Igazi ünnep volt a tizedik Hegyvidéki Napok
Azt rebesgetik, törvénybe iktatják, hogy Hegyvidéki Napok nélkül ne kezdődhessen el a nyár – ez, persze, nem igaz, az viszont igen, hogy valóban nem kezdődik el nélküle, és ez már szinte törvényszerű. Így volt ez június második hétvégéjén is, amikor ismét ezrek látogattak ki a Gesztenyés kertbe.
Mintha a világ egy igazán különleges pontjára csöppentünk volna, ahogy a Hegyvidéki Napokra igyekezve átkeltünk a Csörsz utcai zebrán, és beértünk a Gesztenyés kertbe. Egy szigetre, ahol minden az „uralkodók”, azaz a gyerekek örömét szolgálja, és ők ezt, a jogos jussukat, a játékokat és minden egyebet a legteljesebb mértékig a birtokukba is veszik.
Már a bejáratnál sokan megálltak, engedve a csábításnak. A több ugrálóvár mindkét napon, a felfújható mászóhegy, az akrobatikus képességeket előcsalogató, különleges trambulinasztal vasárnap működött teljes kapacitással. Az ugrálóvárakat csak esőben (merthogy sajnos abból is jutott az idei Hegyvidéki Napokra) engedték le, nehogy a szélben baleset történjék.
Sokakat vonzottak a kézműves játszóházak, ahol alkalom nyílt babák, ékszerek készítésére, üveggyöngyökből születtek szélcsengők. Nyári virágkoszorúk, gyógynövényes illatzsákok, körtemuzsika, zöldségszobrászat, papírsárkányok és szélforgók készítése, vízisziget-építés kövekből, homokból, gyufatutaj és dióhéj hajók, csónakok, vízi állatkák – szinte megszámlálhatatlan lehetőség fogadta az ügyes kezűeket.
A Kenderkóc Népi Játszóház hagyományőrzőinek kézműves-foglalkozásain a kicsik megismerkedhettek a népi mesterségekkel, miközben kiélhették kreativitásukat. Az arcfestők sem sokat pihentek, pillangók, tündérek, tigrisek, vagy éppen virágok, katicabogarak kerültek ki a kezük alól. A lányok körében az idén is divat volt a hajfonás, a legkülönfélébb igényes frizurákkal álltak fel a székről az ifjú hölgyek.
A Fabatka Portának köszönhetően ismét feltűntek a Gesztenyés kertben a gyerekek nagy kedvencei: a kosaras körhinta, a madaras karikadobó, a patkódobó, a diótörő, a horgászat, a mocsárjárás, a hordólovaglás, a golyóvezető, a gólyalábak, a golyólabirintus, az óriásmalom-játék, az őrlőmalom, a katapult, az egyensúlypalló, a malacetető és sok egyéb népi mulatság. A Csigabiga Palota, a Baba Játszó Ház, a képességfejlesztő, építő és logikai játékok, a babakonyha, a babaszoba, a szerelőműhely, a boltos játszó, a várjáték, a bábparaván, a mesekönyvkuckó, a táblás és társasjátékok, az ügyességi próbák, a fabicikli mind-mind rendkívül népszerűek voltak, akárcsak a rodeóbika, amelyen mindenki bebizonyíthatta ügyességét, rátermettségét. Ha netán valaki lepottyant – és bizony, láttunk ilyet, nem is egyszer –, a harsány kacagás jelezte: ez is fontos része a játéknak. A szórakozás mellett a komolyabb időtöltésre is volt igény, soha nem árválkodtak üresen a Természetvédelmi Polgárőrség, a Hegyvidéki Önkormányzat zöld irodája, a Normafa Park és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága standjai.
A kétnapos rendezvény hagyományosan az egészségnappal kezdődik, nem volt ez másképp ezúttal sem. A gyerekeket a Gesztenyésben, a felnőtteket a MOMkult-ban várták vizsgálatokra a szakemberek. Előbbieknél igazi bátorságteszttel ért fel a vércukorvizsgálat – valljuk be, még nekünk sem öröm, amikor megszúrják az ujjunkat.
