Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Bobita_tancra_perdul_a_fuben

Bóbita táncra perdül a fűben

Amikor azt látjuk, hogy gyerekek özönlenek a Gesztenyés kertbe, szinte biztosak lehetünk benne, hogy Halász Judit koncertjére igyekeznek. Az idén is így lesz ez – aki a színpad közelében szeretne helyet kapni, jól teszi, ha időben elindul a vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődő „Csiribiri” koncertre.

Ha egyszer nagyot változtatna koncertrepertoárján Halász Judit, bizton számíthatna rá, hogy közönsége, a hatalmas gyereksereg harsogva követelné a kedvenc strófák közös éneklését. „Bízom benne, hogy tényleg örülnek majd a daloknak” – reméli minden évben a művésznő, és még soha nem kellett csalatkoznia.
A többszörösen kitüntetett színész-énekes pályafutásával párhuzamosan új műfajt teremtett előadóművészként. Közel harminc éve énekli magyar költők verseit a hazai könnyűzene legjobbjainak megzenésítésében, gyerekeknek. Generációk nevelkedtek fel lemezeinek hallgatása közben.
Aki járt már Halász Judit koncertjén, tudhatja, most is több lesz az apróság a színpad előtt, mint ahány fűszál van a Gesztenyés kertben. A legkisebbeknek újdonság lesz, a nagyobbacskák pedig vélhetően ezúttal is örömmel fogadják, hogy Bóbita nemcsak a pódiumon, de a füvön is táncra perdül, talán ismét megérkezik a helikopáter, átrepülünk vele Spenót-tengeren, hogy felkeressük a Pa-Pandát, s ha szerencsénk van, a szitakötő, Zuzogó Zizegő is megjelenik, majd a hátán tovarepülve megtalálhatjuk Micimackót és Malackát… Ezúttal is.
Halász Judit közel negyven filmben szerepelt, számtalan tévéjátékban láthattuk őt, néhány éve pedig egész estés filmkoncertet forgattak vele. A „Csiribiri” koncerten, azaz a Gesztenyés kertben ennek zenei anyagából hallható majd válogatás, amely csokorba fogja egyedülálló pályafutásának legnépszerűbb szerzeményeit.
Eddig tizennyolc lemeze jelent meg, legutoljára három éve a Kezdődhet a mulatság című. Legfontosabb küldetésének tartja, hogy műsoraival, albumaival segítsen fenntartani a családok, a gyerekek magyar költészet iránti érdeklődését, és dalok formájában, észrevétlenül szórakoztatva hívja fel figyelmüket az élet sok fontos törvényére, amihez alkalmazkodnunk kell, ha a humanizmus etikája szerint akarunk élni.
„Újfent a családi ünnepeket vesszük sorra, ami nem nehéz feladat. Hiszen ünnep a családban az első iskolában töltött nap, az anyák napja, a karácsony, a névnap, a születésnap – még az állatoké is – és az esküvő. Eredetileg úgy terveztük, hogy a lemez az anyák napi dallal indul, de roppant tanulságos volt számomra, hogy amikor meghallgattattuk a gyerekekkel a számokat, egyöntetűen az esküvőről szólóhoz ragaszkodtak. Természetesen ezt is eléneklem a Hegyvidéki Napokon, és még párat az újakból, de nem maradhatnak el a régebbi nagy kedvencek sem.”

 

Halász Juditot, egyedülálló módon, a gyerekek megválasztották (Magyarországon elsőként) a lengyel gyerekek által alapított Mosoly-Rend Lovagjának, amelyet az elsők között II. János Pál pápa és Peter Ustinov is megkapott. A közönség szavazatai alapján 2003-ban tagjává vált a Halhatatlanok Társulatának. Az állam Kossuth-díjjal, Jászai Mari-díjjal, Érdemes művész kitüntetéssel, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével jutalmazta munkásságát. A szakma Páger-díjjal, Bilicsi-díjjal, két alkalommal Ajtay-díjjal, valamint Erzsébet-díjjal tüntette ki. Két civil alapítvány is megtisztelte elismerésével: a kecskeméti Európa Jövője Egyesület Európa Gyermekeinek Jövőjéért díjat, a móri Aphelandra alapítvány „...a humanizmus eszméjét megvalósító alakításaiért és az emberi kapcsolatokat ápoló gyönyörű dalaiért” Aphelandra-díjban részesítette.