Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyors, egészséges, kalóriaszegény

Nyakig ér már a nyár, mézédes a jó magyar dinnye. Ha pedig mégsem, mondhatni tök, ne dobjuk el, mert cukorral és citromlével ízesítve nagyszerű gyümölcsital varázsolható belőle. Nálunk ennek az időszaknak fontos eleme a sütési láz, bár „elmebeteg” ötlet kánikulában felfűteni a házat, és mégis.
Sokszor képtelenek vagyunk megfékezni magunkat, folyamatosan eszegetünk, rágcsálunk valamit unalmunkban vagy bánatunkban. Sebezhető pontja ez az étrendünknek, amelyre nagyon oda kell figyelni: mert például tudtuk-e, hogy a sós mogyoró már akkor is képes tönkretenni alakunkat, ha csak két-, háromnaponta eszegetjük? Ha helyette két kisebb almát rágcsálunk el, húsz deka cseresznyét vagy harminc deka epret majszolunk, netán egy nagyobb grapefruitot kanalazunk ki, sokkal jobban járunk. Ezzel ugyanis, akárcsak tizenöt deka tehéntúró, két deci joghurt vagy egy graham zsemle elfogyasztásával, mindössze néhány száz kcal energiatartalmú nasit veszünk magunkhoz.
A nyári ételkészítés fontos jellemzőjének kell lennie a gyorsaságnak és az egyszerűségnek. Apró ötletekkel meg lehet rövidíteni a főételek készítésének időtartamát.
A legegyszerűbb natúrszeletnek is fantasztikus ízt ad, ha 3-4 perccel a párolás/sütés előtt gremolatát szórunk a húsra – ezt pár perc alatt egyszerűen elkészíthetjük. Nem kell mást tennünk hozzá, mint egy citrom reszelt héját összekeverni két apróra vágott fokhagymagerezddel és két csokor felaprított petrezselyemmel.
Ne feledjük, hogy minden zöld fűszernövényt egy pillanat alatt felapríthatunk, ha előzőleg nejlonzacskóban mélyhűtőbe raktuk. Nincs más dolgunk, mint fagyott állapotban klopfolóval összetörni.
Gyorsan készülnek a halételek is, a magyarok mégis hátul kullognak az éves halfogyasztásban. Pedig a halak húsa jó vitamin- és ásványianyag-forrás, teljes értékű fehérjét és többszörösen telítetlen zsírsavakat tartalmaz. Ezenkívül könnyen emészthető, így kímélő ételnek számít, jótékonyan hat a szívműködésre, az idegrendszerre és a reumás ízületi gyulladásokra.
A halételek után különösen gyötrő a szomjúság érzete, a népi mondás szerint „a hal úszni akar”. Az üdítőitalok alkalmasak a szomjúság oltására, a gyors energiapótlásra, felüdülést nyújtanak munka közben. Napi egy liter elfogyasztásával az energiaszükségletünk 10-15 százalékát elégítjük ki, de ez csak kalória és cukor. Ne feledjük, hogy napi egy pohár üdítőital egy év alatt 5 kiló súlygyarapodást okoz, aminek a ledolgozása nem kis feladat. Nem is beszélve arról, hogy a fogakon megtapadó cukor jó táptalaj a baktériumok számára.
Elkerülhetők a káros a mellékhatások, ha százszázalékos gyümölcs- és zöldségleveket iszunk. Ezek ugyanúgy oltják a szomjat, emellett vitaminokat, ásványi anyagokat és rostokat tartalmaznak. Szénsavas üdítőitalok tárolásával kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy ha a palackot fejjel lefelé állítjuk a hűtőszekrénybe, nem szökik ki belőle a szénsav.

(Kövesdy)