Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Bohoctrefak_rendorauto_es_uszoverseny_a_MOM_Sportban

Bohóctréfák, rendőrautó és úszóverseny a MOM Sportban

Élvezetes családi programokban lehetett része annak a több mint ezer látogatónak, aki úgy döntött, hogy május utolsó vasárnapján, gyereknapon a MOM Sportban tölti az idejét. A vendégek, amellett, hogy sokat játszhattak, a rendőrök és a mentősök munkájába is betekintést nyerhettek.

„Elkékülni, vigyázz, sajt!” – Misi bohóc hamar megalapozta a MOM Sportban rendezett gyereknap hangulatát, amelyen kicsik és nagyok is kedvükre válogathattak a játékos programok között. A színes és hatalmas ugrálóvár mellett pónin lovagolhattak, próbára tehették rajztehetségüket és kézügyességüket, az arcfestésnek köszönhetően pedig színesebbnél színesebb álarcok mögé rejtőzhettek.
„Misi bohóc a kedvencem, mindig lehet rajta nevetni. Az például nagyon vicces volt, amikor a tányéros játéknál azt mondta, nehogy eltörjük a tányért, mert a konyhások mérgesek lesznek rá. Pedig igazából nem is tudtuk volna eltörni, mert műanyag volt!” – mondta a sok ugrálástól egészen kipirosodó, harmadikos Sára.
A gyerekek megnézhették, milyen egy rendőrautó belseje, játékos KRESZ-teszt segítségével mélyíthették el közlekedési ismereteiket, és egy mentőautót is kedvükre átvizsgálhattak. „Még sosem fogtam igazi bilincset, érdekes volt! A mentősök nagyon kedvesek, megmutatták a műszereket, és a szirénát is ki lehetett próbálni” – lelkendezett Nándi, aki új barátokat is szerzett játék közben.
„Az idén rekordszámú érdeklődő jött el, több mint ezren vettek részt a családi rendezvényen. A gyereknap és a hasonló események az óriási, pázsitos, ápolt kertben zajlanak, ahol szívesen töltik az idejüket az emberek. Tudjuk, hogy mit szeretnek a vendégeink, és van már tapasztalatunk abban is, hogy a gyerekek körében melyek a legnépszerűbb programok. Ezeket változtatjuk, bővítjük, színesítjük. Ezúttal a Cserpes Kiscuki is csatlakozott hozzánk: két gombóc fagyit kínált egynek az áráért – mesélt a gyereknapi programszervezés hátteréről Buranits Ildikó, a MOM Sport Uszoda és Sportközpont ügyvezető igazgatója, aki az uszodában párhuzamosan megrendezett házi úszóversenyről is szót ejtett. – A Napsugár Kupán a gyerekek a szüleik előtt mutatták meg, mennyit fejlődött az úszástudásuk. A részvétel itt is rekordot ért el, a lelátón sem akadt szabad hely. Mint egy igazi versenyen, olyan volt a hangulat. Biztos vagyok benne, hogy ez sokak számára felejthetetlen élményt jelentett. Az eredményhirdetés után a kis versenyzők és a családtagok is boldogan kapcsolódtak be az ingyenes gyereknapi programjainkba. Az előzetes érdeklődés alapján számítottunk rá, hogy sokan eljönnek, de ez a részvételi szám még minket is meglepett.”
„Örülök, hogy itt, a tizenkettedik kerületben is vannak igényes gyerekrendezvények. Biztonságos és szép a környezet, a kínálat pedig igazán pazar volt! A szervezőket mindenképpen dicséret illeti azért, hogy a játékok során tanulni is lehetett” – méltatta a gondosan összeállított programot Benedek Veronika, aki az idén játékok helyett felhőtlen szórakozással ajándékozta meg nyolcéves kislányát.

BM.