Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Ismet_feltunt_a_kartevo_ameriaki_lepkekaboca

Ismét feltűnt a kártevő amerikai lepkekabóca

Az utóbbi időben több lakossági bejelentés érkezett a Hegyvidéki Önkormányzathoz, hogy a Hunyad lejtő, a Lidérc utca, a Szendrő utca és a Diana utca térségében ismét nagyobb számban jelent meg az amerikai lepkekabóca (Metcalfa pruinosa). Ezt a fajt először 2004-ben figyelték meg Budapesten, azóta jelentősen elszaporodott. Főleg a kertészeti növényeket, gyümölcsfákat, díszcserjéket, bokrokat megtámadó kártevőről van szó, amely a virágokat, sőt a gyomokat és a közterületen ültetett fákat, a többi között a vadgesztenyét, a juhart, az akácot, a platánt és a hársot sem kíméli.
A tojásokból május környékén fejlődnek ki a zöldes színű, nagyobb telepekben élő lárvák, amik kiszívják a növények nedveit. Jelenlétükre a friss hajtásokon, valamint a levelek fonákján megtapadó, fehér, viaszos váladék és a több helyen látható, ragadós mézharmat hívja fel a figyelmet. Az imágó júliusban fejlődik ki, a rovar rajzása egészen október végéig eltarthat.
Ami a védekezést illeti, a leghatékonyabb a lárvák fizikai eltávolítása – ehhez egyszerűen le kell vágni a fertőzött hajtásokat és leveleket. A zöldhulladékot azonnal tegyük zsákba, amit zárjunk le, és vigyünk el a kertből! Használhatunk hosszan felszívódó növényvédő szereket is, mint amilyenek a mospilan, a tiametoxam vagy az acetamiprid hatóanyagú termékek. Bármilyen permetezőszert választunk, előtte egyeztessünk szakemberrel, nem mindegy ugyanis, hogy ezeket mikor, milyen időjárási körülmények között, a rovar melyik fejlődési állapotában alkalmazzuk!
Szintén a mostani időszakban kell elvégezni a piros virágú vadgesztenyefákat megtámadó aknázómoly elleni permetezést, amihez a Hegyvidéki Önkormányzat az idén is támogatást biztosított a lakosság számára. A közterületeken és az intézmények kertjeiben a vegyi kezelés injektálással egészül ki.

(-os)