Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Enekeljunk_mindennap

Énekeljünk mindennap!

„Az éneklés úgy születik velünk, mint a lélegzés, mégis egyre ritkábban fakadunk dalra. Nem volt ez mindig így: ötven éve még senkinek sem jutott volna eszébe, hogy propagálnia kellene az éneklést, hiszen az évezredeken keresztül része volt a mindennapjainknak” – mondta Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész és karmester az ELTE Tanító- és Óvóképző Karán májusban rendezett országos konferencián.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által két éve létrehozott Mindennapos Éneklés Bizottságában – amelynek tiszteletbeli elnöke Kodály Zoltán özvegye, Péczely Sarolta – tagként közreműködő előadóművész a Marosszéki táncok című zongoraművel, valamint személyes történetekkel emlékezett meg zeneakadémiai mesteréről, Kodály Zoltánról. Az ő világszerte ismert zenepedagógiai módszere nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy a gyerekek óvodáskortól kezdve naponta találkozzanak az énekléssel.
Azt, hogy régen mennyire természetes volt az éneklés, a kis moldvai csángó faluból, Diószénről származó Petrás Mária népdalénekes igazolta a saját példájával. Felidézte, hogy már ötéves korától vigyázott kisebb gyerekekre, akiknek sokat dalolt, közben pedig a különféle éneklési technikákat gyakorolta. „Szegénységünk révén magunkban kerestük a lehetőségeket, és az egyik legjobb dolog az ima és az éneklés volt” – osztotta meg gyermekkori élményeit egy latin gregorián és egy szerelmes dal között a Prima Primissima és Magyar Örökség-díjas előadó.
A konferencián óvodai és iskolai pedagógusok beszéltek arról, hogyan segíti az ének- és zenetanulás a különféle képességek fejlesztését. Az ELTE Kiss János altábornagy utcai gyakorlóóvodájának vezetője, Nevigyánszky Éva elmondta, hogy az éneklés kiváló nevelő, kapcsolatteremtő és megnyilvánulást segítő eszköz, a gyerekek életében a játék és a kommunikáció része.
Konrád Ágnes matematikát tanít az ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskolában. Mihalovics Csilla énektanár kollégájával közösen néhány évvel ezelőtt kidolgozott egy kisiskolásoknak szóló programot, amely egyszerű játékokkal (például számoláshoz kötött ritmusfeladatokkal, vagy a kottában található számokhoz, vonalakhoz, mértani alakzatokhoz kapcsolódó fejtörőkkel) teszi élvezetessé a zene és a matematika alapjainak elsajátítását – ezt mutatta be a rendezvényen.
A mindennapos éneklés a Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskolában nemcsak távlati terv, hanem több mint húszéves gyakorlat – derült ki Blazsek Andrea előadásából. A karvezető elmesélte, hogy reggelente együtt imádkozik az iskolában négyszáz tanuló, harminc tanár, valamint a szülők, akik a nyolcadikosok vezetésével minden alkalommal öt dalt énekelnek el. A Pannoniában korosztálytól függetlenül nagy hangsúlyt kap a zeneoktatás: elsőtől nyolcadikig furulyázni tanulnak, kórusfoglalkozásokon vesznek részt a diákok. Évről évre koncertet tartanak a Zeneakadémián, ahol több száz iskolás és öregdiák, testvér, szülő és nagyszülő élheti át a közös éneklés és zenélés felemelő pillanatait.

k.