„Azt mondta az előbb a mama, hogy bármilyen fagyit választhatok, ha meg merem szúratni az ujjamat” – rebegte szorosra zárt szemekkel a nyolcéves Petra.
A vérvételt követően nemcsak ő, de édesanyja is fellélegzett: „Nem bánom, mehetünk fagyizni, vagy kürtős kalácsot enni, minden rendben veled.”
A kislánytól elfordulva odasúgta nekem: azért ragaszkodott a vizsgálathoz és izgult az eredményig, mert mindkét testvére cukorbeteg. Ő szerencsére nem az, és most megnyugodott, hogy a nagyobbik lánya sem. „Már csak azt kellene kitalálnom, a kicsit hogyan vegyem rá az ujja megszúrására. Azt hiszem, ezzel most inkább nem kísérletezem” – mondta a négyéves lánykára sandítva.
Aggódó kétkedése nem tűnt alaptalannak, hiszen az apróság visítva sírt fel, amikor meglátta a nővére ujjából kibuggyanó vért. Ám ezt a kis ijedtséget leszámítva a többség szívesen részt vett a szűréseken, mert az ezeket profin levezénylő orvosok, nővérek, asszisztensek mindent játékos formában próbáltak végezni. Ott volt például a gyerek ambubaba. Nemegyszer hosszan kellett kivárnia a sorát a következő próbálkozónak, hogy megtudja, milyen is a szakszerű újraélesztés.
A Szent János Kórház, az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet, az Országos Gerincgyógyászati Központ, a Budapesti Szent Ferenc Kórház és a kerületi egészségügyi alapellátás munkatársai, szakorvosok, védőnők és szakápolók ezúttal is sokféle vizsgálattal, tanácsadással várták az érdeklődőket. Kiemelt szerepet kapott a hallásvizsgálat, emellett több mint harminc orvosi szakma képviselői voltak jelen egész nap.
Ami a kulturális programokat illeti, már a szombat is igen tartalmasnak bizonyult. Az erre az alkalomra kiírt rajzversenyre két témakörben – „Álmaim rendőrsége” és „Gyalogosan, szabályosan” – lehetett pályázni, amit sokan meg is tettek.
„Népszerűek a rajzpályázatok – mondta az eredményhirdetést követően Fonti Krisztina alpolgármester –, a rendőrségi témákat pedig különösen kedvelik a gyerekek. Amúgy is szeretik a közrendvédelmi nap programjait, a kutyás és a küzdősport-bemutatókat. A tűzoltók mentőakciója, vagy épp a rendőrségi motorcsónak legalább annyira leköti a figyelmüket, mint a játékok és a fellépők.”
A nap látványos eleme az idén is a Hagyományőrző Rendőrszázad kivonulása volt. Amikor a járda mellett állva az ember meglátja a felé közeledő, fölébe tornyosuló lovas rendőrt, két gondolat biztosan azonnal végigcikázik az agyán: „de jó, hogy elém jön, s nem ellenem”, valamint hogy „ez aztán tényleg tekintélyt, tiszteletet parancsoló megjelenés”.
A Közszolgálati Egyetem hallgatói a gyerekeket is bevonták segítségként a bemutatójukhoz. Az egyik elképzelt szituáció szerint egy kislányt a parkban megtámad egy símaszkos gonosztevő, akit azonban közös erővel nagyon hamar ártalmatlanítanak és elvezetnek.
Mielőtt elkezdődött a „bűntény”, még egy meglepetés várta a nézőket: kitudódott egy szerelmi titok. „Csak óvatosan az elkövetővel, egy hete vettem feleségül, nem ajánlom, hogy baja essen!” – figyelmeztette bajtársait a műsorvezető.
Közben a bátorságában is kissé megszeppent segítő, egy kislány hősiesen várta a háta mögül érkező „bűnözőt”. Ekkor a nézők közül váratlanul megszólalt valaki: „Hová mész, kicsim?” Mint kiderült, egy rémülten meginduló csemetét kérdezett az anyukája. „Nem akarom kivárni, hogy baj legyen!” – jött a válasz. „Ne butáskodj, nem lesz itt semmi baj, azt mutatják meg, hogy milyen ügyesen tudják elfogni a rossz embereket!” „Aha, és ha nem sikerül nekik?” – kérdezte hajthatatlanul a lány.
