Segits_nekem_hogy_magam_csinalhassam

„Segíts nekem, hogy magam csinálhassam”

Kovács Zsuzsa, a Süni Óvodák vezetője a pedagógus élethivatás melletti elkötelezettsége elismeréseként Németh László-díjat vehetett át Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől június 1-jén a Zeneakadémián. Mint beszélgetésünkben elmondta, a vezetési feladatok mellett még ennyi év után is a legfontosabb számára a gyerekek szeretetének a „megnyerése”, örömteli időtöltésük megszervezése és a dicsérő nevelés.

– Németh László-díj azoknak a pedagógusoknak adományozható, akik a gyerekek harmonikus személyiségformálásában huzamosabb ideig végeznek kiemelkedő munkát. Ön közel negyven éve választotta hivatásául a kicsik nevelését. Az akkori döntése mennyire volt tudatos, megfontolt?

– Egyértelmű volt számomra már középiskolás koromban, sőt korábban is, hogy óvónő szeretnék lenni. Ide, a tizenkettedik kerületbe, a mi óvodánk elődjébe jártam kisgyerekként, akkor még az Alkotás utca 45. szám alá, és úgy hozta az élet, hogy édesanyám is ott dolgozott. Emlékszem az óvónőmre is, Klári nénire, akit nagyon szerettem, és aki már öt-hat éves koromban felfedezte bennem a „kis óvó nénit”, gyakran kiültetett a gyerekek elé, és mesélhettem a többieknek. Aztán iskolásként gyakran visszajártam az óvodába, ahol érettségi után el is kezdtem dolgozni. A főiskolai végzettséget már munka mellett szereztem meg.

– A saját munkája és a vezetői tapasztalatai alapján mit tart az óvodapedagógus legfontosabb tulajdonságainak?

– Alapvető a kisgyerekek szeretete, ezt talán nem is kellene külön kiemelnem, hiszen ez mindenkiben megvan, aki ezt a pályát választja. Ami számomra még elengedhetetlen, az az őszinteség, az odafigyelés, a jó kommunikációs képesség, és itt nemcsak a helyes szóbeli kifejezésmódra gondolok, hanem a testbeszédre is. Fontos a jó szervezőkészség és az irányító szerep helyes gyakorlása.

– Nagyon fiatalon kezdte a pályáját. Soha nem érezte azt, hogy szívesen kipróbálná magát egy másik munkahelyen?

– Annyi feladatot, változást, szakmai munkát, fejlődési lehetőséget kaptam az elmúlt évtizedekben, hogy egyetlen percig sem unatkoztam. Legelőször gyermekvédelemmel foglalkoztam, aztán szakmai munkaközösség-vezető, majd vezetőhelyettes lettem. Én voltam az első, aki 1987-ben pályázat útján nyerte el a vezetői státuszt. Akkoriban a pályázat megírása is óriási kihívást jelentett, mint ahogy szinte minden évre jutott valami új feladat: az óvoda szervezeti és működési szabályzatának létrehozása, a nevelési programjának a megírása, az értékelési rendszer kidolgozása az Intézményi Minőségirányítási Programban. Azért, hogy megfeleljek az elvárásoknak, folyamatosan tanultam, igyekeztem alkalmazkodni, megújulni, ezért vettem részt a szakmai tanulmányokon kívül a többi között pályázatírói, projektmenedzseri továbbképzéseken.

– Vezetőként mennyi ideje marad a gyerekekre? Le tud-e ülni még ma is mesélni nekik?

– Minden vezetőnek van egy kötelező óraszáma – hogy ez éppen mennyi, az intézmény gyermeklétszámától függ. Nekem ez most hetente tíz óra volt, amit az elmúlt tanévben a nagycsoportosokkal töltöttem. Velük már komolyan készülünk az iskolára, és én különösen szeretem az úgynevezett matematikai nevelést. Gyümölcsök, virágok halmazaival játszottunk, segédeszközökkel tanultunk számolni. Az óráimon kívül is naponta találkozom a gyerekekkel. Túl azon, hogy beköszönök a csoportokba, az év elején „kisegítek” a kiscsoportban, ahol a sírós picik mellé mindig jól jön még egy óvó néni, ott vagyok az ebédelésnél, öltöztetésnél is. Nekem az is fontos, hogy a jelenlétemmel példát mutassak a fiatal kolléganőimnek: a nagyoknál már csak mondjuk, mit csináljanak, de a legkisebbekhez lehajolok, hogy bekössem a cipőfűzőjüket.

– A Süni Óvodáknak két tagintézménye van, a Németvölgyi úti óvoda mellett az Orbánhegyi úton is van egy Süni. Van olyan egyediségük, ami különösen jellemző?

– Mind a két épületünk eredetileg lakóház volt, ennek köszönhetően mindkét óvoda meghitt, családias hangulatú, kisebb helyiségekkel, udvarokkal. Igazi kis közösségek formálódnak, a gyerekek hamar megtanulják, hogyan alkalmazkodjanak a többiekhez. A nyitottság és a befogadás jellemzi az intézményeket, nálunk helyet kapnak a kiemelt figyelmet igénylő kisgyerekek. Pedagógiai programunk megírásakor Maria Montessori pedagógiáját, a „Segíts nekem, hogy magam csinálhassam” filozófiáját vettem alapul, és az egyéni kibontakoztatás, fejlesztés szemléletét képviselem. Ennek szellemében hoztuk létre 2009-ben a Süni Óvodákért Alapítványt is, amelynek célja egyebek közt a hátrányos helyzetű gyerekek felkarolása, esélyegyenlőségük támogatása.

– Vezetőként mit vár el a munkatársaitól?

– Nagyszerű kollégáim vannak, tapasztalt, türelmes pedagógusok, akik támogatnak az újításokban is, a napi munkában is. Jó érzés, hogy meg tudom osztani velük a feladatokat, ugyanakkor igyekszem arra ösztönözni őket, hogy felkészülten, igényesen dolgozzanak. Elvárom a minőségi munkavégzést, és szerencsére az idősebb és fiatalabb kollégák is partnerek ebben. A vezetési feladatok mellett még ennyi év után is a legfontosabb számomra a gyerekek szeretetének a „megnyerése”, örömteli időtöltésük megszervezése, a dicsérő nevelés. Gyakran hallják tőlem a kollégáim, hogy azt kérem tőlük, legalább egyszer egy nap minden kisgyereket dicsérjenek meg; ha többször teszik, az még jobb, de dicséret nélkül egyik gyerek se menjen haza!

– Nyár van, csendesek a termek, üres az udvar. Mégis itt találkoztunk, az irodájában. Ilyenkor is van munka?

– Ez a hathetes szünet lehetőséget ad a felújítási munkálatok elvégzésére, a tisztasági festésre, a parkettázásra, az Orbánhegyi úti épület nyílászáróinak cseréjére. Egyrészt ezeket is figyelemmel kísérem, és az éves beszámolót is ilyenkor kell elkészítenem. De természetesen az augusztus huszadika utáni nyitásig nekem is marad időm a pihenésre.

– Hol és hogyan töltődik fel olyankor?

– A Dunakanyarban van egy kis házunk, amit nagyon szeret a családom. Ott töltöm a nyári napokat. Sőt, azt tervezem, hogy nyugdíjas koromban is sokat leszek majd ott, csak akkor „fordított menetrend” szerint: a hektikus hétköznapokat Duna-parti nyugalomra cserélem, és csak hétvégenként leszek városi lakos.

FNÁ