Otthon_megordegedni1

„Otthon megöregedni” – pályázat időseknek

A hegyvidéki idősek lakhatási körülményeinek, életfeltételeinek akadálymentesítéssel történő javítását kívánja támogatni a Hegyvidéki Önkormányzat a hamarosan kiírandó „Otthon megöregedni 2017” pályázattal, amelynek részleteit elsőként az Idősügyi Tanács tagjai ismerhették meg. A programhoz kapcsolódóan két mintalakás már elkészült a XII. kerületben.

A várhatóan május közepén startoló „Otthon megöregedni 2017” pályázathoz kapcsolódva két önkormányzati bérlakásban mintajelleggel már elvégezték az idős lakók önálló életviteléhez szükséges akadálymentesítési munkákat.
A Tartsay Vilmos utcai lakásban több olyan átalakítás történt, amivel könnyebbé váltak az egészségi állapotuk miatt sok nehézséggel küzdő házaspár mindennapjai. A fürdőszobában a kivitelezők zuhanykabinra cserélték a régi kádat, korszerű vízmelegítőt építettek be, a WC-ben kapaszkodót helyeztek el, a konyhában pedig új, könnyebben használható mosogatót alakítottak ki. A Nagyenyed utcai bérlakásban, ahol egy idős asszony él egyedül, szintén felszereltek egy új mosogatót, emellett a kamrát toaletté alakították át, eddig ugyanis csak a folyosóról nyíló, fűtetlen közös vécét lehetett használni.
„Büszkék vagyunk rá, hogy itt, a Hegyvidéken az átlagosnál jóval magasabb a várható élettartam, így nagyon sok nyolcvan, kilencven év feletti polgára van kerületünknek. Szeretnénk, ha az idősek minél tovább élhetnének megszokott környezetükben, és nem kellene pusztán amiatt az idősek otthonába, vagy kórházba vonulniuk, mert akadálymentesítés hiányában, például a magas küszöbök, szűk átjárók, csúszós burkolatok vagy a nehezen átléphető kád miatt, nem tudják biztonságosan használni a lakásukat” – magyarázta Pokorni Zoltán polgármester, miért indítaná el a Hegyvidéki Önkormányzat az „Otthon megöregedni 2017” pályázatot.
A polgármester, aki Fonti Krisztina alpolgármesterrel közösen tekintette meg az akadálymentesített mintalakásokat, elmondta, hogy önkormányzati bérlakásban, valamint saját tulajdonú otthonban élők egyaránt pályázhatnak majd a kivitelezési munkák elvégzésére.Otthon_megordegedni2A hegyvidéki Idősügyi Tanács tagjai legutóbbi ülésükön egyöntetűen támogatták a pályázat tervezetét, amelynek elfogadásáról május 18-án határozhat az önkormányzati képviselő-testület. Fonti Krisztina és Müller Csaba, a polgármesteri hivatal népjóléti irodájának vezetője a tanácstagoknak elmondta, hogy a pozitív képviselő-testületi döntést követően megjelenő pályázattal – amire a 2017-es költségvetésben 10 millió forint lett elkülönítve – a XII. kerületi idősek lakhatási körülményeinek, életfeltételeinek akadálymentesítéssel történő javítását támogatná az önkormányzat.
A tervek szerint amennyiben a pályázó havi jövedelme nem haladja meg a 150 000 forintot, a munkát térítésmentesen elvégezteti, ha pedig 150 000 és 200 000 forint közé esik, a kivitelezési költségek felét állja az önkormányzat. A 200 000 forintot meghaladó havi jövedelem esetén a kivitelezés nem, csak a tervezési munkák ingyenesek. Amennyiben a két alacsonyabb jövedelemkategóriába eső pályázók igénylik az akadálymentesítést, részükre az önkormányzat – a polgármester döntése alapján – két évig jelzőrendszeres készülék térítésmentes kihelyezését is biztosítja.
A 70 éven felüli XII. kerületi lakosok otthonában elvégezhető átalakítások körébe tartozhat mások mellett a csúszásmentes járólap lerakása, zuhanyozó beépítése, küszöbök megszüntetése vagy kapaszkodók kialakítása. Kertes házak esetén járdajavítás, feljáró melletti korlát felszerelése is igényelhető. Egy pályázó maximum 1 millió forint értékű kivitelezési munka elvégzését kérelmezheti.
A pályázatokat előreláthatólag 2017. július 14-ig lehet majd benyújtani. A pályázati adatlap letölthető lesz az önkormányzat honlapjáról, továbbá a Hegyvidéki Szociális Központban, a gondozási központokban és a Hegyvidéki Kulturális Szalonban juthatnak hozzá az érdeklődők. Az intézmények munkatársai segítséget nyújtanak az adatlap kitöltésében.
A pályáztatással összefüggő teendőket a Hegyvidéki Szociális Központ, valamint a polgármesteri hivatal népjóléti és városüzemeltetési irodája összehangoltan végzi. A pályázattal kapcsolatban további információk kérhetők a 224-5900/5388-as telefonszámon vagy a varga.maria@hegyvidek.hu e-mail-címen.

b–z.