Szerencsére nem lett igaza. A gyerekekkel „megerősített” rendőrök leterítették és letartóztatták a támadót.
– Én mindjárt tudtam ám, hogy elkapják! – mondta Áron a bemutató után.
– Miért voltál olyan biztos ebben? – kérdeztem tőle.
– Már elég nagy vagyok ahhoz, hogy tudjam, hogy megy ez. Meg tavaly is láttam, és akkor is elkapták.
– Akkor ez neked már unalmas is talán?
– Á, dehogy! Mindig szívesen megnézem, mert nagyon érdekel. Egyszer majd én is rendőr leszek! – jelentette ki magabiztos büszkeséggel a tízéves fiú.
Mindeközben a színpadnál a Búgócsiga Zenede humorban is gazdag műsorát követték végig önfeledt lelkendezéssel a gyerekek. Utána a Készenléti Rendőrség Zenekara következett, amely elegánsan idézte meg a valamikori térzenék hangulatát.
Bár szombat délután az időjárás kissé elkeserítő volt, a majd’ egyórás eső után hamar visszatért minden a rendes kerékvágásba. A színpadi produkciók mindkét napon sokakat a nézőtérre vonzottak. A legpechesebb fellépők a német tánccsoport tagjai voltak, hiszen éppen az ő szereplésük idején érkezett az égi áldás, ám becsülettel kiálltak, hogy bemutassák kiváló műsorukat. Talán nem túlzás írni: külön köszönet illeti őket ezért!
A későbbiekben már zavartalanul követhették egymást a tervezett programok, egészen az este tíz órakor kezdődő Piaf-estig, Kárász Eszter bensőséges hangulatú koncertjéig. 
Ahogy a nyár kezdetének már állandó eleme a Hegyvidéki Napok rendezvénysorozat, a vasárnapnak is elengedhetetlen nyitánya évről évre „A Koncert”. A legkisebbek kedvence, Halász Judit nemcsak szórakoztatta, de ezúttal is alaposan megdolgoztatta őket, nyelvtörőket, mondókákat, refréneket gyakoroltatott velük. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész–énekes dalait mindvégig ujjongva fogadta hatalmas közönsége.
Míg a kicsik a „helikopátert” várták, és a pandadapandapapandát skandálták, addig a felnőttek megrakták a tüzet a bográcsok alatt – kezdődött a főzőverseny. Pokorni Zoltán polgármestert csak két feladat szólíthatta el csapata bográcsa mellől: előbb a Hegyvidéki Napokra kilátogatókat köszöntötte, majd pedig mesét olvasott fel.
– Ha lehet egyáltalán kedvencet választani a programok közül, számomra mindenképpen a főzés az – válaszolta kérdésünkre a polgármester. – Mivel az idei verseny egyetlen feltétele az volt, hogy bor is kerüljön az ételbe, vörösboros szarvaspörköltet főzünk. A recepttel néhány éve első helyezést értünk el, és azért ezzel indulunk, mert, persze, most is nyerni szeretnénk. Hezitáltunk, hogy ne a coq au vint készítsük-e, de inkább a korábbi győztest választottuk – mondta, s milyen igaza lett, hiszen végül egy másik csapat éppen a vörösborban párolt kakassal (coq au vin) lett a második. – De visszatérve a kérdésre: mindenki mást szeret, Halász Judit például mágnesként vonzza a hároméveseket, akiknek már a szülei is ezeken a dalokon nőttek fel. Ez is azt mutatja, hogy Halász Judit tud valamit, ami generációkon át hat. A Hegyvidéki Napok nem a húszévesek alkohol áztatta fesztiválja – bár annak is megvan a maga szerepe –, sokkal inkább a harmincas–negyvenes korosztály beszélgetős, gyerekeknek értelmes elfoglaltságot kereső, kedvelt rendezvénye. Igazi családi program.
