Meresz_szlalomozas_a_zenei_stilusok_kozott1

Merész szlalomozás a zenei stílusok között

Madeleine Peyroux amerikai énekesnő talán nem a legismertebb előadó a „könnyű” műfajban. Nincsenek sztárallűrjei, kedves, egyszerű, melegszívű „kislány” még 43 évesen is, mint volt utcazenészként az 1980-as évek Párizsában. Pedig nyolc sikeres lemezzel a háta mögött komoly rajongótábor áll mögötte világszerte – így nálunk is. Ezt bizonyította telt házas júliusi koncertje a MOM Kulturális Központ színháztermében.

Az amerikai Délen, Georgiában francia anyától született Madeleine Peyroux apja lemezgyűjteménye révén szerette meg az amerikai zene minden stílusirányzatát, a jazztől a rockig. Szülei válása után anyjával Párizsba költözött, ott ismerkedett meg a francia sanzonnal és nyelvvel, valamint az európai kultúrával.
Húsz évvel ezelőtti debütáló lemezét nyolcéves csend követte, mert nemhogy nem szállt a fejébe a siker, inkább elbizonytalanította. Aztán 2004-ben Careless Love című albumával szinte berobbant a zenei világba. Azóta rendszeresen jelennek meg lemezei, de nem ontja azokat: általában kétévenként adja közre megérlelt, fellépéseken is tesztelt új anyagait.

Madeleine Peyroux művészete jó értelemben véve eklektikus. Összetevői a daléneklés számos területéről származnak: a jazz, a blues, a brazil bossa nova és az argentin tangó, az amerikai country, de még a néger spirituálé is megtalálható benne. Leonard Cohen, Tom Waits, Ray Charles, Buddy Holly, Hank Williams szerzeményei éppúgy szerepelnek repertoárján, mint a nagy blueszeneszerző, W. C. Handy, vagy a sztenderdek írója, Irving Berlin kompozíciói. S mindehhez hozzáadódik Peyroux iskolázatlan, természet adta, épp emiatt oly’ fülsimogató hangja.Meresz_szlalomozas_a_zenei_stilusok_kozott2Az énekesnő sokoldalúsága nemcsak a dalok megválasztásában, a stílusirányzatok közötti merész szlalomozásban, de abban is megnyilvánul, hogy a számokat mindig eredeti szövegükkel interpretálja: angol, francia vagy portugál nyelven egyaránt kifogástalanul. A közönséggel való folyamatos kommunikáció még személyesebbé, intimebbé teszi előadásait, a hallgató – akár nyelvtudás hiányában is – maradéktalanul élvezhet minden percet.
Telitalálatnak bizonyult tehát, hogy a Get Closer iroda meghívta Madeleine Peyroux-t a MOM Művelődési Központba, ahol két zenésztársa közreműködésével a tavaly megjelenő Secular Hymns című lemezéből adott ízelítőt, emellett sok korábbi dalát is elénekelte, a publikum legnagyobb örömére. Peyroux akusztikus gitárt és ukulelét is használt, de csak ritmusozott, és néhány számban gitárjával kísérte önmagát. A kitűnő bőgős, Barak Mori és Jon Herington szólógitáros remekül vokálozott is, és mindkettőjüktől hallhattunk néhány rövid, de emlékezetes szólót.
A teljesség igénye nélkül pár dal a majdnem kéttucatból: Ella Fitzgerald 100. születésnapjára emlékezve elhangzott az Isn’t This a Lovely Day, Louis Prima mindenki által ismert slágere, az I Ain’t Got Nobody, Antonio Carlos Jobimtól az Águe de beber, Madeleine Peyroux első világsikere, a Careless Love, továbbá a Tango Till They’re Sore, a Don’t Cry Baby, az If the Sea Was Whisky vagy a Bird on the Wire. A jelen lévő hölgyek tiszteletére a trió eljátszotta a Shout Sister Shout című számot a gospel királynőjétől, Rosetta Tharpe-tól, az urak pedig Allen Toussaint, a New Orleans-i R&B-király Everything I Do Gonh Be Funkyját „kapták”.
A szűnni nem akaró vastaps hatására ráadásként Leonard Cohen remekül szvingelő Dance Me to the End of Love című dala és egy gyönyörű ballada, a This Is Heaven to Me csendült fel. Így vált kerekké a közel kétórás műsor, ami után újabb feledhetetlen zenei élménnyel gazdagodva térhettünk haza a MOMkult-ból.

Márton Attila