A_folyamatos_jovo

A folyamatos jövő

Az urbanisztika, beleértve a környezetalakítást, más jövőorientált tudományokkal, szakterületekkel együttműködve vezető, integráló, sokrétű tudományegyüttessé kezd válni. A Magyar Urbanisztikai Társaság legutóbbi konferenciájának témája a folyamatos jövő volt.

„Folyamatos jövő – A tudományköziség új irányai” címmel konferenciát rendezett a Barabás Villában a Magyar Urbanisztikai Társaság, amelyet ötvenegy éve tizenhárom szakma képviselői alapítottak. Pokorni Zoltán, a Hegyvidék polgármestere házigazdaként nyitotta meg a tanácskozást, és az elmúlt évtizedek egyik nagy változásáról is szót ejtett: Budapest infrastrukturális hálózata az agglomerációval együtt immár három és fél millió lakost lát el.
„Vannak olyan gondjaink a kerületben is, amik megoldásában szívesen együttműködnénk az urbanisztikai tudásközponttal – említette a polgármester. – Például a Budakeszi út problémája: kétszer egy sávos, buszsáv nélküli út, nem szélesíthető, mert természetvédelmi terület övezi. A másik a Déli pályaudvar; nem szeretnénk, ha egy pláza típusú fejlesztés elszívná az életet a mi most alakuló kerületi központunk kis üzletei elől.”
A konferencia célja az volt, hogy elősegítse a különböző szakterületek és ágazatok közti párbeszédet. „Szeretnénk megerősíteni és világosabbá tenni azokat a kérdéseket, várakozásokat, amelyek a lehetséges jövőtudományok vízióiban már érlelődnek, vagy meg is fogalmazódtak” – mondta Körmendy Imre, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke.
„A megváltozott környezet, szokások, eszközök kapcsán fel akarjuk hívni a kollégák figyelmét a komplexebben jelentkező problémák megértésére, kezelésére – emelte ki Koszorú Lajos urbanista, a rendezvény egyik előadója. – Sikerült megnyerni olyan szakembereket, akik ezeknek a kérdéseknek a mesterei: Csányi Vilmos etológust, Mérő László matematikust, Kincses Áron KSH-alelnököt, Gyulai Iván ökológust, Meggyesi Tamás urbanistát, Horn György pedagógiai vezetőt, Z. Karvalics László információkutatót, Erő Zoltán urbanistát. A jövő évi konferenciánkra az ő tanítványaikat invitálnánk meg, hogy mit tanultak a mestereiktől, hogyan látják saját szakmai jövőjüket és a közösségét.”

(Balajthy)