Ha már az értelmes elfoglaltságot említette a polgármester: hagyománnyá vált, hogy a Hegyvidéki Kulturális Szalon szervezésében vasárnap mesesátor várja az apróságokat, ahol a nagymamák mellett Pokorni Zoltán is mindig felolvas valamit. Ezúttal három történetet ajánlott, s a gyerekek a Mátyás király juhászát választották a kínálatból. „Nagyon szépen figyeltetek, Benedek Elek is büszke lenne rátok” – dicsérte meg a még a mese után is tátott szájjal figyelő hallgatóságát a polgármester.
A mesesátor mellett játék és kézműveskedés folyt „Komámasszony, hol az olló?” címmel, de volt ugróiskola és gumizás is. Újból eljött a Hegyvidéki Napokra a Világ-Tér-Kép Közhasznú Egyesület, amelynek tagjai szemléletformáló játékokkal nyújtottak izgalmas szórakozást kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Az érdeklődők kártyázás közben ismerkedhettek meg a jelnyelvvel, a sportkedvelők paralimpiai totóval mutathatták meg, egyszersmind bővíthették ismereteiket, a társasjátékoknál pedig egyaránt szükség volt szerencsére, ügyességre, taktikára, hallásra, szaglásra és tapintásra. A NOÉ Állatotthon képviselői nemcsak egy gyönyörű fekete kutyust, hanem ezúttal baromfit is hoztak, természetesen a gyerekek legnagyobb örömére.
S akkor vissza a főzőversenyhez, amit minden évben élénk érdeklődés kísér – a nézők részéről is, és persze versenyzők is szép számmal indulnak. Az idén ismét fakanalat fogtak már jól összeszokott csapatok a győzelem megszerzéséért, de akadt más motiváció is: egy baráti társaság tagjai így ünnepelték egyikük születésnapját.
Tizenhárom alakulat mérte össze tudását. Népszerű volt a vörösboros marhapörkölt, de készültek levesek, csirke-, kakas- és pulykaételek, sőt részeges szarvas is. Egy egész üveg konyak „benyakalásáért” valóban nyugodtan nevezhetjük részegesnek azt a csodaszarvast, amely végül a dobogó harmadik helyére juttatta készítőit, az önkormányzat csapatát. A versenyt az Örmény Bogrács nyerte meg, amelynek tagjai nem egyetlen étel elkészítésére összpontosítottak, hanem komplett örmény menüsort állítottak össze.
– Kizárt, hogy elárulom a receptet – mondta az örmény ízek mestere, Keszy-Harmath Péterné Enikő –, de kóstolót örömmel adok belőle.
S már tálalta is az ínycsiklandó illatú padlizsános borjúragut, ám az igen ízlésesen szervírozott ételt sajnos – idő híján – nem volt módom megkóstolni. Ahhoz azonban kétség sem férhet, hogy a menü részeként előételnek kínált, csípős zakuszkával megsimogatott, grillezett padlizsánkarika – mazsolás spenótfelfújttal – mesésen finom volt.
Közhelyként mindig elhangzik, de esetünkben igaz is, hogy a háromtagú zsűrinek – Wossala Rosina szakácsnak és étteremtulajdonosnak, Bereznay Tamás séfnek, valamint Menyhárt Éva önkormányzati képviselőnek, a Hegyvidéki Kulturális Szalon vezetőjének – nehéz dolga volt. Nem csupán azért, mert finomabbnál finomabb ételek közül kellett megállapítani a győztesek sorrendjét, hanem azért is, mert az ízlelők kénytelenek voltak egy-egy falat kóstolóval beérni minden versenyző asztalánál, pedig biztos, hogy legszívesebben az összes finomságot végigették volna. Erre mondhatjuk némi malíciával, hogy hiába, no, nehéz kenyér ez…
„Szép és kreatív ételek születtek, mindenkinek gratulálok!” – kezdte az eredményhirdetést Wossala Rosina, aki minden csapat főztjét méltatta, kinél az alapanyagok kiválasztását, kinél az ízek gazdagságát, a tálalást kiemelve. A legtöbb dicséretet, persze, a győztes kapta. A helyi örmény nemzetiségi önkormányzat által főzött és saját készítésű zöldségszobrokkal is dekorált komplett örmény menü egyértelmű sikert aratott.
