Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Hagyomanyapolas_neptanccal1

Hagyományápolás néptánccal

A fiataloknak nemcsak megismerniük, tanulmányozniuk és elsajátítaniuk, hanem ápolniuk és óvniuk is kell a hagyományokat, amire kitűnő alkalmat nyújt a XII. kerület egyik patinás rendezvénye, a Hegyvidéki Néptánc Találkozó. Az idei fellépők előadásai sem okoztak csalódást a MOM Kulturális Központ közönségének.

Huszonegy évvel ezelőtt a Virányosi Közösségi Ház kezdeményezésére rendezték meg először a Hegyvidéki Néptánc Találkozót, ami azonnal hatalmas sikert aratott. A hamar közkedveltté váló kulturális programban az idén az ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola, a Jókai Mór Német Nemzetiségi Általános Iskola, a Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, a Virányos Általános Iskola, a Csillagszemű Táncegyüttes, a Sashegyi Néptánc Együttes, az Újbudai Babszem Táncegyüttes és Erdélyi Luca népdalénekes lépett fel a MOM Kulturális Központban. Az ifjú előadók, akiket ezúttal is a Tündök zenekar kísért, a többi között moldvai táncokat, sárközi ugróst, csárdást, kalotaszegi dalokat mutattak be a közönségnek.
„A felnövekvő generációnak nemcsak megismernie, tanulmányoznia és elsajátítania, hanem ápolnia és óvnia is kell a hagyományokat – szólt a Hegyvidéki Néptánc Találkozó jelentőségéről Gilicze Zoltán, a polgármesteri hivatal oktatási és közművelődési irodájának vezetője, aki külön köszönetet mondott a Virányosi Közösségi Ház dolgozóinak a szervezésért, majd így folytatta: – A magyar folklór értékei és kincsei átadásának eltökélt szándéknak kell lennie ebben a mai, rohanó világban. A néptánc és a népdal közösségi műfaj. Egy-egy ilyen közösségi élmény pedagógiai hatása felbecsülhetetlen értékű.”
A tizenegy esztendős Hargitai Hunor, a Virányos Általános Iskola egyik büszkesége somogyi népdalokkal kápráztatta el a megjelenteket. „Sok népdalversenyen szerepeltem már, ezek közül többet meg is nyertem. Nagyon tetszik a Hegyvidéki Néptánc Találkozó! – mondta lelkesen. – Jó érzés, hogy szerepelhettem, ráadásul Emese néninek, a felkészítő tanáromnak köszönhetően lámpalázam sem volt.”Hagyomanyapolas_neptanccal2Nemcsak a közönség, de a fellépők is izgatottan várták Erdélyi Lucát, a Fölszállott a páva című népzenei vetélkedő tavalyi kategóriagyőztesét, aki bár torokgyulladással küszködött, így is fantasztikus produkciót mutatott be. „A betegség ellenére is élveztem az éneklést. Az előadások kimagaslóan jók voltak. Örülök, hogy itt lehettem! – méltatta a találkozón látottakat a tehetséges népdalénekes, aki megosztotta velünk a tökéletes előadás receptjét. – Az átélés a lényeg. Az éneklés nemcsak a napodat, de az egész életedet feldobja!”
A szervezők jövőre izgalmas meglepetésekkel várják majd a Hegyvidéki Néptánc Fesztivál kedvelőit – árulta el Herczeg Józsefné Eszter, a Jókai Klub és a Virányosi Közösségi Ház igazgatója. „A rendezvény komoly hagyománynak örvend – tette hozzá. – Ma már más kerületekből is érkeznek hozzánk, ez pedig külön öröm. Az esemény legfontosabb küldetése nemcsak az, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítsunk a hegyvidéki iskolásoknak, hanem az is, hogy a produkciók által minden fiatallal megszerettessük a folklórt.”

Boussebaa Mimi