A_Szalon_Egyetemen_is_vege_a_tanevnek

A Szalon Egyetemen is vége a tanévnek

Űrkutatás, hídépítés, galériák élete, állatkert, építészet, atomerőmű. Csak néhány téma az előadások közül, amelyekben része volt azoknak a szépkorúaknak, akik a Hegyvidéki Kulturális Szalon által szervezett Szalon Egyetemre jártak – vagy ahogyan Menyhárt Éva, az intézmény vezetője mondta, „újra beültek az iskolapadba”.
Aki netán kívülállóként tért be a „tanév végi” diplomaosztóra, nem valami szokványos ünnepségbe csöppent bele, hanem egy jól tapinthatóan baráti, családias légkörben találta magát. A zenei és prózai műsorral kezdődő program után a Hegyvidék Televízió által készített rövidfilmet néztük meg, amelyben a szalonba járók meséltek arról, mennyi örömet jelent számukra, hogy bőséggel válogathatnak a hely adta lehetőségek között – legyen szó festészet és zene tanulásáról, előadásokról, gyalogtúrákról, gyógy- és meridián tornáról, szakorvosok estjeiről.
„Az, hogy tényleg létezik a tudásvágy fogalma és az az öröm, amit az új ismeretek megszerzése jelent, az itt megjelentek által is jól látható” – fogalmazott Pokorni Zoltán polgármester, aki Menyhárt Évával közösen adta át a hatvannyolc bizonyítványt és az édességet is tartalmazó ajándékcsomagot a „tanév” előadásait legszorgalmasabban látogatóknak.
Mint elmondta, a bő öt évvel ezelőtt létrejött Hegyvidéki Kulturális Szalon elsősorban az időseknek akart tartalmas időtöltést biztosítani, majd megjelentek a kismamák és a gyerekek is, és az ő igényeik szerint bővült tovább a programok palettája. Boldog országokban – fűzte hozzá a polgármester – úgy építik a parkokat, hogy megfigyelik, az arra járók mely helyeken tapostak ki ösvényeket, és ott alakítanak ki járdákat.
Valahogy így formálódott a szalon is, amellyel már csak egy gond van: túl kicsi a sok látogatónak. Ez a probléma viszont várhatóan januárra megoldódik, akkorra elkészül a jóval nagyobb teret biztosító Törpe utcai, új épület. Pokorni Zoltán azt kívánta, hogy a négyszer nagyobb helyen se párologjon el az a családias hangulat és közösségi élmény, ami az elmúlt években kialakult a Böszörményi úti helyiségben.

V. K.