Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Nyugalom_es_gondviseles

Nyugalom és gondviselés

Egyszerre akarnak segíteni az idős embereken és azokon, akiknek nincs elegendő pénzük lakásvásárlásra. Fiatal jogászok, akik több év alatt minden apró részletig a saját elképzeléseik szerint építették fel életjáradék-programjukat, amellyel sokak gondját szeretnék megoldani. Üzleti vállalkozásokról nem szoktunk írni lapunkban, ám amit dr. Czinege Kristóf és dr. Papi András kínál a Rest & Providence Kft. révén, az jóval több annál: egyfajta társadalmi felelősségvállalás. Az első tájékoztató fórumukat a Németvölgy Gondozási Központban tartották.

– Egyes vélemények szerint Magyarországon sok tekintetben hézagos az idős emberekkel való bánásmód kultúrája. Olvasván az önök bemutatkozó anyagát úgy tűnik, mintha éppen ehhez a hiányos kulturáltsághoz akarnának valamit hozzátenni.

Dr. Czinege Kristóf: A mi motivációnk az, hogy azoknak a szépkorúaknak, akik nehezen jönnek ki a havi nyugdíjukból, egyedül tartanak el egy háztartást, és nincsenek segítő rokonaik, biztos alternatívát nyújtsunk, hogy ne kelljen elhagyni az otthonukat. El lehet menni idősek otthonába, és el lehet adni a lakást úgy, hogy utána visszabérli a tulajdonos – de mi azoknak akarunk segíteni, akik úgy szeretnének javítani az anyagi helyzetükön, hogy annak a lakásnak a nappalijában ülhessenek életük végéig, amelyet több évtized alatt megszoktak.

Dr. Papi András: Amikor belevágtunk, a nagyszüleink iránti tiszteleten keresztül megvolt bennünk az idős emberek iránti megértés. Úgy építettük fel a tervünket, hogy bár profitorientált vállalkozásról van szó, semmilyen költség ne terhelje őket, hanem kizárólag a támogatókat. Már nem egy olyan idős emberhez eljutottunk, akire mások rá se nyitják az ajtót. A beszélgetések során egyre több kívánság fogalmazódott meg, úgymint gondozás, lakáskarbantartás, takarítás, idősklub szervezése. Menet közben rájöttünk: ha mindezekre ekkora az igényük ezeknek a – társadalom részéről kicsit magára hagyott – embereknek, akkor komoly társadalmi felelősségvállalássá is kinőheti magát az, amit elindítottunk.

– Honnan jött az alapötlet erre az újfajta szolgáltatásra?

Cz. K.: A családunknak voltak már tapasztalatai az eltartási szerződések terén, és amikor az egyetem egyik szemináriumán az életjáradék kérdésköréről volt szó, jobban foglalkoztatni kezdett ez a terület. Az egyik évfolyam végi dolgozatomat 2011-ben az életjáradéki szerződésekkel való visszaélésekről, azok hátulütőiről írtam, így onnan is tudom, hogy egy idegen emberrel való szerződés olyan veszélyeket rejt magában az idős emberek számára, amik végzetesek lehetnek, hiszen mind anyagilag, mind lelkileg megviseli őket egy többéves pereskedés.

P. A.: Mivel az eddig ismert életjáradéki szerződések több szempontból lejáratottá váltak, mi mindent megteszünk azért, hogy hitelesek legyünk. Kulcsszavunk a „biztonság”, ezért a szerződés megkötése után sem hagyjuk magára az idős ügyfelet. Az elejétől a végéig követjük, figyeljük és ellenőrizzük a tárgyalási folyamatokat, mind a két fél jogi helyzetére ügyelve. Ha pedig egy szerződést felbontanak, akkor is továbbvisszük az idős fél ügyét, semmiképpen nem hagyjuk magára.

Cz. K.: Négy szempont alapján elemeztük ki az eddig ismert életjáradéki lehetőségeket annak mentén, hogy azok mekkora bevételt és biztonságot jelentenek a bennük részt vevők számára, és ezek tanulságaiból indultunk ki. Emellett ott van a mi hetvenéves Ilink, aki közel harminc éve foglalkozik otthoni szakápolással, megjárta Izraelt és Amerikát is; szerette volna, ha a kinti magas színvonal itthon is megjelenne, és idős ember lévén jól megérti a kortársai gondjait, igényeit.

– Az önök esetében tehát nem az eddig ismert eltartási szerződési forma cizellálásáról van szó?

P. A.: A kettő teljesen más, hiszen eltartási szerződés esetén folyamatosan gondoskodni kell az idős emberről, amit nem tudnánk garantálni. Mi életjáradéki szerződéseket kötünk, ami azért jó, mert ott nincs helye a mellébeszélésnek.