– Semmi sem került véletlenül az asztalunkra – mondta még a zsűri megérkezése előtt Béres L. Attila, az örmény önkormányzat elnökhelyettese. – Például, amit most vázaként láthat középen, abban egy hete még gránátalmabor volt. Örményországban ittuk meg a tartalmát a látogatásunk búcsúvacsoráján, s hoztuk ide magunkkal, hogy jelképezze annak az estének, annak a miliőnek a hangulatát, lelkiségét. Szívesen idézem a mondást, mely szerint kétféle ember van: az egyiknek vannak örmény gyökerei, a másik még nem tud róla. Én sem tudom, hányadán állok, de örömmel hiszem, hogy vannak. Mi ezt az örmény világot szeretnénk megmutatni mindenkinek. Enikő, kitűnő háziasszonyként, szeret annyira főzni, hogy elvállalta a mai menü elkészítését. Sokan találkozhattak már vele, a hagyományőrző napjainkon mindig az ő étkeiből kaphatnak kóstolót a vendégek. Azt már csak érdekességként említem, hogy nem kevesebb, mint százötvenféle örmény ételt tud elkészíteni – dicsekedett a csapattárs az Örmény Bogrács séfjével.
Miután kihirdették az eredményt, és a lehető legtöbben megkóstolták az elkészült ételeket, sokan visszasétáltak a nézőtérre, épp jókor, hogy egy kedves bemutató szemtanúi lehessenek: „szenior örömtáncot” jártak derűt és valóban örömet sugárzó nagymamák, asszonyok.
– A Szenior Örömtánc is a Hegyvidéki Kulturális Szalon egyik klubja – mondta az előadás után Menyhárt Éva. – Ez a tánc nemcsak mozgás és öröm, de agytorna is. Élvezik a táncosok, az ő örömüket pedig a nézők. A tánclépések tanulása a legfejlettebb koordinációja az agynak, nagyon jó demenciamegelőző hatása van. Népszerű programunk, egyre többen jelentkeznek rá.
Az örömtáncosokon kívül is csupa olyan fellépő váltotta egymást a színpadon, amelynek a műsorát öröm volt figyelni. Az egzotikus megjelenésű, számunkra igen különleges, többnyire filmeken látott, autentikus hula táncokat az Aloha Hawai’i táncosai mutatták be, majd a színpadra perdült a testvérvárosból, Aradról érkező Csiky Gergely Főgimnázium néptánccsoportja. Az ifjak fergeteges produkciója pillanatok alatt felélénkítette azokat is, akik elpilledtek a sok kóstoló, netán a bágyasztó meleg miatt. 
– Nagyon örülök az aradi vendégeinknek – mondta Fonti Krisztina. – Kölcsönösen komolyan vesszük az együttműködést, a testvérvárosi kapcsolatot, ennek Arad ismét ékes bizonyítékát adta.
Az alpolgármester azt is elárulta, hogy amíg a gyerekei kicsik voltak, mindig szívesen eljöttek a nekik szóló programokra.
– Ma már jobban szeretjük a színpadi produkciókat, az esti koncerteket és azt, amikor a gesztenyefák alatt, finom borokat kortyolgatva, jókat beszélgetünk a barátainkkal – mosolygott.
És valóban: a programok, a szokásosan ízletes kürtőskalács, a borbazár, a csodás illatokat árasztó pecsenyesütödék és pékstandok minden feltételt biztosítanak ahhoz, hogy minden szempontból a lehető legjobban érezzük magunkat ezen a két napon. Hadd idézzünk ennek bizonyítékául egy rövid összegzést, ami egy Óbudáról érkező idős úr szájából hangzott el: „Azért szeretem a Hegyvidéki Napokat, mert itt nemcsak változatos, de garantáltan igényes műsorok, jobbnál jobb ételek és italok között válogathatunk.”
Ha pedig vélemény, álljon itt egy személyes is, amit lehet, hogy a nyári forróság is előidézett: többünk számára bebizonyosodott, hogy a MOMCafé készíti a világ legjobb limonádéját. Olyat, amilyet utoljára gyerekkorunkban kaptunk anyukánktól, nagymamánktól, csupa igazi hozzávalóból. Aki a MOM Kulturális Központban jár, feltétlenül kóstolja meg, nem éri csalódás.
Ebben sem! 
Antal Ildikó