Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Elkeszult_a_Normafa_kapujanak_koncepcio_terve1

Elkészült a Normafa „kapujának” koncepcióterve

A fogadóközpont komplett engedélyezési és kiviteli tervének kidolgozására a legjobb ár-érték arányt megjelenítő szempontok szerinti rangsorolás alapján nyertes Benczúr-Weichinger Studio Kft. kaphat megbízást, amely a munkája során mindegyik – az önkormányzat által megvásárolt – koncepciótervet felhasználhatja. A kiviteli terv az idén elkészülhet, így akár már 2018-ban megkezdődhet a Normafa „kapujának” kialakítása.

Két évvel ezelőtt népszavazáson döntöttek a hegyvidékiek az önkormányzat Normafa-programjáról, amelynek egyik célkitűzése, hogy az Eötvös út 48. szám alatti ingatlanon létrejöjjön a Normafa „kapuja”, azaz egy új látogató- és információs központ. A helyszín jelentőségét tovább erősíti, hogy a telek aljában alakítanák ki a fogaskerekű vasút tervezett végállomását.
A fogadóközpont koncepciótervének elkészítésével öt építésziroda, a Benczúr-Weichinger Studio Kft., a FayArt Kft., a Kasib Mérnöki Manager Iroda Kft., a Lenzsér és Társa Kft., valamint a PLANT Atelier Peter Kis Kft. dolgozott az elmúlt hónapokban, a Hegyvidéki Önkormányzat felkérésére. A tervezőknek egy olyan központ koncepcióját kellett megalkotniuk, ami a látogatók számára hasznos információkat, program- és sportolási javaslatokat, edzési tanácsokat, túraötleteket nyújt, továbbá büfével, étteremmel, öltözőkkel, vizesblokkokkal, csomagmegőrzővel és síkölcsönzővel szolgálja ki az érkezőket.
A tervezési feladat kiemelten fontos részét képezte a területen található védett villaépület műemléki helyreállítása. A fogadótér – ami egyben kiállítási térként is funkcionálna – az önkormányzat szándékai szerint a környék történelmét és a jellemző sporttevékenységek múltját, érdekességeit is bemutatná. Az építészek egy kisméretű, műanyag borítású sípálya megfelelő elhelyezésén is gondolkodhattak, amely egész évben lehetőséget nyújtana a síelés alapjainak elsajátítására.
A koncepciótervek értékelése során a tervezési programnak való megfelelés, a fenntarthatóság, üzemeltethetőség, valamint az építészeti minőség szempontjait egyaránt vizsgálták, s mindezek alapján a Benczúr-Weichinger Studio Kft. munkáját rangsorolták az első helyre. Az építészeti szempontokat vizsgáló Hegyvidéki Tervtanács tagjai – Hapszné Tarcsafalvi Eszter XII. kerületi főépítész, Bodonyi Csaba Széchenyi- és Ybl Miklós-díjas építész, Dévényi Sándor Ybl Miklós- és Kossuth-díjas építész, Eltér István építész, valamint dr. Finta József Ybl Miklós- és Kossuth-díjas építész – az összesített értékelésben első helyezett munka kapcsán hangsúlyozták, hogy a koncepcióterv építészeti színvonala kiemelkedő.Elkeszult_a_Normafa_kapujanak_koncepcio_terve2A Benczúr-Weichinger Studio Kft. a szomszédos, egykori Hotel Normafa épületével párhuzamosan egy új, attraktív, faburkolatú főépületet hozna létre, amely nagyvonalú, tájépítészeti elemként is definiálható tömegével vezeti a gyalogosforgalmat a Normafa irányába, valamint a fogaskerekű vasút végállomásához. A geometrikus síkokra bontott, tört tetőzetű és párkányvonalú épület a tervzsűri szerint előnyösen foglalja magába az összes kért gazdasági és közönségforgalmi funkciót. A park felől a látogatói terek és azok bejáratai, míg a hátsó oldalon a gazdasági, tároló, személyzeti funkciók koncentrálódnak. Ez a differenciált elosztás jól biztosítja a későbbi működés zavartalanságát.
A nyertes tervben, a főépülettel párhuzamosan, a fogaskerekű vasút végállomásától a műemlék villa és a Normafa irányába egy gyalogossétány vezet, amely feltárja és összefűzi a területen található épületeket. A tervezők a felújítandó villában helyeznék el az új látogatóközpont néhány funkcióját.
Építészeti szempontból a Lenzsér és Társa Kft. koncepcióját is nagyra értékelték a tervzsűri tagjai, mindenekelőtt az alapos elemzőmunka és a funkcionális kialakítás kapcsán, emellett kedvezőnek ítélték, hogy a villaépületet helyezi a koncepció súlypontjába. A PLANT Atelier Peter Kis Kft. tervéből a többi között a gyűrű alakban elhelyezett, organikusan hullámzó építmények formai szépségeit emelték ki, a Kasib Mérnöki Manager Iroda Kft. munkájából pedig azt, hogy precízen biztosítja az egyes funkciókhoz szükséges négyzetmétereket. A FayArt Kft. koncepcióját illetően a táji és terepadottságok érzékeny figyelembevételére mutattak rá, valamint arra, hogy az önkormányzat által megjelölt tervezési feladaton túl a környező terület rendezésére is javaslatot tett a tervező.
A fogadóközpont komplett engedélyezési és kiviteli tervének kidolgozására a legjobb ár-érték arányt megjelenítő szempontok szerinti rangsorolás alapján nyertes Benczúr-Weichinger Studio Kft. kaphat megbízást, amely a munkája során mindegyik – az önkormányzat által megvásárolt – koncepciótervet felhasználhatja. A kiviteli terv az idén elkészülhet, így akár már 2018-ban megkezdődhet a Normafa „kapujának” kialakítása.

z.