Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Biciklivel_a_Tisza-tonal

Biciklivel a Tisza-tónál

Sóti István testnevelő tanár rendszeresen szervez kerékpáros túrákat a Virányos Általános Iskola diákjainak, akik így bejárhatják Magyarország és a környező országok legszebb tájait. A legutóbbi célpont a Tisza-tó volt, a négynapos kiránduláson negyvenöten vettek részt. A felnőttek – több család is a csapattal tartott – és a felsősök mellett az alsós diákok sem vallottak szégyent, becsülettel végigtekerték a távot, csak a legkisebbek választották a szülők biciklijére szerelt pótülést.
Napközben nem esett az eső, így a hegyvidékiek maradéktalanul végigcsinálhatták, amit elterveztek. Tiszafüredről indulva egy rövid tekerés után meglátogatták a Tiszavirág ártéri sétautat, ahol végigmentek a különleges, süppedős ösvényen. Másnap jött a túra legnagyobb kihívása, a „déli kör” – a közel hetven kilométeres táv elejét a kisebbek csónakban tették meg. Poroszlóról átmentek Kiskörére, ott megnézték a vízerőművet, a gyerekek számára mégis a helyi cukrászdában tett látogatás jelentette a nap fénypontját.
A harmadik napon következett a gáton, jó úton, néhol rosszabbon, de végig megkapó természeti környezetben vezető „északi kör”. Tiszadorogmánál egy érdekes, lapátkerekes kompon keltek át a folyón. A faluban találkoztak egy vessző- és kosárfonó asszonnyal, aki sok különleges portékát mutatott meg. Ezek közül többet most először láttak a budapesti fiatalok.
Miután a környéken nagy számban élő ürgék ásási szokásait is tanulmányozták – ezzel az apró rágcsálóval sem gyakran találkoznak a virányosi iskolások –, szerencsésen visszatértek Tiszafüredre. Az utolsó napon kettévált a csapat, a bátrabbak kenuval, a többiek motoros ladikot bérelve ismerkedtek meg közelebbről a Tisza-tó csodáival. Ezzel ért véget a jó hangulatú kirándulás, amelynek résztvevői megegyeztek abban, hogy legközelebb ismét közösen kelnek útra.

m.