Cz. K.: Elképzelésünk szerint nem is kell feltétlenül ismernie egymást a támogatónak és a támogatottnak. Az idős emberek a számukra havonta folyósított összegből akár azt is megengedhetik maguknak, hogy valakit megbízzanak a bevásárlással, otthonuk karbantartásával, takarítással vagy épp a szállítással távolabbi rokonok meglátogatásakor. Ezekhez is segítséget tudunk nyújtani egyéni vállalkozásokon keresztül, a házi betegellátásra pedig partnercégünk, a Luminal-Med Otthoni Szakápolási Szolgálat vehető igénybe kedvezményesebb áron. Rajtuk keresztül tudjuk biztosítani, hogy az összes felmerülő gondra, élethelyzetre megoldást találjunk.

– Volt valamilyen külföldi minta, amely alapján elindultak, vagy kizárólag a saját elképzeléseikre építettek?

P. A.: Sokat kerestünk, de nem találtunk jó külföldi példát. Bár Olaszországban magánszemély köthet magánszeméllyel hasonló szerződést, de sehol sem találkoztunk olyannal, ahol pluszszolgáltatásokra is van lehetőség. Mi elmegyünk az idős emberhez, hosszas beszélgetés során felmérjük az igényeit, és az alapján választjuk ki számára a hatvan-hetven támogatásra jelentkező valamelyikét.

Cz. K.: Nem győzzük hangsúlyozni az idős emberek támogatására jelentkezőknek, hogy ez az életjáradéki program hosszabb távú befektetést jelent. Ha egy családnak, mondjuk, csak négymillió forintja van lakásvásárlásra, abból vállalhatja havi nyolcvan-százezer forintos járadék folyósítását egy idős embernek, így idővel a család is gyarapodni tud. Az egész vállalkozásunk egyfajta önfinanszírozó modell a támogató és a támogatott között.

– Minden önkormányzat alapfeladatai közé tartozik az idős emberekre való odafigyelés, a szakszolgálatokon keresztül is. Miért éppen a tizenkettedik kerületben tartották az első tájékoztató fórumukat?

Cz. K.: A fővárosban a budai kerületekben lakik a legtöbb idős ember, ebből kiindulva kerestük meg elsőként Pokorni Zoltánt, aki megértette szándékainkat. A postai adatbázis alapján feladtunk tizenhétezer brosúrát és a fórumra szólót meghívót Budapest frekventáltabb helyeire, Budán pedig az első és a tizenkettedik kerület összes hatvanöt év feletti lakosának.

P. A.: A mostani volt az első alkalom, amikor nagyobb csoport előtt mutathattuk be négy csomagunkat. A „Lineáris csomagot”, ami havi fix összegű járadékot jelent. A „Kombinált csomagot”, ami egy nagyobb pénzösszeg kifizetését és havi járadékfolyósítást jelent. A „Kombinált-plusz csomagot”, ami az ingatlant terhelő adósságok rendezésével köti egybe a havi járadékfolyósítást, valamint a „Komfort-csomagot”, aminek lényege, hogy a támogató egy összegben megvásárolja az ingatlant úgy, hogy a járadékos élete végéig haszonélvezeti joggal bír. Elmagyaráztuk, hogy mi a támogatók anyagi lehetőségeinek és erkölcsi bizonyítványának is utánajárunk, s jogi védelmet nyújtunk, hogy a folyósítások valóban rendben megtörténjenek.

– Milyen visszajelzéseket kaptak eddig a már felkeresett idős emberektől?

Cz. K.: Amikor a visszajelzéseket vártuk, úgy gondoltuk, önmagában az komoly dolog, ha valaki felhív minket, mert az már az első lépés ahhoz, hogy változtatni akar a helyzetén. Szép eredménynek tartjuk, hogy két hét alatt több mint két tucat hívásunk volt. Mi a személyes találkozásban hiszünk, melynek során minden jogi, gyakorlati vagy akár az élettől elrugaszkodó kérdésre felelünk. Élvezzük, hogy eddig még mindig mindenre választ tudtunk adni. Ezt a részét a jövőben sem szeretnénk üzletkötőkre bízni, továbbra is mi magunk akarjuk kitapasztalni, hogy mikor milyen helyzetben mit kell tenni. A mi értékrendünk szerint, tisztán.

P. A.: A márciusi indulásunk előtt és azóta is sok áldás kísérte utunkat. A jogi végzettségem mellett aromaterápiával is foglalkoztam, a lelkiség is meghatározza az életemet. Ezért örülök annak, hogy egy olyan dologban vehetek részt, amiben ki tudom élni a segítő szándékomat, ez esetben egyfajta társadalmi felelősségvállalás részeként. Ahol az emberek tudnak egymásra támaszkodni.

V. K.

 

Ingyenesen hívható telefonszám: 06/80-80-4000.

További részletek a Rest & Providence Kft. internetes honlapjain: www.nyugalomesgondviseles.hu, www.eletjaradek.net