői köröket, s ennek megfelelően bűnügyi akciókat szervezünk. Bár a lakásbetörésekhez és a gépkocsifeltörésekhez képest jóval kisebb számban fordulnak elő trükkös lopások, csalások, az ilyen időről időre visszatérő, többnyire idősek sérelmére elkövetett bűnesetek felderítését is kiemelten kezeljük. A trükkös csalások, lopások és másfajta bűncselekmények megelőzése szempontjából is különösen fontosnak tartom az érintettek tájékoztatását, felkészítését, továbbá azt, hogy a lakosság és a rendőrség között szoros együttműködés alakuljon ki. Ezért szeretném erősíteni a kerületben a körzeti megbízottak aktivitását, akik közvetlenebb, személyesebb kapcsolatot tudnak kialakítani egy-egy környék lakóival.

Hogyan segíti mindennapi munkájukat az önkormányzat?

– Kiváló a rendőrkapitányság együttműködése az önkormányzattal és az általa fenntartott Hegyvidéki Rendészettel. A kerület évek óta támogatja az egyenruhásaink szabadidős szolgálatát, így sokkal többet tudunk járőrözni az utcákon. Az önkormányzat a térfigyelőkamera-rendszer kiépítésével és fenntartásával is segíti a munkánkat, a kamerák a bűncselekmények megelőzéséhez és a felderítés eredményességének növeléséhez egyaránt nagyban hozzájárulnak.

k.