Ritka_hegyvideki_vendeg_a_hortenzia

Ritka hegyvidéki vendég a hortenzia

Ha van kerti dísznövény, amelyet nagyszüleink is pontosan olyannak ismertek és szerettek, mint amilyennek mi látjuk ma, akkor az a hortenzia. Szecessziós díszítéseket és női nevet is ihletett, pedig csak elvétve találkozhatunk vele. De miért?

A tudományos nevén vizes korsót jelentő Hydrangea nemzetség a hegyvidéki erdőkben is gyakori, somról elnevezett rendbe tartozik. Mintegy száz fajt sorolnak a Távol-Keletről származó hortenzia nemzetségbe, amelyből csak néhány bizonyult elég tetszetősnek ahhoz, hogy dísznövényként ültessék.
Az Öreg Kontinensre a 19. században jutott el és gyorsan „karriert csinált”. Hazánkban a viszonylag kedvezőtlen kontinentális éghajlat miatt csak két faja és azoknak a változatai tudtak megtelepedni. Nyugat-Európában olyannyira népszerű, hogy dobogós helyezést harcolt ki az esküvőkre és nagyobb évfordulókra ajándékozott vágott virágok versenyében.
Ez elsődlegesen a díszítőértékének köszönhető, de részben szerepet játszik benne a hozzá kapcsolódó szimbolika is, ami – különösen az angolszász országokban – erősen befolyásolja a döntéseket. A virág a jótékonyság mellett a „szívélyes elismerést” is megjeleníti, ami tökéletes képzettársítást jelent akár egy kerek születésnap, akár egy esküvő ünneplésekor.
Ha kimondjuk a hortenzia nevet, egy majdnem futball-labdányi méretű, kék virágzat jut eszünkbe először. Pedig a növény a sok nemesített változatnak köszönhetően egészen változatos alakokat tud felvenni. A hatalmas gömbvirágzatok mellett találkozhatunk olyan kerti hortenziákkal is, amiknél az ernyőszerűen rendeződő bimbókból a külső oldalon terméketlen, nagy virágok nyílnak, belül pedig jelentéktelenül kicsik. Így összhatásában egy furcsa fészkes virágzathoz válik hasonlatossá.
A kerti hortenziaváltozatok szabadban nevelve csak a nyár második felében borulnak virágba. A hazánkban elterjedt másik faj, a cserjés hortenzia ellenben már júniusban kibontja virágait. Maga a növény habitusában olyan, mintha a kerti hortenzia kistestvére lenne; fűrészes levelei hasonló alakúak, de törékenyek és kicsik, hajtásai nyúlánkak, bokra lazább, levegősebb, virágzata és virágai pedig sokkal kisebbek. Ugyanakkor ellenálló, igénytelen, nem okoz fejfájást a hobbikertésznek.
A hortenzia egyik legizgalmasabb, ha nem is egyedi, de mindenképpen ritka tulajdonsága, hogy virágainak színe összefüggésben van a talaj kémhatásával. Minél savanyúbb talajban él, annál kékebb virágokat hoz. Ha a talaj kémhatása a semleges felé tolódik, akár ugyanannak a tőnek a virágai is pirosas árnyalatot öltenek.
A faj eredeti élőhelyén erdők alján él, ahol a lehullott avar tápanyagait hasznosítja. Ha a felette álló erdő inkább fenyőfélékből áll, akkor a talaj a lehulló tűlevelek miatt savanyúbb lesz. Ha pedig egy karsztvidéki lomberdőben lakik, akkor a semleges talajon piros tónusú virágokat bont.
A hortenzia, a nemzetség latin nevéből adódóan is, vízigényes növény. Nem tűri, ha talaja kiszárad. Mivel őshazájában fák alatt él, ezért a félárnyékot kedveli, ami a kiszáradás ellen is részleges védelmet nyújt. Talajával szemben nem igényes, de a bőséges tápanyag-ellátottságot kedveli. Nagy bokrai és hatalmas virágai csak ilyen körülmények között tudnak kibontakozni.
Ha szabadba ültetjük, az ültetőgödrébe helyezett érlelt trágyával savanyíthatjuk talaját és „kékíthetjük” virágait. Ez az erőfeszítés azonban a hegyvidék jellemzően meszes talajain a legnagyobb körültekintés mellett is csak időleges eredményt hoz. A megfelelően nagy ültetőgödör azért is fontos, hogy a gyökerek mélyre kerüljenek, s kevésbé veszélyeztesse őket a talajfelszín kiszáradása és a téli fagy.
Sokszor előfordul, hogy az egyébként nyáron szép bokor a következő tavaszra egészen elszárad. Ne keseredjünk el, mert gyakran az ilyen tetszhalott hortenziák is kihajtanak a gyökereikből! Az idősebb töveket bujtásról vagy hajtásdugványról lehet szaporítani, de a kertészetek olyan gazdagságát kínálják a különböző változatoknak, hogy az otthoni szaporítás mellett érdemes időnként azok közül is válogatni.
A sikeresen gondozott hortenzia teljes pompájában virágozva tökéletesen megindokolja a névadást. Európába kerülve ugyanis az egyik első példányt egy hölgyről nevezték el, így az általános szokástól eltérően egy virág kapott női nevet, nem pedig egy hölgy virágnevet.

(Barta)