Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Bogracsban_a_bor

Bográcsban a bor

Ki ne szeretné azt a sürgés-forgást és illatkavalkádot, ami a Hegyvidéki Napok vasárnapjain a Gesztenyés kertbe csalogatja a közelben sétálókat? A főzőverseny mindig az egyik legnépszerűbb attrakció, nagy kihívást jelent a benevezett csapatok számára: egyrészt hogy „lefőzzék” egymást, másrészt mert minden kreativitásukra szükség van, hogy az adott feladatot a lehető legkevésbé szokványos módon oldják meg.
Az idén a boré a főszerep. Mindegy, hogyan, mindegy, mennyi, a lényeg, hogy nemes nedű is legyen abban az ételben, ami a bográcsban rotyog. A versenyen a csapatok maguk gondoskodnak az alapanyagokról, az eszközökről és a tálaláshoz szükséges felszerelésekről, valamint a kóstoláshoz (zsűrizéshez) legalább három tányérról és hozzájuk evőeszközökről.
Még a verseny megkezdése előtt be kell mutatni az alapanyagok származását igazoló dokumentumokat – számlát, nyugtát – a szervezőknek. Legfeljebb hatfős csapatok indulhatnak, és maximum tizenöt csapat nevezhet, ezért érdemes időben jelentkezni. Az elkészült ételeket nem szabad értékesíteni, minden csapat csak saját fogyasztásra főz. A versenyre a nevezés díjtalan.
Minden csapatnak azonos méretű – ötször öt méteres – főzőhely, továbbá bográcsállvány, tűzifa áll rendelkezésére, és fémtálca a tűz alá. Az értékelés során a zsűri figyelembe veszi a csapatmunkát, a főzési terület tisztaságát, az étel minőségét, ízességét, és értékeli az egyedi megoldásokat megjelenésben, terítésben egyaránt. Az összes csapat ajándékot, az első három helyezett értékes díjakat kap.
Jelentkezni Molnár Viktóriánál lehet a molnar.viktoria@hegyvidek.hu e-mail-címen vagy a 224-5900/5935 és a 06/30-863-7035-ös telefonszámok valamelyikén. Meg kell adni a csapat nevét, tagjainak névsorát, valamint a kapcsolattartó adatait (név, e-mail-cím, telefonszám). Jelentkezési határidő: június 2.