Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Kozbiztonsagi_es_rendorsegi_nap

Közbiztonsági és rendőrségi nap

Szerencsére nem robban fel a Gesztenyés kert, még csak lángba sem borul, mégis rendkívül látványos mentési akciókat láthatunk az idei közbiztonsági napon is, szombat reggeltől délután 4-ig. „Ebben az évben autóbalesetet szimulálnak a szakemberek – mondta el érdeklődésünkre Nagy Csaba közbiztonsági referens. – Megnézhetjük, hogyan szabadítják ki szakszerűen az autóba szorult vezetőt, milyen nagy segítség, amikor egy-egy balesetnél összefognak a mentők, a tűzoltók és a rendőrök. A nézők megtudhatják azt is, mit kell tenni ilyenkor.”
A rendőrség a helyszínbiztosítás feladatait, a tűzoltók a gépjárműbe szorult emberek mentését mutatják be, az Önkéntes Polgári Védelmi Egyesület mentőegysége elsősegélyben részesíti a sérülteket. A mentésen kívül egész nap a helyszínen lesz a gyerekek nagy kedvence, a tűzoltóautó.
A szimulált katasztrófahelyzetek mellett mindig nagyon népszerűek a rendőrségi programok. Feltehetően így lesz ez most is, hiszen nem mást, mint „egy tolvaj nyomainak felkutatását” figyelhetik meg a gyerekek.
Látványosnak ígérkezik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Sportegyesülete tonfaszakosztályának bemutatója. Láthatjuk az önvédelmi technikákat, a kényszerítő eszközök magas szintű használatát és a rendészeti intézkedéstaktikát is.
A Közép-Budai Önkéntes Polgári Védelmi Egyesület egész napos programja során a látogatók megismerkedhetnek az egyesület életével, az alpinosok munkájával. A Természetvédelmi Polgárőrség környezetvédelmi teszttel, valamint madárodú-készítéssel várja a vendégeket.
A Hegyvidéki Önkormányzat zöld irodája a közterületi zöld felületek gondnoksági munkáját, a Fakopp elnevezésű műszer működését hozza közelebb, valamint komposztálással kapcsolatos ismereteket nyújt, továbbá egy szelektív hulladékgyűjtő gépjárművet állít ki. A Normafa Park a standjánál bemutat egy hegyi kistraktort, valamint egy négykerekű terepjáró motorkerékpárt hordágyszállító utánfutóval. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága természetismereti játékokkal, valamint a park tevékenységének megismertetésével kapcsolódik a nap programjaihoz.
A gyerekek örömére ismét fess, hagyományőrző egyenruhások grasszálnak majd a Gesztenyés kertben – és bizonyára ezúttal sem zárkóznak el a közös fotózástól. Az egység kiemelt feladatának tekinti a rendőri hivatás és a rendőrségi hagyományok, a szervezeti kultúra, a felszerelések bemutatását. A Hagyományőrző Rendőrszázadban együtt dolgoznak a jelenleg is szolgáló hivatásos és az aktív szolgálattól visszavonult nyugállományú munkatársak, továbbá lelkes civilek.
Sokak örömére ismét lesz rendőrlovas-bemutató, KRESZ-teszt és motoros járőrök bemutatója is. S ha ez még mind nem lenne elég, a BRFK Humánigazgatási Szolgálat és a Bűnmegelőzési Osztály azt is megmutatja, milyen az „ajtóbetörés faltörő kossal”, megnézhetjük, hogy a XII. kerületi rendőrkapitányság milyen eszközöket használ az úgynevezett csapaterős tevékenységében, sőt, a kíváncsiak egy igazi rendőrautót is megcsodálhatnak.